Busz ütközött egy személyautóval Nagykanizsán

Kedden 12 óra 37 perckor Nagykanizsán a Petőfi utcában, a Balatoni utca irányából közlekedett egy kanizsai férfi szerződéses autóbusszal, un. „munkásjárattal”. Amikor a busz a kereszteződéséhez ért, balra kanyarodása során nem biztosított elsőbbséget a Gábor Áron utcában (7-es főút) közlekedő Citroen típusú, személyautónak és összeütköztek.

A baleset során a Citroent vezető 25 éves nagykanizsai nő könnyebb sérülést szenvedett. A balesetet feltehetően a buszsofőr figyelmetlensége idézte elő – értesült honlapunk. (Helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Teherautók karambolja Nagykanizsán: egy ember súlyosan sérült

Egy férfi tehergépkocsival közlekedett Nagykanizsán a Petőfi utcában a Gábor Áron utca felé pénteken kora délután.
Amikor a két utca kereszteződéséhez ért, (a 7-es főútnál) figyelmen kívül hagyta a jelzőtábla utasítását, behajtott a kereszteződésbe és ott összeütközött egy másik, de szabályosan közlekedő tehergépkocsival.


A karambol következtében egy férfi súlyos sérülést szenvedett, egy lámpaoszlop és egy reklámtábla is kitört a helyéből. A mentők a sérültet kórházba szállították.


A baleset körülményeit a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja. (Fotók: Olvasónk)

Négyen sérültek meg a 7-esen, Zalakomárnál történt balesetben

Két személyautó ütközött össze pénteken délután 16 óra 25 perckor a 7-es számú főút 191-es kilométerszelvényénél, Zalakomár külterületén.
Nagykanizsa irányából Zalakomár felé közlekedett egy 48 éves férfi Ford Fiesta típusú gépkocsijával, amikor egy enyhe kanyarban – eddig ismeretlen okból – áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy szemből érkező VW Polo típusú személyautónak.
A balesetben négy személy – köztük egy tízéves gyermek – nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
(Forrás és fotók:  Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Őz ugrott egy autó elé Nagykanizsa és Sormás között

A baleset miatt két másik gépjármű is összeütközött.
Elgázolt egy őzet egy gépkocsi a 7-es főút 211-es kilométerszelvényénél, Nagykanizsa és Sormás között vasárnap a kora reggeli órákban.
A balesetet egy arra érkező gépjármű vezetője észlelte, ezért fékezett, azonban a mögötte haladó gépkocsi már nem tudott megállni és belehajtott.
Az utolsó jármű két utasa könnyebben megsérült a balesetben.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók teljes útlezárás mellett dolgoznak a műszaki mentésen.
(Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Frissítés!

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy egy kisteherautó és egy mögötte haladó Suzuki ütközött össze a 7-es főút érintett szakaszán.

Mint írták, a baleset során ketten sérültek meg, őket a mentők a Kanizsai Dorottya Kórházba szállították.

A rendőrök nem sokkal 9 óra előtt a forgalomkorlátozást feloldották, a 7-es érintett szakasza újra teljes szélességében járható.

Fának hajtott egy autós Nagykanizsa előtt

A 7-es főúton, Nagykanizsa előtt a 201-es km-nél egy autó fának hajtott, a fél útpályát lezárták – írta az Útinform.

A katasztrófavédelem és a rendőrség weboldalán a vasárnap késő délelőtt történt balesettel kapcsolatban eddig még nem jelent meg hivatalos tájékoztatás.

Honlapunk arról értesült, hogy a baleset során egy BMW-s hajtott  fának a 7-esen.

Úgy tudjuk, a sofőr egyedül volt, a kézfején sérült meg és saját maga ment be ellenőrzésre a Kanizsai Dorottya Kórházba.

A főút már ismét teljes szélességében szabadon járható.

(Fotók: Pezii Car Autómentés Motormentés)

Frontális karambol Kanizsai határában – Olvasói fotók

Két autó ütközött frontálisan a 7-es főúton Nagykanizsa előtt a Nagyrécse felé haladó irányba.

Az egyik autós éppen a kapaszkodó sávból próbált besorolni a közlekedők közé, amikor szemből, váratlanul felbukkant egy Suzuki.

A japán kocsi ezerrel, szinte a semmiből bukkant elő és a vétlen autós kocsijába csapódott, majd a Suzuki a szántóföldre repült.

A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

A szerdán délután fél öt körül történt baleset helyszínén a Dél-Zala Press (KanizsaPress) Olvasója is járt, ahol fotókat készített.

Köszönjük szépen! Kérjük, vezessenek óvatosan, bár a hülyék elől ez sem véd meg!