Lesodródott az útról a 17 éves liszói lány

Egy 17 éves liszói lány közlekedett május 27-én (csütörtökön) 16 óra 5 perckor egy személygépkocsival a 6804-es számú úton Liszó irányából Surd felé. Amikor a 13-as kilométerszelvényhez ért, egy balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a gépjárműve felett és egy vízelvezető árokba hajtott, ahol kitört egy bóját, majd az autó jobb elejével nekiütközött egy beton hídnak, ami a járművet megdobta, keresztbe fordította, ezt követően pedig a kereszttengelyén keresztül egyszer átfordult és egy vízelvezető árokban állt meg.

A balesetben a lány megsérült – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)