Kanizsán kinyílott a hóvirág

Nagykanizsán kinyílott a hóvirág.

A tavasz hírnöke egészen pontosan Kiskanizsán Bognár László közíró Hajgató Sándor utcai udvarán február elején bújt ki, aminek nagyon örült a kanizsai irodalmár.

„A hóvirág (Galanthus) az amarilliszfélék talán legismertebb növénynemzetsége. 20 fajuk él, melyek a Pireneusoktól, Közép- és Dél-Európán át, a Kaszpi-tóig, illetve a Közel-Keletig találhatók meg.
Közülük a legkülönlegesebb faj Görögországban él s októberben virágzik. Magyarországon négy fajjal találkozhatunk, a kertekben ültetett pompás, redőslevelű, és levantei hóvirággal, valamint az őshonos kikeleti hóvirággal.
A hóvirágok élőhelyei az üde, vagy félszáraz lombos erdők, mediterrán és alhavasi cserjések, ritkábban fenyvesek.
A hóvirág 2005 óta védett növény, természetvédelmi eszmei értéke 10 000 Ft, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik.” – írja a Wikipédia.

Jégbe zárva

A legnagyobb alkotó nem az ember, hanem a Természet.

A minket körülvevő Természet olyan csodákat produkál, amire az ember, emberi mivolta miatt egész egyszerűen képtelen.

Az emberi idő elhaladtával egyre fontosabbá válik számunkra az Élet. Az az Élet, ami minket vesz körül, de valahogy, valamiért eddig azt nem láttuk.

Most már látjuk.

A kanizsai Horváth Valéria, akit méltán nevezhetünk profi, érzékeny fotósnak,- talán női mivolta, érzékenysége, szépérzéke miatt is – meglátta mindazt, amit mások nem.

Egy jégbe fagyott rügyet, egy árva kis levelet.

De a csoda pontosan abban van, hogy az Élet újra teremti teremtményeit.

Hiába a hosszú, borongós tél, a kis növények újra és újra életre kelnek.

Az emberek nem.

De a Természet arra is képes, hogy, amit megalkotott, egy pillanat alatt lerombolja azt. Például ilyen jegesedés, majd az azt követő olvadás.

A fotók egy része a nagykanizsai udvarukban és kertükben, a havas Krisztus-kereszt fénykép a régi 7-es mellett készült Nagyrécse felé.

Nagyon szépen köszönjük a fantasztikus fotókat és aki úgy gondolja, küldjön fotókat a KanizsaPress oldalára privát üzenetben vagy az info@delzalapress.hu e-mail-címre.

Nagykanizsa ónos eső után

A kedden éjszaka érkezett ónos eső jégpályává változtatta Nagykanizsa utcáit is.

Szerda reggel (február 2.) Balazsin Béla készített egy videót, ami hűen mutatta be, hogy is nézett ki Kanizsa egyik központi tere ebben az időszakban.

Ha hinni lehet az időjárás-előrejelzéseknek, a jég és a hó hamarosan eltűnik Kanizsa tereiről, utcáiról, ugyanis mára + 5-7, péntekre pedig 9 fokot is jósolnak erre a környékre.

Következzen Balazsin Béla egy és negyed másodperces filmje.

Ónos eső – Továbbra is másod- és harmadfokú riasztások vannak érvényben

A középső területeken – köztük a fővárosban – továbbra is a legmagasabb fokú, számos területen pedig másodfokú riasztás van érvényben az ónos eső miatt. Azokon a részeken továbbra is tartós ónos eső várható, az utak felszínén vastagabb jégpáncél is kialakulhat. Valamilyen fokú veszélyjelzést az egész országra kiadtak.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda hajnalban az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a legmagasabb fokú (piros) riasztások Budapest mellett Pest, Bács-Kiskun, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintik. Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyében másodfokú figyelmeztetések, illetve riasztások vannak érvényben.

(Ónos eső Nagykanizsán február 1-én reggel)

(Ónos esővel borított járda Nagykanizsán szerda reggel)

(A cipőjére zoknit húzva ment egy hölgy munkába Nagykanizsán az ónos eső miatt)

(Szerda reggeli fotó a kanizsai kórház baleseti ambulanciájáról)

(Ónos eső lefagyott út Nagykanizsán szerda reggel a Damjanich utcában)

Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében az ónos eső veszélye miatt elsőfokú a figyelmeztetés.

A meteorológiai szolgálat azt írta: az ónos esőt előbb a Dél-Dunántúlon, majd a Dél-Alföldön is, kezdetben még csak néhol, majd egyre nagyobb területen eső váltja fel a tovább emelkedő hőmérséklet miatt. Napközben az ónos eső a Győr-Debrecen vonaltól északra lévő területre kezd visszaszorulni. Éjfélig az Alföld északi részén és az Északi-középhegység déli előterében nagy mennyiségű (akár 5-10 milliméternyi) ónos eső is hullhat. Estétől az Északi-középhegységben várható több milliméternyi ónos eső.

Szerda éjfélig az Északi-középhegység térségében a legtöbb helyen további, akár 5-10 centiméter körüli hó hullhat. Emellett a Soproni-hegységben és az északnyugati határvidéken is eshet 3-5 centiméternyi hó.

A havazás veszélye miatt Budapestre és Pest megyére, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki szerdára a meteorológiai szolgálat.

Az előrejelzés szerint szerdán napközben mínusz 1 és plusz 7 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. Északkeleten lesz a hidegebb, a déli megyékben a melegebb. Késő estére nem változik lényegesen a hőmérséklet, sőt egyes körzetekben még tovább is melegedhet a levegő. Csütörtökön egyre kevesebb helyen várható csapadék. MTI

(Fotók: Facebook)

Ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést Zalára is

Már nyolc megyére – köztük Pest megyére – és Budapestre is másodfokú figyelmeztetést adtak ki ónos eső miatt. Emellett több megyében és a fővárosban havazásra is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd hajnalban az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: az ország északi felében kialakulhat időszakos gyenge havazás. Kedd éjfélig az Északi-középhegység térségében legfeljebb öt centiméternyi hó valószínű, de főként Nógrád megyében, valamint Pest megye északi részein ennél több is hullhat. A havazás veszélye miatt Budapestre és Pest megyére, továbbá Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre.


Már délelőttől előfordulhat kedden kisebb ónos eső helyenként, időszakosan, főként a Dunántúlon. Délutántól, estétől az ország döntő részén (nagyjából a Győr-Budapest-Debrecen vonaltól délre) jelentős mennyiségű ónos eső várható. A jelenlegi számítások alapján az „igen jelentős”, öt milliméter körüli ónos eső a Pécs-Budapest vonal térségében valószínű.

Ónos eső veszélye miatt így másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adtak ki Budapestre és Pest megyére, valamint Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Baranya és Veszprém megye területére. Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés ónos eső veszélye miatt.

A hőmérséklet kora délután és késő este egyaránt mínusz 7 és mínusz 1 fok között valószínű, de kora délután a déli országrészben helyenként akár 0, plusz 1 fok is lehet.
Az előrejelzés szerint szerdán is sok csapadék várható, eső, ónos eső és hó egyaránt. Főleg a nap első felében további – több megyében jelentős mennyiségű – ónos esőre kell készülni. MTI

(Fotó: Varga György/MTI – Nagykanizsa)

Megrepedt a bagolai víztorony

Nem bírta a hosszan tartó hideget és egyik napról a másikra megrepedt a bagolai víztorony.

A Nagykanizsától mintegy 9 kilométerre található hidroglóbusz az oldalán repedt meg, az acélszerkezetre jó pár méter hosszan,  kívülről ráfagyott a kiömlő víz – közölte a Kanizsa TV.

Kendli Richárd a Délzalai Vízmű Zrt. szolgáltatási igazgatója értesült az eseményről, de mint mondta, a bagolai vízellátásban komoly problémát nem okoz a víztorony repedése.

Ahogy a fagy enged, a hibát kijavítják, majd a tervek szerint néhány hónap múlva le is bontják a nagykanizsai városrész víztornyát – mondta a szolgáltatási igazgató.

Miniszteri elismerés a letenyei születésű kanizsai tűzoltónak

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere a rendkívüli időjárási helyzetben tanúsított kiemelkedő helytállása elismeréséül jutalomban részesítette Kurucz József c. tűzoltó törzszászlós, a zalakarosi katasztrófavédelmi őrs szerparancsnokát.

Január 13-án a kora délutáni órákban rövid idő alatt nagy mennyiségű hó hullott Nagykanizsa térségében, ami az utakra ráfagyva megnehezítette a közlekedést. Kurucz József aznap szerparancsnoki beosztást töltött be a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon.

A 61-es főút Nagykanizsa és Pogányszentpéter közötti része ilyen zord időjárásban rendszeresen kritikus pont szokott lenni a téli közlekedésben. Kezdetben egy kamion árokból való kimentéséhez riasztották őket, azonban a kárhelyen több órán át, megfeszített munkával közel egy tucat autót húztak ki az árokból és biztosították a helyszínen a zökkenőmentes további forgalmat.

Folyamatos helytállásának köszönhetően nem történt személyi sérülés a kritikus útszakaszon és a jelentős forgalmi akadály sem alakult ki – olvasható a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság híradásában.

(Fotó: Jóri András – BM OKF Médiaszerver)

Tél a Csótónál

Szerencsénkre szebbnél-szebb fotókat kapunk Olvasóinktól, melynek köszönhetően megmutathatjuk Kanizsa és környékének látnivalóit.

Az évszakok változása mindig elvarázsolja a nagykanizsai Csónakázó tó környékét, amely egy újabb, festői arcát mutatja télen is.

A fantasztikus fényképeket Lejer Tamástól kaptuk, nagyon szépen köszönjük!

Továbbra is várjuk Olvasóink fotóit, információit Facebook oldalunkon privát üzenetben vagy az info@delzalapress.hu e-mail címre.

Civilek gyűjtenek hajléktalanoknak Kanizsán

Civilek gyűjtenek pénzt, adományokat a nagykanizsai hajléktalanoknak, volt aki még ingyen hajvágást is felajánlott.


A napokban ezt a levelet kaptuk:

„Segítséget szeretnék kérni: indítottunk egy civil kezdeményezést, pénzt és tárgyi adományokat gyűjtünk a hajléktalanoknak, s nagyon jó lenne, ha nyilvánosságot kaphatna, mert talán többen csatlakoznának.
A ruhákat, cipőket a hajléktalan szállóra szállítjuk, de szükségük van ágyneműre, törölközőre is…a pénzt egy zárt fb- csoporton belül tartjuk nyilván, ebből vasárnaponként a hajléktalan szállóra viszünk kb., 50 adag meleg ételt, mert a vasárnapok nincsenek megoldva.
Legalább addig, amíg ilyen hideg van, szeretnénk folytatni, ehhez viszont további adományokra lenne szükség.
Ha nyilvánosságot kapna, hátha többen csatlakoznának.
Az ételt egy helyi étterem főzi, vasárnap fél tizenkettőre megyünk érte, s csak alapanyagot kell fizetni.”

A múlt héten alakult kanizsai zárt Facebook csoport neve Segítsünk embertársainkon! A csoporthoz jó szándékú emberek ITT csatlakozhatnak.
Telefonos elérhetőség: 06/70/637-5943.

A civil kezdeményezés a hideg napok ideje alatt működik, várhatóan március végéig teszik dolgukat az önkéntes segítők.
(A fotó illusztráció)

Frontális ütközés Nagykanizsa és Pogányszentpéter között

Nagykanizsa és Pogányszentpéter között a 61-es főút 188-as kilométerénél két személygépkocsi ütközött.
Az egyik járműbe egy ember beszorult, akit a nagykanizsai hivatásos tűzoltók szabadítottak ki az autóból majd átadták a mentőszolgálat szakembereinek.
A műszaki mentés időtartamára teljes útlezárás volt az érintett szakaszon.
A január 13-án (péntek 13.)  a kora délután történt balesetben összesen ketten szenvedtek személyi sérülést, őket a mentők kórházba szállították.
(Fotók: Nagykanizsa HTP – BM OKF médiaszerver)
A vezetéssel csak óvatosan, mert hamarosan ismét havazás várható térségünkben!

1 10 11 12 13 14 15