Tengelysúlymérő állomást adtak át az M7-es zalakomári szakaszán

Csütörtökön ünnepélyesen átadták az M7-es autópályán elsőként a Zalakomári pihenőhelyen épült tengelysúlymérő ikerállomást. A fejlesztés keretében nagy sebességű mozgás közbeni tengelyterhelésmérő és forgalomszámláló rendszer létesült az autópálya jobb és bal oldalán.

A túlsúlyos teherforgalom kitereléséhez előjelző rendszer épült ki mindkét oldalon, amit menetirányonként 3 portálszerkezet telepítésével változtatható jelzésképű táblák (VJT) jeleznek. Az állomáson tengelysúly- és össztömegmérlegek találhatók mérlegházzal, mérőberendezésekkel.
Manninger Jenő, Zala megye fejlesztési biztosa elmondta: „Örülünk, hogy a Zala megyei közútfejlesztések folytatódnak. Az utak állapota főleg a túlsúlyos teherautók miatt romlik, ezért nagyon fontos ez a beruházás.”

zalakomár m7 tengelysúlyméró állomás

(A fényképen balról jobbra Szerencsi Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közúti szolgáltató igazgatója, Kondrik Kornél, a NIF Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője és Manninger Jenő, Zala megye fejlesztési biztosa látható.)

Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője kiemelte:”Kettős minőségemben, országgyűlési képviselőként és Zala megyeiként örülök az elkészült fejlesztésnek. A megépült útjaink védelmét szolgálja az állomás.”

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese hozzátette: „Köszönöm a projektben résztvevő kollégák munkáját. Az úthálózat védelme, így ez a beruházás is kiemelten fontos.”

Kondrik Kornél, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. gazdásági vezérigazgató-helyettese ismertette a műszaki paramétereket: „A megközelítést, csatlakozási kapcsolatokat biztosító utak kiépítése során mintegy 5300m2 betonburkolat épült, a kamionoknak parkolóhelyek alakítottunk ki, valamint elvégeztük a szükséges vízépítési, közműépítési munkálatokat. Mindemellett kiépítettük a közvilágítást és az üzemi hírközlést.”

A kivitelezést nettó 886 millió forint értékben, uniós és hazai források felhasználásával a Colas Út Zrt. végezte.

(Forrás: Magyar Közút – Facebook)