Utcai verekedésbe torkollt egy számla rendezése Nagykanizsán

Egy próbaidős rendőrhallgató is beleavatkozott abba a veszekedésbe, amely során egy vendég rátámadt a pincérnőre, akinek a dulakodás közben kitépte a póthaját és elszakította a pólóját. A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött az elkövetőkkel szemben.

A vádlottak 2021. október 30-án este több családtagjukkal együtt egy nagykanizsai vendéglátóhely utcai melegedő helyiségében ételt és italt fogyasztottak. A számla rendezéséhez a pincérnő kivitte a terminált, azonban az ittas állapotban lévő I. rendű vádlott nő kötekedett vele és rá akarta venni, hogy hagyja ott a számlát, amíg egymás között szétosztják a fizetendő összeget.

Az alkalmazott erre nem volt hajlandó és visszament az üzlethelyiségbe. Kis idő múlva a társaság másik női tagja szólt a pincérnőnek, hogy hozza ki a számlát a terminállal együtt, mert mégis bankkártyával fizetnek. A nő ismét kiment. Az I. rendű vádlott újabb szóváltás után kikapta a kezéből a számlát és a terminált, amit végül a nőnek sikerült visszavennie és elindult az üzletbe.

Az I. rendű vádlott utánament, és a melegedő és az utca közötti járdán hátulról belekapott a hajába, rángatta, ököllel megütötte a fejét. A dulakodás közben a nő több körméről letörött a műköröm, a póthajának több tincse kiszakadt, leesett és elgörbült a szemüvege, továbbá elszakadt a pólója. Ezt látva a közelben dohányzó kolléganője a sértett segítségére sietett és megpróbálta elválasztani az I. rendű vádlottól.

A szintén ittas állapotban lévő II. rendű férfi vádlott – aki próbaidős rendőrhallgató volt – a segíteni próbáló éttermi dolgozónőt megragadta a nyakánál és eltolta a kapuig, miközben azt kiabálta, hogy ő rendőr.

A kapunak szorította és a fejét többször az ajtóba verte. Ezt látva az étterem egyik férfi pincére munkatársa segítségére sietett és lefogta a II. rendű vádlottat. Időközben az éttermi dolgozók értesítették a tulajdonost és a rendőrséget, akik véget vetettek a verekedésnek.

A bántalmazott két nő 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A vádlottak társtettesként elkövetett garázdaság vétségét valósították meg, ezért a bíróság őket 100.000-100.000 forint pénzbírságra ítélte – közölte honlapunkkal dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.