Lépes méz, amit nem csak a maci szeret

(x) Az emberek többsége a mézet ismeri, szereti és fogyasztja kisebb vagy nagyobb mennyiségben, de sokan nincsenek tudatában annak, hogy a méhek mennyi minden más “terméket” is készítenek, amelyek még inkább javítják egészségünket.

Lépes mézet termelőtől

Míg hazánkban mézet több helyről is be tudunk szerezni, addig a lépes méz kevés helyen érhető el. A Bodó Méhészet készít lépes mézet is de mint ahogy mindenhol, ez csak korlátozott mennyiségben érhető el, hiszen a lépes mézet akácvirágzás idején szedik ki a kaptárakból oly módon, hogy csak a legszebb kereteket választják ki és osztják el az egész évi értékesítésre.

Akármelyik méhcsalád nem képes magas minőségű lépes méz készítésére, ehhez különféle feltételek megléte szükséges, amelyeket a Bodó Méhészet 35 éves tapasztalatával biztosít számunkra. Ilyen feltétel, hogy az akác virágzásakor bő, tartós hordás legyen, ne legyenek éppen akkor rajzó családok. Ezek fognak tiszta, szabályos hatszögekből álló sejttáblákat eredményezni, amelyek mentesek virágportól, méhkenyértől és egyéb állati részektől.

A lépes méz története

A lépes méz valójában a méznek a természetben előforduló eredeti megnyilvánulása. Tehát bármilyen mézet vásárolunk a termelőtől, az eredetileg mind lépes méz volt, csak a kipörgetés után különül el a viasztáblától.

Már az ókori Egyiptomban, a piramisok feltárásánál találtak arra utaló nyomokat, hogy akkoriban hogyan gyűjtötték és tárolták a lépes mézet. Később, párhuzamosan az üvegkészítés kialakulásával és fejlődésével, már üvegharangokkal berendezett kaptárakat is építettek.

A sejttáblák méretétől függően azokat feldarabolják, és igyekeznek úgy tárolni, hogy azok ne kristályosodjanak, mivel akkor nehézkesebb a lépes méz felhasználása. A legjobb számukra a 20-29 Celsius-fok.

Mitől lesz a lépes méz egészségbomba?

A méz széleskörű immunerősítő, gyulladáscsökkentő hatásait ismerjük. Mivel a lépes méz a sima méznek gyakorlatilag az eredeti, természetes formája, ezért ez még nem hőkezelt, semmilyen beavatkozás nem érte, nyers méz. Viszont attól lesz szó szerint bombasztikus és ad mindenkinek egy erős löketet, hogy tartalmazhat még nyomokban virágport, propoliszt, méhpempőt és más termékeket.

Összegezve mindent, amit egy “sima” mézzel elérhetünk, pl. köhögéscsillapítás, gyulladáscsökkentés, immunerősítés, sokkal gyorsabban és intenzívebben elérhetjük lépes mézzel.

A szívre gyakorolt jótékony hatása is ismert, mivel a méhviaszban található hosszú láncú zsírsavak és alkoholok csökkentik a magas koleszterinszintet, ami a szívbetegségek legfőbb előidézője. Kutatások igazolják, hogy csökkenti a cukorbetegség, a demencia, bizonyos rákfajták kialakulásának kockázatát. Kiemelt eredményeket értek el bizonyos májbetegségek gyógyításánál is.

A lépes mézet magában vagy desszertek alkotóelemeként is fogyaszthatjuk. Nyersen tegyünk a szánkba egy kis darabot, szopogassuk ki belőle a mézet, majd a viaszt jól rágjuk meg, hogy a fogakra is fejtse ki hatását. A megrágott viaszt ki is köphetjük vagy lenyelhetjük.

10 hektó mézet lopott a zalakomári Micimackó

micimackó

Most emeltek vádat a kanizsai zsaruk egy 41 éves zalakomári férfi ellen, aki rengeteg mézet lopott el a faluból.

Mint kiderült, a férfi egy éjszaka alatt 9 darab 120 literes mézzel teli hordót lopott el még tavaly június végén.

Hogy mivel vitte el azt a sok mézet, arra nem tér ki a közlemény., de az biztos, hogy nem biciklivel tolta el.

A nyomozást befejezték, a komári Micimackó ügyét a Nagykanizsai Járási Ügyészségen fogják tárgyalni.

1 kiló virágméz átlagos piaci ára 1600 és 2000 forint között van.