Nekiütközött a Mercinek és lelépett

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a 20000/4739/2022. általános számon indított eljárást anyagi kárt okozó közúti közlekedési baleset miatt.

Egy ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú fehér színű gépkocsival közlekedett egy ismeretlen személy a Nagykanizsán a Rózsa utcában, a Platán sor keleti oldalán az Attila utca irányából a Teleki út felé 2022. június 6-án 22 óra és június 7-én 12 óra 30 perc között. Feltehetőleg a járműve jobb oldalával nekiütközött az úttest jobb oldalán álló fekete színű Mercedes típusú személygépkocsi elejének. A balesetet követően az okozó járművével megállás nélkül, adatai hátrahagyása nélkül továbbhajtott.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérik, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén – tájékoztatott szerdán a Zala megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: ZMRFK)

Csak a szokásos: ezúttal a Sugár utcában okoztak kárt egy autósnak

A rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 20000/4633/2022. általános számon indított eljárást anyagi kárt okozó közúti közlekedési baleset miatt.

Egy ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépkocsival közlekedett egy ismeretlen személy 2022. június 1-én 9 óra és 16 óra 15 perc közötti időben Nagykanizsán a Sugár utcában, a Vörösmarty utca felől a Rákóczi Ferenc utca irányába. Haladása során a Sugár utca 42. szám előtti útszakaszhoz érve, az ott lezárt állapotban várakozó Volkswagen Passat típusú személygépkocsi kikerülése során nem tartott kellő oldaltávolságot, ezért a várakozó személygépkocsi bal oldali külső visszapillantó tükrének ütközött. A balesetet követően az okozó járművével megállás nélkül, adatai hátrahagyása nélkül továbbhajtott.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén – közölte csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.