Kétezer-ötszázan dolgoznak a nagykanizsai ipari parkban

A nagykanizsai ipari parkban lévő vállalkozások 2010-ben még mindössze 200 embert foglalkoztattak, mára ez a szám 2500-ra emelkedett – közölte a város és térségének fideszes országgyűlési képviselője szerdán sajtótájékoztatón Nagykanizsán.

Cseresnyés Péter – aki egyben az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikai és fogyasztóvédelmi államtitkára – arról beszélt, hogy több mint tíz évvel ezelőtt még csak 84 vállalkozás működött a két egykori laktanya területén létrehozott ipari parkban, ma pedig már 139 cég található itt. A jelenlegi terület szinte teljesen betelt, ezért is lett szükség új iparterületek feltárására.

(A nagykanizsai ipari park főbejárata. Fotó: Facebook)

A képviselő kifejtette: ahogy az országos foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok is jelentősen javultak 2010 óta, úgy Nagykanizsán is ez a folyamat volt jellemző. A meglévő ipari parkba sorra települtek be új vállalkozások, illetve több olyan is itt épített új, nagyobb telephelyet, amelynek a város másik részén már nem volt lehetősége a bővítésre.

A város és a kormány milliárdos nagyságrendű összeget költött a nagykanizsai ipari park fejlesztésére az elmúlt bő tíz esztendő alatt. Ennek is köszönhető, hogy – a Tungsram gyárának munkavállalóit ide nem értve – összesen mintegy 2500 embert foglalkoztatnak az itt működő vállalkozások – emelte ki.

Az MTI kérdésére Cseresnyés Péter hozzátette: a legnagyobb, és folyamatosan bővülő létszámú foglalkoztatók közé tartozik az ipari tisztító- és takarítóberendezéseket gyártó dán Nilfisk, a szivattyúkat összeszerelő olasz DAB Pumps, illetve a fémmegmunkálással foglalkozó francia Ruget – számolt be a sajtótájékoztatóról az állami hírszolgálat.