Drogot kerestek a szoborban, azért verték szét

Kiderült, hogy miért verték szét fiatalok a Díszkút kisfiúval című, helyi védelem alatt álló műalkotást Nagykanizsán.

Az eset tavaly november 25-én este történt. Ekkor hét fiatalkorú ment a Csengery utcában lévő városi uszodánál lévő alkotáshoz, ugyanis abba korábban egyikük beleejtett vagy eldugott 23 grammnyi kábítószert.

(Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Miután a szobor réséből nem tudták kiszedni a drogot úgy döntöttek, fejszével szétverik a műalkotást.

Így is tettek, baltával szétverték a szobor talapzatát, azt ledöntötték, de így sem találták meg a „cuccot”.

A Nagykanizsa Megyei Jogú Város tulajdonában és a Via Kanizsa Nonprofit Zrt. kezelésében álló „Díszkút kisfiúval” című helyi védelem alatt álló műalkotás megrongálásával 331.470 Ft kárt okoztak a jogi személy sértettnek, mely kár a nyomozás során nem térült meg.

A horda tovább vonult és egyikük-  mérgében vagy csak egyszerűen unalomból – kővel betörte az Ady utcai papírbolt kirakatát, amellyel mintegy 163 ezer forint kárt okozott.

A bolt riasztója ekkor megszólalt és a társaság elszaladt a helyszínről.

A banda tagjait többek között rongálás bűntettével és garázdaság vétségével is vádolja a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.