Az ügyészségre került a nagykanizsai nőgyógyász vesztegetési ügye

A gazdaságvédelmi alosztály nyomozói befejezték a vizsgálatot a hálapénzt elfogadó nagykanizsai osztályvezető főorvos ügyében.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján nyomozás indult egy nagykanizsai nőgyógyász ellen, aki magánrendelésén fogadott el hálapénzt a betegeitől.

A rendőrök a 63 éves férfit 2023. február 22-én fogták el a munkahelyén, majd kutatást tartottak több ingatlanban, ahonnét pénzt és köszönőleveleket foglaltak le.

Az osztályvezető főorvost vesztegetés elfogadása bűntett miatt hallgatták ki a nyomozók, majd szabadon engedték.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya a napokban befejezte a nyomozást, az iratokat pedig megküldte az ügyészségnek – közölte a Rendőrség honlapján hétfőn a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: police.hu)
Kapcsolódó

Hálapénzt fogadott el a nagykanizsai kórház főorvosa, munkahelyén fogták el

A nyomozók egy nagykanizsai orvost hallgattak ki gyanúsítottként.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya. 

A megalapozott gyanú szerint a nagykanizsai kórház egyik osztályvezető főorvosa betegektől fogadott el hálapénzt.

A 62 éves orvost 2023. február 22-én délelőtt a rendőrök a munkahelyén elfogták, majd kutatást hajtottak végre több ingatlanban, ahonnét iratokat, köszönőleveleket és készpénzt foglaltak le.

Ezt követően előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A férfi az eljárás során szabadlábon védekezhet – közölte a Rendőrség honlapján pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: ZVRFK)