Tömegkarambol: a kanizsai zsaruk befejezték az ügy vizsgálatát

Egy 39 éves román férfi közlekedett tavaly szeptember 25-én 11 óra 45 perckor az M70-es autópályán Szlovénia irányából Letenye felé egy nyerges vontatóval és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel; amikor a 15-ös kilométerszelvényhez ért, figyelmetlensége miatt későn észlelte az előtte megálló járműszerelvényt, és nekiütközött; majd az azelőtt forgalmi okokból álló öt gépjárművet egymásnak tolta. 

A rendőrök a 39 éves férfit közúti baleset okozása vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták.  A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók. ZMRFK)

Hétfőtől változik a forgalmi rend az M70-es autóúton

Hétfőtől változik a forgalmi rend az M70-es autóúton; a kétszer kétsávosra bővülő autóút december közepére készül el – tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) pénteken az MTI-t.

Hétfőtől a forgalmat az újonnan épült jobb pályára terelik Muraszemenye és Tornyiszentmiklós, vagyis a 11+850 és a 16+510 kilométerszelvények közötti részen. Az eligazodást ideiglenes útbaigazító és egyéb előjelző táblák segítik majd.

A NIF közölte továbbá: az M70-es autóút bővítési munkálatai jó ütemben haladnak, jelenleg a bal pálya aszfaltozását és a koronaéleken kívüli vízépítési munkákat végzi a vállalkozó.

A közlekedők várhatóan december közepétől vehetik birtokba a teljes hosszában kétszer két sávosra bővített autóutat, amely az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, európai uniós és hazai forrás felhasználásával valósul meg.

(Fotó: archív)

Tömegbaleset Letenyénél az M70-esen

Három kisbusz és egy személyautó ütközött össze az M70-es autóút 4-es kilométerszelvényénél, Letenye térségében csütörtökön éjszaka éjfélkor.
A balesetben ketten sérültek meg.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket.
A műszaki mentés idején a forgalom az autóút felfelé vezető szakaszán egy sávon haladt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a balesetben két ember súlyos sérüléseket szenvedett.

(Fotók: Dezső Gábor tű. ftőrm – Nagykanizsa HTP – BM OKF Médiaszerver)

Autópálya lesz a Letenye melletti egykori halálút

Októberben kezdődhet és 2019 végére fejeződhet be a Letenye és Tornyiszentmiklós közötti M70-es autóút kétszer egysávos szakaszainak autópályává szélesítése – közölte a beruházó NIF Zrt. pénteken az MTI megkeresésére.
A 21,3 kilométer hosszú gyorsforgalmi úton két szakaszból 10,1 kilométeren szükséges a kétszer egysávos szakasz kétszer kétsávossá bővítése.

 

 

A NIF tájékoztatása szerint a beruházás tartalmazza a magyar-szlovén határon, Tornyiszentmiklósnál tervezett pihenőhely megnyitásához szükséges közművek, illetve létesítmények megépítését, továbbá a bal pályán meglévő kilenc híd összekötését a jobb pályán kialakítandó hídszerkezetekkel. A jobboldali pályaszakasz kialakításával együtt a Mura folyó árvízvédelmi töltésszakaszának átépítését is el kell végeznie a kivitelezőnek.

 

A beruházás építési közbeszerzési eljárásának nyertese a közös ajánlatot tevő Colas Út Zrt. és az EuroAszfalt, a kivitelezés értéke nettó 16,7 milliárd forint. A kivitelezői szerződés azonban még feltételes mindaddig, amíg a beruházás forrását biztosító kormányhatározat meg nem jelenik.
A munkaterület átadását szeptember végére tervezi a NIF, a tényleges munkák várhatóan október végén kezdődnek majd el. Idén régészeti feltárások, terepelőkészítő munka és a műtárgyaknál próbacölöpözés zajlik majd.

 

 

Az M70-es teljes autópályává fejlesztése várhatóan 2019 negyedik negyedévére fejeződik be – áll a NIF tájékoztatásában.
Korábbi közlések szerint a balkáni országokat és Nyugat-Európát összekötő autópálya-hálózatban egyedüliként egy-egy sávra szűkülő, 2005-ben átadott gyorsforgalmi út fejlesztése azt követően indult el, hogy 2011-ben hat halálos áldozatot követelő, illetve három súlyos és 23 könnyű sérüléssel járó buszbaleset történt Csörnyeföld közelében. A baleset után néhány hónappal az egysávos szakaszokon megszüntették az előzési lehetőséget, illetve fizikailag is szétválasztották a két oldalt, amelynek köszönhetően azóta jelentősen csökkent a balesetek száma.

 

A kiszélesítésre váró 10,1 kilométeres szakaszon a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ koordinálásával tavaly nyáron négy helyszínen, 5200 négyzetméter nagyságú területen végeztek próbafeltárásokat, hogy meghatározzák az útépítés előtti további régészeti feladatokat. MTI