Esős idő jön, éjszakai fagyok is lesznek

A jövő héten többfelé várható eső, a hegyekben havas eső, hó is hullhat, a hidegfront nyomán pár fokkal hidegebbre és éjszakai fagyokra is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn nyugat felől egyre nagyobb területen záródik a felhőtakaró. A csapadékzóna kelet felé terjeszkedik, többfelé, több hullámban kell esőre, záporra számítani, helyenként kiadós mennyiségű csapadék is hullhat. A Dunántúlon az északnyugatira forduló szél lesz élénk, olykor erős, míg másutt a déli, délnyugati. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 11 fok között várható, a délkeleti határ mentén mérhetik majd a magasabb értékeket.

(Holdkelt Nagykanizsán 2023. január elején. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

Kedden kezdetben erősen felhős, borult lesz az ég, ismét többfelé várható eső, zápor, majd nyugat felől felszakadozik a felhőzet, a csapadékzóna kelet felé húzódik. A hegyekben néhol havas eső, hó is hullhat. Az északnyugati, északi szél sokfelé, főleg a Dunántúlon viharossá fokozódik. Hajnalban 1-6, nappal 4-9 fok várható.

Szerdán változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, majd délutántól nyugat felől megvastagszik a felhőzet. Estig számottevő csapadék nem várható, a szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között lesz.

Csütörtökön nagyrészt erősen felhős vagy borult időre kell számítani. A hidegfront csapadékzónája északnyugatról kelet, délkelet felé helyeződik, miközben legyengül. Általában eső várható, de helyenként előfordulhat havas eső, hó, néhol ónos eső is. A déli, majd az északnyugatira forduló szelet időnként élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.

Pénteken jobbára erősen felhős vagy borult lehet az ég, szórványosan valószínű eső, zápor, északkeleten helyenként havas eső, hó is hullhat. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4 és plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható.

Szombaton általában közepesen vagy erősen felhős időre kell számítani, inkább a déli országrészben lehetnek hosszabb napos periódusok. Szórványosan valószínű eső, zápor, északkeleten néhol havas eső, hó. A déli, délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős, illetve borult időre van kilátás. Több helyen előfordulhat eső, zápor. A déli, délnyugati szelet időnként élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.