Előnnyé kell formálni Nagykanizsa többes határhelyzetét

Nagykanizsa speciális helyzetét, hogy fekvéséből adódóan az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónához (ÉGZ) és a dél-dunántúlihoz egyaránt kötődik, előnnyé kell formálni, a határok nem akadályozhatják a boldogulást – jelentette ki Navracsics Tibor pénteken Nagykanizsán.

Az ÉGZ kormánybiztosa a város vezetőivel tartott megbeszélése után sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Nagykanizsa speciális helyzetben van a hat megye alkotta északnyugati régió és a dél-dunántúli zóna határán, hiszen természetes kapcsolatai szorosan kötik Somogy megyéhez és Horvátországhoz is. Azért, hogy ez a többes határhelyzet és a regionális felosztás ne váljon a város fejlesztésében hátránnyá, a dél-dunántúli zóna kormánybiztosával, Mikes Évával is zajlanak egyeztetések.

Navracsics Tibor kiemelte: elsősorban a közlekedésben és a kórházi ellátásban nyilvánul meg a megyehatárok különös szerepe, mert például a zalai határhoz közeli somogyi települések évtizedek óta a nagykanizsai kórházat veszik igénybe a sokkal távolabbi kaposvárival szemben. Az egyik legnagyobb probléma a közlekedés, ezért szorgalmazzák, hogy Kaposvár és Zalaegerszeg irányába is épüljön gyorsforgalmi út.
Úgy fogalmazott: a megyehatár nem korlátozhat életeket, nem akadályozhatja a boldogulást. Nagykanizsa speciális helyzetét ezért előnnyé kell formálni.

A dél-zalai város pozícióját az is erősítheti, hogy az északnyugati régiónak nincs egyértelmű központja, ezért az itt található kilenc megyei jogú városnak úgy kell összehangolnia fejlesztési elképzeléseit, hogy azok ne egymás kárára jussanak vezető szerephez, hanem egymással együttműködve, decentralizált struktúrát alakítsanak ki – hangsúlyozta a kormánybiztos.

Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térsége fideszes országgyűlési képviselőjeként szintén azt emelte ki, hogy a kiterjedt somogyi vonzáskörzete miatt Nagykanizsa fejlesztésének nagyobb a tétje, mintha csak egy városról lenne szó. A közlekedési lehetőségek javítása is azért elengedhetetlen, mert 170 hektárral bővül az ipari park, az itt beruházók vonzását és megerősítését pedig leginkább a közúti és vasúti kapcsolatok szolgálják.

Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a Zalaegerszeg és Kaposvár irányába történő gyorsforgalmiút-fejlesztés mellett Nagykanizsa legfontosabb elképzelései közé tartozik a várost délről elkerülő út megépítése, tudományos és innovációs park létrehozása, az ipari park bővítése, konferencia- és rendezvényközpont létrehozása, a Csónakázó-tó térségének fejlesztése, valamint a jelenlegi uszoda átalakítása és a zsinagóga elhanyagolt épületének és tömbjének rekonstrukciója. MTI