Özönlenek a nézők a Petőfi-filmre: a Most vagy soha! március 14-i bemutatója óta több mint 100 000 ember nézte meg a nagyszabású, történelmi kalandfilmet – közölték a film producerei és a Forum Hungary szombaton az MTI-vel.
A közleményben idézik Rákay Philip kreatív producert, aki úgy fogalmazott: „a Most vagy soha! bemutatója utáni tizedik napon több mint százezer magyar ember nézte meg a filmünket. És ebben nincsenek benne a határon túli vetítések – húszezer körüli – impozáns adatai”.
„Ez hatalmas siker, szinte hihetetlen szám, ami minden pillanatban növekszik” – jelentette ki a kreatív producer.
„Hálásan köszönöm a nézők szeretetét, akik nemcsak a filmünknek és Petőfinek, hanem a közösség erejének is bizalmat szavaztak. Rendkívül jólesik, hogy a nemtelen támadások ellenére is ennyien kiállnak a filmünk mellett, ami a legtisztább alkotói szándékból született: fejet hajtani a hőseink előtt. A Most vagy soha! teljes csapata nevében: hálásan köszönöm!”– fogalmazott Rákay Philip.
A 444 cikke szerint az utóbbi időben több iskolában is kötelezővé tették a „Most vagy soha!” című történelmi kalandfilm megnézését a diákok számára.
A film történelmi hitelessége vitatott, a jegyeket a diákoknak, illetve a szüleiknek kellett megvenniük.
A cikk az alábbi iskolákat említi, ahol a diákoknak kötelező volt megnézni a filmet:
Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum (Itt a film közbeni evésért osztályfőnöki intő járt.)
Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa(Itt a lap szerint az előadás ütközött volna a kompetenciafelméréssel, ezért egyes osztályok 7:10-kor kezdték a napot.)
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola, Miskolc
Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, XVII. kerület (Itt volt olyan osztály, amely dolgozatírás miatt kihagyta a mozizást.)
Jedlik Ányos Gimnázium, Csepel
Debreceni Hatvani István Általános Iskola (A hetedikeseknek kötelező volt.)
A „Most vagy soha!” a nyitóhétvégén 75 551 nézőt vonzott a magyarországi mozikba, és több mint 162 millió forint bevételt hozott.
A Most vagy soha! film megnézéséért legtöbb esetben a diákoknak, illetve a szüleiknek kellett megfizetniük a 1500-2500 forintos jegyeket.
A kötelező mozizás aggasztó tendenciára utal, és felveti a kérdést, hogy az iskoláknak meddig van beleszólásuk a diákok szabadidős tevékenységeibe.
A filmek megtekintése, még ha történelmi témájúak is, nem lehet kötelező, és a diákoknak joguk van eldönteni, hogy mit akarnak szabadidejükben csinálni– írja a 444.
A Most vagy soha! a magyar filmgyártás történetének eddigi legköltségesebb alkotása: a Nemzeti Filmintézet (NFI) 4,7 milliárd forintos állami támogatást ítélt neki oda, emellett a gyártó Pilvax Film Kft. 1,4 milliárd forintért vehet igénybe adókedvezményt, vagyis összesen 6,1 milliárd forintba kerül – olvasható a Wikipédián.