Női holttestet találtak Sormáson

Egy nő holttestére találtak rá kedden délelőtt Sormáson a falu közelében lévő kavicsos területen – adta hírül a Zalai Hírlap.

A ZH az üggyel kapcsolatban kérdéssel fordult a Zala Megyei Rendőr-főkapitánysághoz, ahonnan Sznopek Veronika szóvivőtől megtudták, hogy egy 69 éves sormási lakos holttestét találták.

A rendőr-főhadnagy azt is elmondta, idegenkezűség gyanúja nem merült fel, ezért az idős néni  halálesetének körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.

A halál oka kihűlés lehetett – fogalmaz a megyei napilap.

Az utóbbi időben két holttestet is találtak Nagykanizsa környékén.

Még júniusban egy halott embert találtak egy kanizsai víztározóban, majd november elején szintén egy halott férfire bukkantak a nagykanizsai ipari parknál.

 sormás

Holttestet találtak a kanizsai ipari parknál

Egy lemeztelenített férfi holttestét találták meg hétfőn a mentősök a nagykanizsai ipari parknál lévő étterem mögötti területen – számolt be a furcsa esetről a Zalai Hírlap.

nagykanizsa ipari park

(A nagykanizsai ipari park felülnézetből. Fotó: YouTube)

A lap azt írta:

„…az elhunyt ember a betonon, hason  feküdt, s nem volt rajta ruha…”

A ZH érdeklődésére Sznopek Veronika a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője úgy nyilatkozott, a régi laktanya területén megtalált férfi holttest esetében idegenkezűség gyanúja nem nem merült fel, ezért közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják a 41 éves nagykanizsai férfi halálának körülményeit.

Korábban júniusban találtak egy holttestet Kanizsán egy víztározóban.

Holttestet találtak egy nagykanizsai víztározóban!

Holttestet találtak egy nagykanizsai víztározóban!

nagykanizsa víztározó holttest

Egy egyelőre azonosítatlan holttestet találtak Nagykanizsán, az ipari park mellett lévő esővíztározóban – közölte pénteken a Zalai Hírlap online kiadása.

A lap beszámolója szerint a holttest már jó ideje a vízben lehetett, és a külsérelmi nyomok alapján nem zárható ki az idegenkezűség gyanúja. A zalai napilap úgy tudja, egyelőre azonosítani sem sikerült az áldozatot.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére az esetről nem kívánt információt adni.

Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője annyit erősített meg, hogy hétfő este a rendőrség kérésére a nagykanizsai tűzoltók emeltek ki egy holttestet a Raktárház utcai víztározóból. MTI

(Videó: Szakony Attila – Zalai Hírlap. Fotó: a videóból)