Állami kitüntetést vehetett át a nyugalmazott kanizsai rendőr-alezredes

A nyugállományú nagykanizsai rendőrt a sportolás népszerűsítésében és a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megteremtésében nyújtott kimagasló munkájáért ismerték el.

A Magyar Sport Napját az 1875-ben Budapesten megrendezett szabadtéri sportverseny emlékének tiszteletére minden évben május 6-án ünnepeljük.

Ebből az alkalomból a Puskás Arénában megrendezett ünnepségen 2023. május 5-én díjazták azokat a személyeket, akik kiemelkedően segítik a magyar sport fejlődését.

Állami kitüntetésben részesült nyugállományú kollégánk, Horváth István rendőr alezredes, akit a sportolás népszerűsítésében és a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megteremtésében nyújtott kimagasló munkájáért ismertek el, aki az Eszterházy Miksa díjat vehette át.

A kiváló szakember a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének elnökségi tagja, a hallássérült teniszezők szakágvezetője, korábbi válogatott teniszező, siketlimpikon – közölte a Rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.