Díjazták az állatbarátokat Nagykanizsán

„A hétvégén tartottuk az Állatok Világnapja alkalmából a már hagyományosnak számító nyílt napunkat. Az időjárás sajnos nem volt kegyes hozzánk: bár az eső nem esett, hűvös és szeles időnk volt. Ettől függetlenül több állatbarát is meglátogatott minket, kutyáinknak néhányan tápot és konzervet is hoztak, illetve „kilopták” őket egy kisebb-nagyobb sétára.

A délután folyamán kihirdettük a 2. „Barátaink az állatok” fotópályázat nyerteseit, mely a következők szerint alakult:

Gyarmati-Litter Tímea Közönség díj

Kategória egyéb – Nagy Károlyné Ildikó 1. hely

Kategória egyéb – Bokor Krisztina 2. hely

Kategória egyéb – Matos Bernadett 3. hely

Kategória kutya – Valter Viktor 1. hely

Kategória kutya – dr. Tóth-Piusz István 2. hely

Kategória kutya – Marton Ágota 3. hely

Kategória macska – Bárdos Tamás 1. hely

Kategória macska – Boros Kinga 2. hely

Kategória macska – Kirchné Máté Réka 3. hely

Az Uszkár díjat is a nyílt nap keretein belül adtuk át annak a két személynek, akik a 2016-os évben többször is önzetlenül segítettek. Az idei évi díjakat Leveli Hajnalkának és Benedek Tamásnak ítéltük.

Hajnalkától nem tudunk olyat kérni, amiben ne igyekezne segíteni: mindegy, hogy tápra, tűzifára vagy szalmára van szükségünk, az elsők között adományoz, mozgósítja ismerőseit is, így mindig nagyon hamar érkezik a szükséges adomány.
Ha valahonnan nem védett kismadár kerül hozzánk, Benedek Tamásnak bármikor szólhatunk, aki néhány órán belül megérkezik a segítségre váró szárnyasért. Több bekerült fiókából önmagát ellátni tudó madarat nevelt, akiket aztán egy idő után visszaenged a természetes környezetükbe.
Nagyon örülünk, hogy a díjat minden évben ilyen önzetlen és állatszerető embereknek ítélhetjük oda, általuk pedig évről-évre gyarapszik a menhely segítőinek száma is.”

(Forrás és fotó: Nagykanizsai Élettér Állatmenhely – Facebook)

Csalók telefonálnak a nagykanizsai állatmenhely nevében

Figyelem, csalók!!!!!

Kedves Állatbarátok!

Napokban tudomásunkra jutott, hogy egyesek rejtett számról telefonon keresnek meg városunkban élőket, azzal a céllal hogy tőlük adományt kérjenek „menhelyünk támogatására, új menhely építésére”.
Mindenki figyelmét szeretnénk felhívni, hogy egyesületünk ilyen formában nem folytat és nem is folytatott adomány gyűjtést! Kérjük senki ne dőljön be, ilyen feltételezhető csalóknak!
A továbbiakban is várjuk adományaikat számlaszámunkon, vagy személyesen illetve az adhat vonal hívásával.
Arra kérjük az érintetteket, akiket megkerestek, vegyék fel velünk a kapcsolatot privát üzenetben.
(Forrás: Nagykanizsai Élettér Állatmenhely – Facebook)

Segítséget kér a kanizsai állatmenhely

„Újra segítségkéréssel fordulunk hozzátok, most leginkább az összefogásotok számít!
A Tesco és a Magyar Adományozó Fórum ebben az évben is elindította az „Ön választ, mi segítünk” pályázatot, melyen egyesületünk is elindult.
Az általunk beadott pályázat a régió 3 legjobb programja közé került be, így mi is részt veszünk az utolsó, mindent eldöntő szavazásban!

Szóval kedves Állatbarátok, a kérésünk a következő lenne:
Március 8. és április 4-e között minden Tesco-s (a nagykanizsai és a marcali üzletben) vásárlás után a pénztáros bónt ad, mellyel voksolhattok az általatok legszimpatikusabbnak vélt pályázatra.

Kérünk Titeket, hogy szavazzatok a nagykanizsai Állatmenhely által indított programra.

A nagykanizsai üzletben a bal oldali, kék színű urnába várjuk a bónokat.
Bízunk benne, hogy összefogásotok megint olyan erős lesz mint a télen (amikor tűzifára és szalmára volt szükségünk), és szavazatotokkal segítetek, hogy ismét egy felejthetetlen tábort szervezzünk a jelentkezőknek és négylábú társainknak!”

(Forrás és fotók: Facebook)

Elfogyott a tűzifa az állatmenhelyen – Segítettek

A Facebookon kért segítséget a Nagykanizsai Élettér Állatmenhely, mert elfogyott a tűzifájuk és nem tudtak meleget biztosítani az állatoknak.

A jó ügyet civilek karolták fel és oldották meg.

A gyors segítségért Facebook oldalán az állatmenhely így mondott köszönetet:

„Pár napja a Facebookon kértünk segítséget, mivel fogytán volt a tűzifánk. Nagy szükségünk volt rá, hiszen állataink számára ezzel főzünk és a dolgozóink pihenőhelyiségeit is fával fűtjük. Az állatbarátok egy emberként mozdultak meg, szinte már követni sem tudtuk hányan jelentkeztek segíteni. Képeken is látszik, pár nap alatt rengeteg adomány érkezett hozzánk. Kaptunk raklapot, méterfát, hasogatott akác fát, deszka maradékot. Többen pénzt gyűjtöttek és abból vásároltak számunkra, mások a saját fájukat ajánlották fel. Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki védenceink segítségére sietett:
Velencei Ferenc
Marton Ákos (Bátorholz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.)
Tomasics András
Miklósfa – Erdő Zrt.
Avius Kft.
Leveli Hajnalka
Leveli Karolina
Leveli Károly
Leveli Károlyné
Sági János
Horváth Tünde
Young Renáta
Berényi Benjámin
Arany Adrienn
Virág Dorina
Árvai István
Lugosi János
Chrystal Szépségszalon
Mosdósi Szilárd
Balogh Zsolt.
Reméljük, sokan mások is követik a példájukat.”

1 2