Nyolc és fél évre börtönbe küldené a kanizsai dílert az ügyészség

Az 52 éves nagykanizsai férfi 2021 októberében feltételes kedvezménnyel szabadult korábbi – kábítószer birtoklásának bűntette miatt kiszabott – szabadságvesztés büntetéséből.

Ezt követően állandó jövedelemmel nem rendelkezett, bevételeit azzal egészítette ki, hogy 2022 őszétől huzamosabb időn keresztül ismeretlen személytől kábítószert – speed port és extasy tablettákat – szerzett meg, melyeket haszonszerzési célzattal ismerősei részére értékesített grammonként 3.000-3.500 forint vételáron Nagykanizsán, Balatonlellén, esetenként pedig a vásárlók tartózkodási helyén.

A vádlott 2022 szeptembere és 2023 májusa között rendszeresen, legalább kilenc személy, köztük kiskorú ismerőse részére is értékesített, vagy adott át kipróbálásra a kábítószerekből.

A vádlott 2023. január 15-én személygépkocsival közlekedett Nagykanizsán, amikor rendőri intézkedés alá vonták. Mivel a jármű átvizsgálása során kábítószer gyanús anyag került elő, a vádlott lakóhelyén is kutatást foganatosítottak, amely során amfetamint foglaltak le, és a vádlott vérmintájából is amfetamin volt kimutatható.

Tavaly július 19-én ismét Nagykanizsán vonták rendőri ellenőrzés alá a gépkocsit vezető vádlottat, ekkor a gépkocsiból, majd a vádlott lakóhelyéről is amfetamint foglaltak le, valamint a vádlottól vett vérmintából is ismét amfetamint mutattak ki, ezért a vádlottat őrizetbe vették, majd letartóztatták.

    A különös visszaesőnek számító, letartóztatott férfivel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség, melyben pénzbüntetés kiszabása mellett 8 év 6 hónap börtönbüntetés kiszabására tett indítványt – tájékoztatta honlapunkat csütörtökön dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője. (Fotók: police.hu)

    Kapcsolódó

    Lezártak egy nagykanizsai díler elleni nyomozást

    A nagykanizsai rendőrök befejeztek egy helyi kábítószer-kereskedő férfi ellen folytatott eljárást.

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, a zalai nyomozók azonosítottak és 2023. június 6-án marihuána értékesítése közben elfogtak egy férfit, aki Nagykanizsán több embernek is eladott különböző fajtájú drogokat.

    A megalapozott gyanú szerint a helyi férfi több hónapja árulta fogyasztóinak a tiltott szereket, a marihuána grammjáért 3-4 ezer forintot kért.

    A díler lakásán kábítószergyanús zöld növényi törmeléket, porciózáshoz használatos eszközöket, valamint nagyobb összegben pénzt találtak és foglaltak le. A nyomozás során a rendőrök a fogyasztókat is azonosították.

    A 31 éves helyi férfit kábítószer-kereskedelem bűntette miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és a bíróság elrendelte letartóztatását. A gyanúsított részben beismerte a bűncselekmény elkövetését.

    A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a napokban befejezték a nyomozást, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek – tudatta a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

    Kapcsolódó

    Egy Izabella utcai ingatlannál termesztett marihuánát a kanizsai férfi

    A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 37 éves nagykanizsai férfit, akinél több kilogramm marihuánát találtak.

    A zalai nyomozók a Nagyatádi Rendőrkapitányság munkatársaival közösen 2023. szeptember 14-én hajnalban tartottak kutatást Nagykanizsán, egy Izabella utcai ingatlannál, mivel olyan információ jutott a birtokukba, hogy ott egy személy kábítószert termeszt.

    A rendőrök több mint 3,5 kilogramm droggyanús, szárított növényi törmeléket, 56 tő kendert, valamint a marihuána termesztéséhez szükséges eszközöket foglaltak le.

    A 37 éves helyi termesztőt elfogták, majd előállítását követően kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

    A férfi elismerte tettét, azt is elárulta, hogy a különleges szagok miatt kíváncsiskodó ismerőseinek azt mondta, hogy thai chilipaprikát nevelget a szántóföldjén – közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

    Lekapcsoltak egy nagykanizsai drogdílert

    A nagykanizsai nyomozók egy 51 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

    A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 51 éves helyi férfival szemben. A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy a tavalyi évtől kezdve több fogyasztónak is értékesített drogot, akik három-négy ezer forintot fizettek a tiltott szer grammjáért.

    A személyautóval közlekedő elkövetőt 2023. július 19-én a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának segítségével fogták el Nagykanizsán, a Magyar utcában.

    A ruházatátvizsgálás során a férfitól egy darab műanyag simítózáras tasak került elő, benne bruttó 96,6 gramm fehér porral, ami a helyszínen elvégzett gyorsteszt alapján amfetamint tartalmazott.

    A Nagykanizsai Rendőrkapitányság bűnügyi szolgálata ezt követően a férfihoz köthető ingatlanban is kutatást végzett, ahol további 6,4 gramm droggyanús fehér port és kábítószer adagolásához szükséges digitális mérleget találtak, amiket lefoglaltak.

    A nyomozók a férfit kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és indítványozták letartóztatását – tudatta a Rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: ZVMRFK)

    Parkolóban fogták el a kanizsai drogdílert

    A nagykanizsai nyomozók egy 30 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

    A nagykanizsai rendőrök azonosították azt a férfit, aki a jelenlegi adatok szerint a városban több személynek is árult kábítószert.

    (Fotó: ZVMRFK)

    A megalapozott gyanú szerint a helyi férfi az elmúlt hónapokban több fogyasztónak is értékesített marihuánát, akik három-négyezer forintot fizettek a tiltott szer grammjáért.

    A gyanúsítottra 2023. június 5-én a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának segítségével csaptak le egy nagykanizsai parkolóban, miközben marihuánát értékesített.

    Ezt követően kutatást tartottak a díler lakásán is, ahol kábítószergyanús zöld növényi törmeléket, annak porciózásához használatos eszközöket, valamint nagyobb mennyiségű készpénzt találtak, amit lefoglaltak.

    A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a 30 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására- közölte a Rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

    Lomizás közben talált fél kiló drogot egy kanizsai nő

    A nagykanizsai rendőrök egy 30 éves helyi nőt vettek bűnügyi őrizetbe.

    A járőrök 2023. március 27-én (hétfőn) délután 15 óra körül Kisrécse közelében ellenőrizték egy személygépkocsi vezetőjét. A rendőrök a járművet és a sofőr ruházatát is átvizsgálták, melynek során az autó utasterében kábítószergyanús anyagokat találtak.

    Emiatt a nőt elfogták és előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették.

    A gyanúsított azt mondta a nyomozóknak, hogy az alufóliába csomagolt közel fél kg zöld növényi törmeléket, és a sárgás folyadékot tartalmazó fecskendőt lomizás közben találta egy papírtáskában – közölte a Rendőrség honlapján kedden a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: ZVMRFK)