Fekete péntek: árokba hajtott egy kanizsai autós a 7-esen

Egy 65 éves nagykanizsai férfi közlekedett egy személygépkocsival 2021. november 19-én délután a 7-es számú úton Nagyrécse irányából Nagykanizsa felé, amikor a 202-es kilométerszelvénynél elvesztette uralmát a járműve felett áttért a bal oldali forgalmi sávba, majd jobbra letért az úttestről, majd vízelvezető árokba hajtott.

A balesetben a gépjárművezető megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték- tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Autót, táblát tört egy nagykanizsai sofőr

Egy 35 éves nagykanizsai férfi közlekedett február 3-án (szerdán) délután 18 óra 30 perckor a 7-es számú főúton, Nagykanizsa irányából Sormás felé egy kistehergépkocsival. Haladása során a 208-as kilométerszelvénynél járművével letért az úttestről és a menetiránya szerinti jobb oldali füves útpadkára hajtott, ahol nekiütközött egy táblának, és kitörte annak két tartóoszlopát, valamint megrongálta az úttest szélére kihelyezett elektromos dobozt is. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban a férfi elment a helyszínről.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Baleseti Helyszínelő Alosztály munkatársai azonosították, majd felkutatták a férfit, és a gépjárművet. A sofőrrel szemben az egyenruhások helyszíni bírságot szabtak ki – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)