Megtámadta a mentőtisztet

A 24 éves kölesdi férfi 2018. augusztus 3-án a Becsvölgyén, a Malom Kulcsosházban szórakozott barátaival, melynek során jelentősebb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott. Ittassága folytán többször elesett, illetőleg berendezési tárgyaknak, ajtónak esett, melynek következtében fején, homlokán sérülés keletkezett.

Ellátását az egyik résztvevő helyszínre hívott ápolónő szakképzettségű édesanyja kezdte meg, aki úgy ítélte meg, hogy a sérült vádlott további vizsgálata szükséges, ezért a helyszínre mentőt hívtak. Kb. 22 óra körüli időben az Országos Mentőszolgálat részéről két mentőápoló érkezett a kulcsosházhoz, akik az épületbe lépve röviden beszéltek az elsődleges ellátást végző nővel, ezt követően azonban a helyiség padozatán matracon fekvő a vádlott ellátását megkezdeni nem tudták, mivel a vádlott a mentősöket meglátva felugrott és az egyik mentőápolót egy alkalommal ököllel arcul ütötte, aki az ütéstől sérülést nem szenvedett.

A támadást követően a mentősök az épületből kihátráltak, majd értesítették a rendőrséget. A vádlott egészségügyi ellátása csak rendőri közreműködés mellett volt lehetséges, majd ennek végeztével az általa elkövetett cselekmény miatt a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra előállították.

Az állami mentőszolgálat tagja a mentéssel és betegszállítással összefüggésben közfeladatot ellátó személy.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat – tudtuk meg dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Megtámadták a kanizsai mentőket

Epilepsziás, eszméletlen beteghez riasztották a napokban a nagykanizsai mentőket a „legendás” Citromszigethez, ahol támadás érte az egészségügyi dolgozókat. A Dózsa György út 73-75-ben történt atrocitásról a Zalai Hírlap számolt be. (Fotó: Dél-Zala Press archív) Mint írták, a közléssel ellentétben a beteg nagyon is magánál volt.

Szidta, megrúgta a mentőápolót egy fityeházi férfi

A rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt indítottak eljárást egy 58 éves fityeházi férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított március 12-én (vasárnap) 21 óra 20 perc körüli időben Murakeresztúron, az Arany János utcában tolatás közben a vízelvezető árokba hajtott.

A helyszínre érkező rendőrök az intézkedés során alkoholszondát akartak alkalmazni a sofőrrel szemben, azonban annak megfújását a férfi megtagadta, így mintavétel céljából előállítása vált szükségessé. Az intézkedés során a járőrök a gyanúsított esetleges sérüléseinek megállapítása céljából mentőt hívtak a helyszínre.

A mentőautóban az 58 éves fityeházi férfi trágár szavakkal illette és két alkalommal lábszáron rúgta az őt ellátó mentőápolót, aki a bántalmazás következtében könnyebben sérült.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt indított nyomozást az 58 éves fityeházi férfi ellen.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)