Nem bűnös a 14 évvel ezelőtti nagykanizsai gyilkosság vádlottja

Visszavonta a fellebbezést az ügyészség annak a férfinak az ügyében, akit a Zalaegerszegi Törvényszék bizonyítottság hiánya miatt felmentett azon vád alól, miszerint 2007-ben betört az édesanyja szomszédjában élő 81 éves férfihez és megölte.

Az ügyben – amelyről itt adtunk hírt – az ügyészség nyereségvágyból és különös kegyetlenségből elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. A bíróság szerint azonban minden kétséget kizáróan nem volt megállapítható, hogy a megvádolt férfi követte el a bűncselekményt, így – bizonyítottság hiányában – 2020. szeptember 17. napján felmentő ítéletet hozott, amelyet a vádlott és a védője elfogadott, azonban a Zala Megyei Főügyészség fellebbezést nyújtott be.

(A fotó illusztráció)

Ennek folytán az ügy másodfokra került, ahol a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség 2020 decemberében visszavonta a fellebbezést, így az elsőfokú ítélet jogerős lett – tájékoztatta honlapunkat csütörtökön a Zalaegerszegi Törvényszék.

A most 45 éves nagykanizsai N. László és ügyvédje az eljárások alatt folyamatosan tagadták a vádlott bűnösségét.

A férfit még 2019 nyarán vették őrizetbe Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, amit az ügyészség indítványára a bíróság július 3-án elrendelt.