Ruhaszárító, szennyeskosár és a többiek – mi kell még egy fürdőszobába?

(x) Amikor egy fiatal élete első lakásába költözik be, legyen az akár saját vagy albérlet, az elsők között szerepel, hogy beszerzi a konyhába és a fürdőszobába nélkülözhetetlen kellékeket. De így van ez akkor is, ha valami tönkremegy, lecseréljük vagy egyszerűen csak változtatni szeretnénk a helyiség alaphangulatán.

Egy új lakásba való költözésnél még a bútorok, háztartási tárgyak beszerzését is megelőzi a takarítás. Hiába kaptuk meg tisztán a felújított ingatlant vagy az albérletet, mindenki szereti azt saját maga is újra átsuvickolni.

Minden egy helyen

Akár a fürdőszoba berendezési tárgyainak beszerzéséről, akár pusztán csak a tisztítószerek és takarító felszerelések megvásárlásáról van szó, a BestMarkt webáruház fürdőszobai kellékei között mindent meg lehet egy helyen venni, így egy kis időráfordítással gyorsan be tudjuk rendezni a fürdőszobánkat, hiszen a megrendelés megérkezésére sem kell sokat várni. A BestMarktnál a csomagokat a szállítást követően egy-két napon belül már kézbe is lehet venni.

Egyre több háztartásban fordul elő már szárítógép, főleg, ahol kicsi az alapterület és nincs lehetőség szárítók elhelyezésére. A mosógép és szárítógép egyidejű elhelyezésére a két berendezést egy összeépítő kerettel kell egymáshoz illeszteni, amit szintén be tudunk szerezni ebben a webshopban.

A szárítógép megítélése megosztó, mert sokan szeretik a friss levegőn szárított ruha illatát, viszont kis lakásban tényleg nehézkes a szárítás megoldása. Ugyanakkor a terasszal, erkéllyel és főleg a kerttel rendelkezők be tudnak szerezni függőleges, vízszintes kivitelű szárítót is, akasztós, elektromos és fali, illetve csak kültéren használható, összecsukható típust is.

Mini mosógép centrifugával

Különlegességnek számít a mini mosógép megjelenése, amely max. 3 kg-ig terhelhető mosnivaló ruhákkal. Léteznek centrifugát is tartalmazó darabok, ott 1 kg-ig lehet a centrifugálást elvégezni.

A fürdőszobák kötelező eleme a szennyestartó, amely a fürdő nagyságától függően lehet bent a helyiségben is vagy máshol. Fontos, hogy ne lógjon ki a berendezési stílusból. Különböző színekben kaphatók a szennyestartó kosarak és nagyon praktikusak a két rekesszel ellátott változatok, ami módot ad az azonnali szelektálásra. Ráadásul mindkét rekesz fogantyúval kiemelhető, ami megkönnyíti a további munkát és bepakolást a gépbe.

A “nem szeretem” személymérleg

Minden háztartásban megtalálható, mégsem látjuk sosem, mert “valamiért” mindig a lakás egy eldugott zugában landol. Léteznek mechanikus és analóg változatok, de mielőtt eldöntenénk, hogy milyen típust választunk, fontos, hogy tisztában legyünk a maximális súlykorláttal és mindig jóval afölötti típust válasszunk. Ha a családban vannak súlyosabb egyének, akkor akár 180 kg-os személymérleget is tudunk venni.

Ne felejtsük, hogy mindenféle takarítókelléket és tisztítószert megtalálunk a BestMarkt webáruházban, de ha a konyhánkat vagy más helyiséget szeretnénk berendezni, akkor náluk arra is van mód.

Mosógép kiválasztási ötletek karácsonyi ajándékozáshoz

Ha közeledik a karácsony, akkor rendszerint sokan döntenek az olyan műszaki cikkek mellett, mint a mosógép vagy a notebook. Akár az online rendelés kényelmét is kihasználhatjuk, és így otthonunkból választhatjuk ki a szükséges eszközöket, készülékeket. A webáruházakban rendszerint kereső áll rendelkezésre ahhoz, hogy ár, technikai paraméterek vagy egyéb jellemzők alapján válogathassunk a kínálatból. A bestbyte.hu tapasztalatai azt mutatják, hogy elsősorban az elhelyezhetőség és a töltési mód alapján szoktak az érdeklődők választani a mosógép típusok közül.

Kis fürdőszoba? Többé nem hátrány!

A háztartásokban rendszerint gondot szokott jelenteni a fürdőszoba kis mérete. Nem csak a panelekben, hanem az új építésű társasházakban, vagy a régi, ám felújított házak esetében is probléma szokott ez lenni. Jó hír viszont, hogy ma már olyan mosógép fajták is elérhetőek, melyek kifejezetten kis mérettel rendelkeznek és így gond nélkül elhelyezhetőek bármely fürdőszobában. Napjaink trendjeit követve sokan már nem is a fürdőbe szerelik be a berendezést, hanem a konyhába. Ekkor azonban érdemes olyan típus mellett letenni a voksot, amely beépíthető. A vásárlás során tehát fontos szempont, hogy szabadon álló vagy beépíthető verzióra van szükségünk. Lakásfelújítás vagy költözés alkalmával tehát célszerű átgondolni, hova szeretnénk elhelyezni a mosógépet.

A méret fontosabb, mint az ár

Az elektronikai berendezések kiválasztásakor rendszerint az árat szoktuk elsődlegesnek tartani. Másként van ez azonban a mosógép esetében. Hiába olcsó ugyanis egy készülék, ha méreténél fogva nem fér el a kiszemelt helyen. A tapasztalatok szerint tehát a mosógép esetében elsődleges a méret, s csak utána szokott döntő szempont lenni az ár. Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy csak méregdrágán lehet hozzájutni kisméretű, mégis optimális teljesítménnyel rendelkező darabhoz, érdemes inkább a mosógép kereső segítségével szűrni a találatok között.

Maximális ruhatöltet: családosok számára különösen fontos!

A mosógép kínálatban többféle tölthető mennyiséggel rendelkező érhető el. Érdemes átgondolni, hogy milyen mennyiségű szennyes ruhával kell a mindennapokban megküzdenünk. Ugyan a gyermekkel rendelkező családoknál alapvetően több a mosnivaló, de az életmód függvénye is lehet az, hogy a nap végén mennyi szennyes ruha landol az erre rendszeresített tároló helyen.

Elöl- vagy felültöltős mosógépet?

Gyakran felmerülő kérdés az érdeklődők körében, hogy az elöltöltős vagy a felültöltős mosógép lenne-e az ideális számukra. Természetesen nem mindegy, hogy hol helyezzük majd el a berendezést, hiszen a beépített konyhában helyet kapó eszközök kapcsán elsősorban az elöltöltős változatra szokott esni a választás. A felültöltős mosógép rendszerint keskenyebb, mint a másik típus, de ma már az elöltöltősek között vannak olyan fajták, melyek viszonylag kis helyen elférnek.

Akciós ajánlatok vagy középkategóriás gépek?

Karácsonyhoz közeledve nagyon sok kedvező ajánlattal találkozhatunk, és hajlamosak vagyunk a legolcsóbb készüléket választani. Tény pedig, hogy megéri legalább a középkategóriás termékeket megcélozni, ugyanis ezek rendszerint magasabb minőséget képviselnek, mint a „no name”- típusok. Ha sikerül jól választani, akkor hosszú éveken át kifogástalan állapotban működő, méretét és funkcióit illetően is színvonalas darabot kaphatunk a pénzünkért. Az online rendelés év vége környékén is remek választás, s legyen szó akár ajándékozásról, akár saját részre történő vásárlásról, megállja a helyét.