2 év börtön, 4 év próbaidőre felfüggesztve a kanizsai ékszerbolti rablónak

A Nagykanizsai Járásbíróság június 17-én (szerdán) tartott előkészítő ülést annak a férfinak az ügyében, aki a helyi ékszerboltból közel 530.000 Ft értékű árut tulajdonított el.

A szüleivel egy háztartásban élő vádlott 2020 február végén bement a helyi ékszerboltba ékszereket lopni, hogy az eladásukból származó pénzből albérletbe költözhessen.

A száját sállal takarta, ruhája kapucniját a fejére húzta, a kezében bicskát tartva felszólította a boltban tartózkodó eladót, hogy adjon neki pénzt vagy ékszert. Az eladó közölte a vádlottal, hogy pénzt nem tud adni, ékszert is csak úgy, hogy az árcímkét levágja róla.

Az eladónak sikerült szóval tartania a férfit és közben megnyomni a riasztó gombját, mialatt a vádlott az ékszereket a zsebébe tette. A járőrök pár percen belül, a helyszíntől 250 méterre elfogták az elkövetőt és lefoglalták az ékszereket.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően a vádlottat felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében találta bűnösnek, s 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette, valamint pártfogó felügyeletét rendelte el.

A végzést mind az ügyész, mind a vádlott és védője tudomásul vette, így az jogerős – tájékoztatta honlapunkat csütörtökön dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Nagykanizsai ékszerboltot rabolt ki, 11 percen belül elfogták – Dél-Zala Press

A rendőrségre pénteken 10 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Nagykanizsán, egy Deák téri ékszerboltban rablás történt és az elkövető gyalog elmenekült a helyszínről. Az eddigi információk alapján egy férfi 10 óra körül bement az ékszerboltba, majd egy kést vett elő és ékszerek átadására szólította fel az alkalmazottat, miközben folyamatosan fenyegette őt.

Nagykanizsai ékszerboltot rabolt ki

Egy 2001-ben született nagykanizsai férfi a szüleivel egy háztartásban él, azonban megromlott közöttük a kapcsolat. A férfi önálló lakásba, albérletbe szeretett volna költözni, erre azonban nem volt pénze.

Elhatározta, hogy kirabol egy ékszerüzletet, és a rabolt ékszereket eladja, így jut pénzhez. Tervének végrehajtására 2020. február 28-án 9 óra 30 perc körüli időben magához vett egy 9 cm pengehosszúságú bicskát, majd taxival a lakásukról Nagykanizsa belvárosába vitette magát.

Itt a „Karát” ékszerüzlethez ment, a szája elé húzta a rajta levő sálat, és kapucnival a fején 10 óra 3 perckor bement az ékszerüzletbe, ahol csak az eladó tartózkodott. A férfi elővette a kinyitott bicskáját, és maga elé tartotta, az eladó felé irányítva.

Felszólította az eladónőt, hogy adjon neki pénzt vagy ékszert. A nő megrémült a kés látványától. Közölte a terhelttel, hogy pénz nincs az üzletben. A rabló erre azt követelte tőle, hogy adjon az ékszerekből neki. Az eladó igyekezett a férfit szóval tartani és néhány láncot, valamint gyűrűt a pultra tett, miközben megnyomta a két helyen is elhelyezett riasztó gombot.

A biztonsági szolgálat járőre azonban még nem ért a helyszínre, ezért a megrémült eladó további ékszereket rakott ki a pultra és kérte, hogy az árcímkéket egy ollóval levághassa azokról, mert különben nem tud elszámolni. A férfi ezt megengedte neki, majd a pultról felvette az ékszereket és azokat a zsebébe tette.

Összesen 529.900 Ft értékben vett magához az ékszerekből 2 db arany férfi pecsétgyűrűt, 3 db női aranygyűrűt, 2 db arany nyakláncot, 2 db arany bokaláncot, 5 db férfi ezüst nyakláncot, majd az üzletből távozott. Az eladónő ekkor telefonon értesítette az üzlet tulajdonosát és a rendőrséget is.

A kiérkező rendőrök a férfit 10 óra 15 perckor a helyszíntől mintegy 250 méterre levő Kálvin téren, a református templom előtt találták meg, ahol taxira várakozott. A rendőrök elfogták, tőle az eltulajdonított ékszereket, valamint a bicskát lefoglalták. Az ékszereket a rendőrség a sértett részére visszaadta, így az okozott kár megtérült.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.