Durván büntetőfékezett Nagykanizsa előtt – Videóval

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki a közlekedés során ért sérelme miatt a 61-es főúton négyszer is vészfékezésre kényszerítette a mögötte haladó sértettet.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2022 júniusában utasával Pogányszentpétert elkerülve Iharosberény irányába a két sávosra bővülő főúton haladt a külső sávban, amikor utolérte őket a sértett nő. A sértettnek lehetősége volt arra, hogy a belső sávot használva előzzön, amit meg is kezdett, azonban a férfi észlelve az előzést, annak megakadályozása céljából szintén a belső sávba sorolt.

Ekkor a sértett rövid hangjelzéssel hívta fel a vezető figyelmét a gyorsabb haladásra, aki nem változtatott a kocsija sebességén. A sértett ezek után visszatért a külső forgalmi sávba, ahogy a vádlott is, ezzel továbbra is feltartotta a sértetti járművet.

Végül a sértett meg tudta előzni a férfi által vezetett gépkocsit, aki ezért nem megfelelő követési távolságot tartva, közvetlenül a sértett kocsija mögött haladt, majd amikor visszaelőzte, indokolatlanul, a 90 km/h sebességű autóját a sértett járműve előtt állóra fékezte. A nő az ütközést csak vészfékezéssel tudta hárítani, a gépkocsik közötti távolság ez alkalommal kevesebb, mint fél méter volt.

A férfi ezt követően sem hagyott fel veszélyeztető magatartásával, mivel a „büntetőfékezést” még háromszor megismételte.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott a terhelttel szemben – közölte az ügyészség honlapján pénteken a Somogy Vármegyei Főügyészség.

Büntetőfékezés Nagykanizsánál?

A 74-es főút nagykanizsai elkerülő szakaszán történt a videón látható eset.
Egy személyautó mögé értem nyerges járműszerelvénnyel (nem volt rakott). Megpróbáltam megelőzni, ekkor rágyorsított, majd mikor visszatértem mögé, ismét lassított.

Egy jól belátható egyenes szakaszon ismét megpróbáltam az előzést. Mikor már mellette voltam, nem engedte az előzést befejezni, nem tudtam visszatérni a saját sávomba, közben már szemből, az egyenes végén feltűnt egy személyautó. Ekkor ráfékeztem, mivel vissza akartam térni mögé, amit szintén nem tudtam, mert ő is fékezett.

Szerencsére be tudtam így menni elé és a szembe jövő autós is látta, hogy mi történik. Nem állítom, hogy direkt csinálta, de akkor meg nem nagyon értem az egészet – olvasható az augusztus 20-án feltöltött videó leírásában.