Régészeti leleteket árult a kanizsai bolhapiacon

Egy 1950-ben született lepsényi férfi tavaly július 5-én, vasárnap délelőtt a nagykanizsai vásárcsarnok mellett tartott bolhapiacon különféle ingóságokat árusított.

Az ingóságok között több olyan tárgy is volt, amelyek a kulturális örökség védelméről szóló törvény alapján a kulturális javak körébe, illetve a régészeti leletek körébe tartoznak, azokat a terhelt korábban ismeretlen helyen engedély nélkül végzett leletgyűjtés során találta, majd eltulajdonította.

(Fotó: archív. A nagykanizsai bolhapiac)

A törvény szerint a Magyarország határain belül a föld felszínén, a földben, a vizek medrében vagy máshol rejlő vagy onnan előkerülő régészeti lelet állami tulajdon és védelem alatt áll, így kereskedelmi forgalomba nem hozható.

A nyomozóhatóság a férfitől lefoglalt 1 db vaskori kelta lándzsahegyet, 16 db avarkori övveretet díszdobozban, 2 db középkori sarkantyút és 1 db római kori gyűrűt, 6 db övveretet, 4 db római kori fülbevalót, 34 db vaskori, római kori és Árpád-kori pénzérmét, valamint 1 db római kori mintázott mészkődarabot.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Vascsővel, golfütővel ütöttek a kanizsai bolhapiacon

A nagykanizsai rendőrök három zalakomári férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi szeptember 16-án (vasárnap) a reggeli órákban a nagykanizsai bolhapiac területén vascsővel és golfütővel támadt rá az ott árusító, 23 éves pacsai sértettre.

(A vascsövet és a golfütőt lefoglalták is a kanizsai zsaruk)

A gyanúsítottak egy korábbi sérelmük miatt bántalmazták a férfit, aki nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.
A három férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd a 34 és 28 éves tettest bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, míg a 29 éves társuk szabadlábon védekezhet.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)