Jogszabálysértő a kormány külhoniaknak küldött levele

A kormány nevében a külhoni magyaroknak küldött kampánylevelek sértik a választás esélyegyenlőségre, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveit – állapította meg csütörtöki határozatában a Kúria. A bíróság egyúttal a népszavazást szervező kormányt eltiltotta a további jogszabálysértéstől.

A Kúria csütörtöki döntésével megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság pénteki határozatát. Az NVB-hez egy magánszemély fordult kifogással, sérelmezve, hogy a kormány a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak is küldött a népszavazás témájában levelet. A kifogástevő szerint a kormány nem kereshette volna meg jogszerűen a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyarokat, ugyanis a kormány mint a népszavazás kezdeményezője és a parlamenti képviselőcsoporttal rendelkező pártok csak a szavazóköri névjegyzék adatait kaphatják meg a Nemzeti Választási Irodától kampánycélokra.

nepszavazas

Az NVB többsége úgy döntött, nem jogsértő, hogy a kormány a választópolgárok személyiadat- és lakcímnyilvántartása alapján levélben kereste meg a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárokat. Az NVB határozata ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, amit a Kúria csütörtökön bírált el.

A Kúria az internetes oldalán közzétett végzésében azt írta: a polgárok személyiadat- és lakcímnyilvántartásáról szóló 1992-es törvény szerint bárki kérheti a polgárok adatait, de csak akkor, ha igazolja a felhasználás célját és jogalapját, ugyanakkor a megengedett célok között a politikai kampány nem szerepel. Az adatok célokhoz kötött felhasználásának elve tehát kizárja a politikai kampányt folytatókat a közvetlen adatigénylésből.

A politikai kampány folytatói csak közvetett módon, közvetítő útján vehetnék fel a kapcsolatot az adatbázisban szereplő személyekkel. (Ekkor azt igényelhetik, hogy kapcsolatfelvétel céljából a nyilvántartó a megjelölt személyt keresse meg és kérje írásos hozzájárulását ahhoz, hogy nevét, lakcímét és értesítési címét a kérelmező rendelkezésére bocsáthassa, vagy arról értesítse, hogy a kérelmezőt közvetlenül keresse meg, ha vele a kapcsolatot fel akarja venni.)

A bíróság megjegyezte: a kormánynak közhatalmi szereplőként valóban joga van a nagykorú, külföldön élő magyar állampolgárok név- és lakcímadatainak megismerésére a polgárok személyre szóló tájékoztatása, illetve a polgárok álláspontjának megkérdezése céljából, ez azonban különbözik a pártok számára biztosított közvetett megkeresés lehetőségétől.

A bíróság szerint tévedett az NVB, amikor a pártoknak a nyilvántartási törvény szerinti közvetett megkeresésre kapott lehetőségét azonos tartamúnak, azonos értékűnek tekintette az adatbázisnak a kormány közhatalmi feladataihoz igénybe vehető közvetlen megismerési és felhasználási jogosultságával.

A Kúria felhívta a figyelmet arra is, hogy a népszavazási törvény keretei között mind a népszavazás kezdeményezője, mind a kezdeményezés szervezésében részt nem vevő, de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok kérhetik a Nemzeti Választási Irodától az adott választópolgárok nevére, lakcímére vonatkozó adatokat. Ez az adatbázis csak a szavazóköri polgárok adatait tartalmazza, míg a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala nyilvántartása a külföldön élő magyar állampolgárok nevét, lakcímét is. Vagyis a szavazóköri adatbázis szűkebb körű, mint a választásra jogosultak teljes köre.

Ha a kormány az országos népszavazás szervezőjének minősül, akkor a kampánytevékenysége során csak azt az adatbázist használhatja, amely a kampányban részvevő többi szereplő számára ugyanígy elérhető. A kormány mint szervező az országos népszavazási kampányban kampányeszközeinek terjesztésére nem használhat olyan adatbázist, amelyhez a közhatalom gyakorlójaként jutott – szögezte le a Kúria.
Mindezek alapján a bíróság megállapította a jogszabályok megsértését, a népszavazást szervező kormányt pedig eltiltotta a további jogszabálysértéstől. A Kúria végzése jogerős.

Feljelentést tettek

A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) szerint a kormány törvénysértő módon járt el, amikor az október 2-ra kitűzött népszavazás kapcsán tájékoztató levelet küldött olyan külhoni magyaroknak is, akik nem adták meg címüket a magyar hivataloknak, vagy külön nyilatkozatban tiltották le azok használatát.

Az ellenzéki párt elnöke ismeretlen tettes ellen pénteken feljelentést tett személyes adattal való visszaélés, hivatali visszaélés, valamint közfeladati helyzettel visszaélés bűntette miatt – közölte a MoMa az MTI-vel.

A közleményben utaltak a Kúria csütörtöki határozatára, amely a párt szerint „egyértelműen kimondja, hogy a külföldön élő nagykorú magyar állampolgárok személyes adatnak minősülő nevének és lakcímének felhasználása jogosulatlanul történt, amely nyilvánvalóan jelentős érdeksérelmet okozott az érintett személyeknek, akik nem adták meg a hozzájárulásukat az ő személyes adataiknak felhasználásához”.
A MoMa elvárja, hogy a bűnüldöző hatóságok – a Kúria törvénysértést megállapító határozata alapján is – „a bűncselekményeket elkövető személyt/személyeket mielőbb megtalálják és a felelősségre vonást kezdeményezzék!” – írták. MTI

Gyurcsány Nagykanizsán

Ha a miniszterelnök a választási törvény módosításával úgy döntött, hogy a népakarat akkor érvényes, ha a választóknak több mint 50 százaléka szavaz, akkor ezzel kell „megfogni”, ezért nem kell elmenni a vasárnapi népszavazásra – jelentette ki Gyurcsány Ferenc kedden Nagykanizsán.

A Demokratikus Koalíció elnöke a párt kvótareferendummal kapcsolatos kampányának utolsó vidéki fórumán, mintegy 200-250 hallgató előtt azt mondta: ha a vasárnapi népszavazás érvénytelen lesz, azzal „tíz év után először a demokratikus baloldal győzelmet arathat Orbán Viktor felett”. A volt szocialista miniszterelnök azzal folytatta: „mint egy falat kenyér, annyira kell már, hogy meginogjon a jobboldalon az Orbán Viktor tévedhetetlenségébe vetett hit”.

Nagykanizsa, 2016. szeptember 27. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt miniszterelnök Maradj otthon, maradj Európában! címmel lakossági fórumot tart a nagykanizsai Honvéd Kaszinóban 2016. szeptember 27-én. MTI Fotó: Varga György

Gyurcsány Ferenc kifejtette: nem akarja arra sem rábeszélni a magyarokat, hogy igennel szavazzanak, mert ezt „tisztességtelen játéknak” gondolja, és szerinte a liberálisok álláspontja is a miniszterelnököt segíti politikai szándékának elérésében. Tudomása szerint számos kistelepülésen a polgármesterek nyomás alatt tartják az embereket, hogy menjenek el szavazni, ezért ilyen esetekben, „a saját nyugalmuk érdekében”, szavazzanak érvénytelenül, „de legyenek nagyon óvatosak és körültekintőek”.
Alig találni olyan embert Magyarországon, akinek van személyes tapasztalata az Európát már valóban elérő menekülthullámmal kapcsolatban, hiszen ezek az emberek nem Magyarországra jönnek.

„Nem mi vagyunk a földi paradicsom az ő szemükben”, Magyarországon csak átvándorolnak, Németországba, Svédországba, Dániába mennek” – sorolta.
Nekünk ellenkező a problémánk, tőlünk mennek el saját gyermekeink és unokáink, akik „nagyon világos választ adnak önkéntelenül és ösztönösen is Orbán Viktor dilemmájára”. A gyerekeink a Nyugatot választják, ahol lehetőséget látnak, „nem Záhony, Baku vagy Moszkva felé mennek, hanem Londont, Németországot választják” – fejtegette a DK elnöke.

A világ legbefolyásosabb országai folyamatosan keresik egymással az együttműködést, ezért nekünk is Európát kell figyelnünk, „vagy azt a világot szeretnénk, ami tőlünk keletre van?” – tette fel a kérdést. Válaszában arról értekezett, hogy Putyin Oroszországa vagy Erdogan Törökországa helyett Merkel Németországa vagy Renzi Olaszországa legyen a minta.

Az a politika lehet tisztességes, amelyik nem egy ország félelmeire épít, hanem arra bátorít, hogy merjünk okos válaszokat adni – vélekedett.

A DK elnöke szerint Orbán Viktor azt fontolgatja, hogy ha „véletlenül meggyőző fölénnyel abszolválja” a vasárnapi népszavazást, előre hozott választást tart, de a DK szerint „ebben a hiszterizált hangulatban nem lehet okosan választani”.
Úgy fogalmazott, hogy a Fidesz politikusai „megfenyegetik” a cigányembereket, hogy ha idejönnek a menekültek, csökkennek a segélyek. Fenyegetéssel azonban nem lehet országot vezetni – hangoztatta a volt kormányfő.

Gyurcsány Ferenc szerint jövő hétfőn, „bármi lesz az eredmény, Orbán Viktor győztesnek kiáltja ki magát”, ugyanakkor a félelmek itt maradnak, nem fog egyik napról a másikra elmúlni „a mesterségesen felkorbácsolt félelemspirál”.
A fórum második felében Gyurcsány Ferenc a hallgatóság kérdéseire válaszolt. Szó esett a hétvégi budapesti robbantásról, amellyel kapcsolatban azt mondta: a kormányzó pártoknak sem állt érdekükben, hogy a kampányhajrában ilyen merénylet történjen.

Beszélt a Jobbikról, amelynek programját szerinte a Fidesz hajtja végre. Azokra a kérdésekre, miszerint a hétvégén tömegesen „választási csalást” követnének el, azt válaszolta: nem tart ettől, mert a választási bizottságokban a túlnyomó többség tisztességesen végzi a feladatát. MTI (Fotó: MTI/Varga György)

Minden ötödik-hatodik levélszavazási irat érvénytelen

Tizenötezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel hétfőn és kedden a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok mintegy 18 százaléka érvénytelen volt – derül ki az NVI internetes oldalának szerdai adataiból.

nepszavazas

A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az októberi népszavazáson, és az NVI-hez már egy hete folyamatosan érkeznek a levélszavazatok.
A választási iroda hétfőn kezdte meg a beérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését. Azt vizsgálta, le van-e ragasztva a válaszboríték, az tartalmaz-e azonosító nyilatkozatot és szavazatot rejtő kisebb borítékot, utóbbi le van-e ragasztva. Az azonosító nyilatkozatban rögzített adatok alapján az NVI azt is ellenőrzi, hogy az azonosító nyilatkozatot kitöltő szerepel-e a névjegyzékben és nem küldött-e vissza több szavazási iratot.

Ha az iratcsomag minden eleme formailag és tartalmilag is megfelel a törvényi előírásoknak, akkor külön dobozban gyűjtik a névtelen, szavazólapot tartalmazó borítékokat, és ezeket a szavazás napján este 7 óra után bontják fel, majd szkennelik be a szavazatokat.
Hétfőn és kedden 15 601 szavazási iratot dolgoztak fel, ebből 12 835 volt érvényes. Ez azt jelenti, hogy megközelítőleg minden ötödik visszaérkezett szavazási irat érvénytelen volt.

Az NVI az MTI érdeklődésére közölte, az ellenőrzött szavazási iratok érvénytelensége többnyire abból adódik, hogy a választópolgár nem vagy nem a nyilvántartásban szereplő adatokkal megegyezően adta meg az anyja nevét.
Az NVI internetes tájékoztató oldaláról, a www.valasztas.hu-ról az is kiderül, hogy szerdáig 51 353 szavazási iratot juttattak vissza postán az NVI-hez és további 22 216-ot a külképviseleteken adtak le. A levélben szavazásra csaknem 274 ezer választópolgár jogosult. MTI