Folytatódik a tavasz a télben

Folytatódik az enyhe, tavaszias idő, az éjszakai fagyok a hét közepére megszűnnek, és a csúcshőmérséklet továbbra is jóval 10 Celsius-fok felett alakul. Hétfőn többfelé még borult lehet az ég, de aztán ismét sok napsütés várható, majd a hét második felében újra megnő a csapadék esélye – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn mindenütt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, a legtöbb, szűrt napsütés a Tiszántúlon várható. Estefelé északnyugat felől már szakadozik, csökken a felhőtakaró. A csapadékzóna napközben egyre inkább délkelet felé vonul, elszórtan kell eső, zápor kialakulására számítani. A déli, majd a Dunántúlon az északnyugati szél helyenként megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 14 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb, míg a déli tájakon és a Fertő térségében lehet enyhébb az idő.

(Fotók: archív. Hóvirágok a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola udvarán 2022. januárjában. Fénykép: MTI/Varga György)

Kedden felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel, helyenként kialakulhat záporeső, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, a Kisalföldön időnként megerősödik. A hajnali mínusz 2 és plusz 5 fokról 9-14 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütésre is lehet számítani. Néhol előfordulhat zápor, nagyobb eséllyel a keleti országrészben, de egy-egy zivatar sem kizárt. Többfelé megélénkül az északnyugati, nyugati, majd a délnyugati, déli szél. Hajnalban mínusz 3 és plusz 4, a kora délutáni órákban 8-14 fok várható.

Csütörtökön nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, helyenként előfordulhat eső, záporeső. Főleg a Dunántúlon sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6, a maximum 8-16 fok között valószínű, északkeleten várható a hidegebb idő.

Pénteken jobbára közepesen, illetve erősen felhős időre lehet számítani, elszórtan eleredhet az eső, zápor. A déli, délnyugati szelet sokfelé erős, időnként viharos lökések kísérik. A hajnali 3-10 fokról 10-18 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb.

Szombaton nagyrészt közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, és szórványosan előfordulhat eső, zápor. Sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik a déli, délnyugati szelet. A minimum-hőmérséklet 1-9, a csúcsérték 8-16 fok között várható.

Vasárnap többnyire közepesen vagy erősen felhős lehet az ég, szórványosan kialakulhat eső, záporeső. Sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik a déli, délnyugati szelet. A hajnali 1-9 fokról 8-16 fokig melegszik a levegő.

Nyílik a hóvirág Zalában

Folytatódik az enyhe, tavaszias időjárás több-kevesebb napsütéssel és olykor viharossá fokozódó széllel a jövő héten. Számottevő csapadék nem várható, a hét második felére az éjszakák fagymentesé válnak és a nappali csúcshőmérséklet is jellemzően 11-18 Celsius-fok között alakul – olvasható az időjárás-jelentésben.

Zalában már nyílik a hóvirág, amelyet Varga György, az MTI fotóriportere kapott lencsevégre.

(Nyíló hóvirág (Galanthus) a Zala megyei Nagybakónak közelében 2024. február 4-én. MTI/Varga György)

Kapcsolódó

Télire vált a kora tavasziból a hétvégére az időjárás

Bár kedden még tíz Celsius-fokkal haladta meg az átlagos maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosat, a hétvégére visszatér a télies időjárás – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai Facebook-bejegyzéseiből.

A szolgálat közlése szerint a napi országos átlaghőmérséklet 1991 és 2020 között február 21-én 6,4 Celsius-fok körül alakult. Kedden ennél átlagosan tíz fokkal volt melegebb az országban.

Az előrejelzés szerint jelenleg és a következő két napban még enyhe légtömeg helyezkedik el a Kárpát-medence felett, aminek a hatására marad az átlagosnál melegebb idő, de már jóval több felhő lesz az égen, és egy gyenge csapadékhullám is átvonul az ország felett.

Szombaton azonban egy hidegfront éri el az országot. Emiatt megnő a csapadékhajlam, és a front mögött a megerősödő északi, északnyugati széllel hidegebb léghullámok érkeznek, aminek hatására az átlagos közelébe esik vissza a hőmérséklet. A magasban beáramló hidegebb levegő átfedésbe kerülhet a csapadékkal, így megnő a halmazállapot-váltás esélye.

Vasárnap pedig az országtól délnyugatra egy mediterrán ciklon is képződik, így már nagy területen vegyes csapadék – havas eső, hó – lehet a jellemző.
Közölték ugyanakkor, hogy az előrejelzés bizonytalansága egyelőre nagy. MTI

Rossz napjaik jönnek a frontérzékenyeknek

Hétfőn egy újabb -gyengülő – ciklon frontjai érik el az országot, és a frontátvonulások szinte mindennaposak lesznek a jövő héten is – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a honlapján.
Az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésük szerint változékony lesz az idő. Napsütésre, hózáporra is készülni kell. Hajnalonként lehetnek mínuszok, de napközben jellemzően fagypont felett alakul a hőmérséklet.

Hétfőn a nap nagy részében erősen felhős vagy borult időre van kilátás, de délelőtt a déli megyékben még több órára kisüt a nap. A délután folyamán elszórtan várható eső, zápor, északkeleten havas eső, havazás is. Időnként megélénkül, néhol megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 5 és plusz 1 fok között alakul, de a szélvédett, fagyzugos részeken hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet általában plusz 4 és 9 fok között alakul, de északkeleten pár fokkal hidegebb is előfordulhat.

(Hóvirág Nagykanizsán. Fotó: MTI/Varga György)

Kedden több órára kisüt a nap. Napközben néhol lehet hózápor, zápor, majd késő estétől az ország északnyugati harmadán fordulhat elő több helyen havazás, havas eső. A Dunántúlon még több helyen erős lesz a szél, majd délutántól mérséklődik a légmozgás. Hajnalban általában mínusz 4 és plusz 1 fok között alakul a hőmérséklet, de szélcsendes, fagyzugos helyeken akár mínusz 8 fok is lehet. Kora délután általában plusz 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetnek.

Szerdára virradóra több helyen várható havazás, havas eső, és pár centiméter friss hóréteg is kialakulhat. Napközben – várhatóan a déli órákra – az ország keleti részén is megszűnik a csapadék. Napközben több-kevesebb napsütés valószínű szórványosan záporral, hózáporral. A Tiszántúl és az északkeleti megyék kivételével megerősödik, a Dunántúlon viharos széllökésekre is készülni kell. A minimumhőmérséklet többnyire mínusz 5 és plusz 1 fok között alakul, de a szélvédett, eleinte kevésbé felhős keleti tájakon mínusz 8 fok is lehet. A kora délutáni órákban általában plusz 5 és 10 fok közötti, a keleti határvidéken és az északkeleti megyékben viszont csak mínusz 1 és plusz 4 fok közötti értékeket mérhetnek.

Csütörtökön több órára kisüt a nap. A nap második felétől nyugat felől vastagabb melegfronti felhőzet érkezik. Néhol zápor, hózápor előfordulhat. A Dunántúlon többfelé lesz erős a szél. A minimumok többnyire mínusz 4 és plusz 1 fok között várható, a fagyzugos helyeken mínusz 8 fok körül alakulnak. A maximumok általában plusz 3 és 8 fok között várhatók, de az északkeleti tájakon egy-két fokkal hidegebb is lehet.

Pénteken, szombaton és vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett néhol előfordulhat zápor, hózápor. Pénteken még élénk, szombaton és vasárnap erős széllökések várhatók. Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 5 és 0 fok között alakul, de a szélvédett fagyzugokban akár mínusz 8 fokot is mérhetnek. Pénteken kora délután többnyire plusz 5 és 11, az északkeleti határvidéken mínusz 1 és plusz 4 fok közötti értékeket mérhetnek. Szombaton hajnalban mínusz 3 és plusz 2, délután plusz 4 és 10 fok közötti értékek várhatók. Vasárnap a leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 2, napközben plusz 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

Nyílik a hóvirág január elején Nagykanizsán

Érdekes jelenséget fényképezett le Nagykanizsán január 6-án (hétfőn) Varga György az MTI fotóriportere, ugyanis ezen a napon kinyílott a hóvirág a dél-zalai városban.

Varga György tavaly is fotózott le nyíló hóvirágokat Kanizsán, de akkor még nem januárban, hanem februárban nyílt a latin nevén Galanthus a városban.

Tavaly februárban a mogyoró is virágba borult Nagykanizsán, de hogy januárban nyíljon a hóvirág, az nagyon ritka.

(Nyílik a hóvirág Nagykanizsán 2020. január 6-án. Fotók: MTI/Varga György)

Nyílik a hóvirág, virágzik a mogyoró Nagykanizsán

Hóvirág nyílik Nagykanizsán egy társasház udvarán 2019. február 3-án, vasárnap. (Fotó: MTI/Varga György) Virágzik a nyírfafélékhez tartozó mogyoró Nagykanizsán 2019. február 3-án. A hétvégi enyhüléssel megjelennek a kora tavaszi allergén növények pollenjei a levegőben. A dél felől érkező légáramlatok hatására a mogyoró, az éger, a ciprus- és a tiszafafélék pollenjei is megjelenhetnek.

Nyílik a hóvirág, virágzik a mogyoró Nagykanizsán

Hóvirág nyílik Nagykanizsán egy társasház udvarán 2019. február 3-án, vasárnap.
(Fotó: MTI/Varga György)

Virágzik a nyírfafélékhez tartozó mogyoró Nagykanizsán 2019. február 3-án. A hétvégi enyhüléssel megjelennek a kora tavaszi allergén növények pollenjei a levegőben. A dél felől érkező légáramlatok hatására a mogyoró, az éger, a ciprus- és a tiszafafélék pollenjei is megjelenhetnek. Koncentrációjuk egyelőre alacsony, azonban helyenként, főleg a Dunántúl déli részén a tüneteket okozó szintet is elérheti. (Fotó: MTI/Varga György)

Kanizsán kinyílott a hóvirág

Nagykanizsán kinyílott a hóvirág.

A tavasz hírnöke egészen pontosan Kiskanizsán Bognár László közíró Hajgató Sándor utcai udvarán február elején bújt ki, aminek nagyon örült a kanizsai irodalmár.

„A hóvirág (Galanthus) az amarilliszfélék talán legismertebb növénynemzetsége. 20 fajuk él, melyek a Pireneusoktól, Közép- és Dél-Európán át, a Kaszpi-tóig, illetve a Közel-Keletig találhatók meg.
Közülük a legkülönlegesebb faj Görögországban él s októberben virágzik. Magyarországon négy fajjal találkozhatunk, a kertekben ültetett pompás, redőslevelű, és levantei hóvirággal, valamint az őshonos kikeleti hóvirággal.
A hóvirágok élőhelyei az üde, vagy félszáraz lombos erdők, mediterrán és alhavasi cserjések, ritkábban fenyvesek.
A hóvirág 2005 óta védett növény, természetvédelmi eszmei értéke 10 000 Ft, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik.” – írja a Wikipédia.