Csak 10 ezer lakosságszám feletti településeken kötelező a maszkhasználat a közterületeken

Kedden éjszaka megjelentek a Magyar Közlönyben a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedés második üteméről, a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről, a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatók közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményről szóló kormányrendeletek. Mivel számtalan félreértelmezés kering a sajtóban arról, hogy hol kötelező közterületeken – a kijelölt helyeken – a maszkhasználat, ezért a közlöny azzal kapcsolatos rendelkezéseit szó szerint közöljük. (Azt jelenleg nem tudjuk, – ugyanis még nem közölték, mert a szabályozás még nagyon friss – hogy mely közterületeket jelölik ki az önkormányzatok, ahol kötelező a maszkviselés.)

„A maszkviselési szabályok megerősítése.

  1. § (1) A hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles
    a) a tömegközlekedési eszközön,
    b) a 10 000 főnél nagyobb lakónépességű település belterületén a települési önkormányzat által kijelölt
    közterületen, illetve nyilvános helyen, kivéve a sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve
    zöldterületeken,
    c) az üzletben történő vásárlás, illetve az üzletben történő munkavégzés során,
    d) – az irodák, sportolás céljára szolgáló helyiségek és az üzemi helyiségek területének kivételével –
    a bevásárlóközpont területén,
    e) a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényben meghatározott
    ea) közlevéltár külső személyek számára látogatható területén,
    eb) nyilvános magánlevéltár külső személyek számára látogatható területén,
    f) ügyfélfogadási időben
    fa) a közigazgatási szerv ügyfelek részére nyitva álló területén,
    fb) az egyetemes postai szolgáltató által vagy a postai közreműködők által üzemeltetett,
    az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben, továbbá
    fc) minden egyéb olyan helyiségben, amelyben ügyintézés céljából ügyfélfogadás zajlik, és
    a helyiségben – az ott foglalkoztatottakat is beleértve – rendszeresen 5 főnél többen tartózkodnak
    egy időben,
    g) minden olyan helyiségben, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak,
    h) a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerinti vendéglátó üzletben
    (a továbbiakban: vendéglátó üzlet)
    ha) történő munkavégzés során,
    hb) vendégként
    orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot (a továbbiakban együtt:
    maszk) olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
    (2) Az egészségügyi intézmény területén – a (3) bekezdés szerinti kivétellel – mindenki köteles az (1) bekezdésben
    meghatározott módon maszkot viselni.
    (3) Az egészségügyi intézményben ápolt beteg az elhelyezésére szolgáló kórteremben nem köteles maszkot viselni.
    (4) A szociális intézményben
    a) az ott foglalkoztatottaknak az ellátottakkal való közvetlen érintkezéskor, vagy ha tartósan 1,5 méteren belüli
    távolságban tartózkodnak az ellátottakkal,
    b) az ellátottaknak a közösségi programok alkalmával és a közösségi terekben való tartózkodás esetén
    lehetőség szerint
    az (1) bekezdésben meghatározott módon maszkot kell viselniük.
  2. § (1) Az 1. § (1) bekezdése, valamint az 1. § (2) és (4) bekezdése esetében az üzemeltető köteles gondoskodni arról, hogy a tömegközlekedési eszközön vagy a helyiségben tartózkodók a maszkot az 1. § (1) bekezdésében meghatározott
    módon viseljék, ennek érdekében a szolgáltatás, illetve az üzemeltetett intézmény működésére, igénybevételére
    vonatkozó szabályozásban az igénybevétel rendjének megsértése esetén egyebekben alkalmazható
    intézkedéseket, szankciókat alkalmazhatja.
    (2) Tömegközlekedési eszközön maszk nélkül utazó vagy a maszkot nem az 1. § (1) bekezdésében meghatározott
    módon viselő személyekkel szemben az üzemeltető a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szabályozásában
    köteles megteremteni a jogszerű magatartás követésének ösztönzésére irányuló további, az üzemeltető
    szabályozási körébe tartozó feltételeket is, legalább a viteldíjon felüli többletdíj (pótdíj) megfizetési kötelezettség
    előírásával.

7664 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2020. évi 242. szám

(3) Azt a személyt, aki a tömegközlekedési eszköz vezetőjének vagy az üzemeltető más alkalmazottjának felszólítására
sem viseli az 1. § (1) bekezdésében meghatározott módon a maszkot, vagy nem hagyja el a tömegközlekedési
eszközt, a tömegközlekedési eszköz vezetője vagy az üzemeltető más alkalmazottja köteles
a) az utazásból kizárni,
b) a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi
II. törvény (a továbbiakban: Szabstv.) 177/A. § (1) bekezdésébe ütköző közérdekű üzem működésének
megzavarása szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt rendőri intézkedést kezdeményezni, és
c) gondoskodni e személynek a tömegközlekedési eszközről történő leszállításáról.
(4) Azt a személyt, aki a maszkot az 1. § (1) bekezdés c)–h) pontja, valamint az 1. § (2) és (4) bekezdése esetében
az üzemeltető felszólítására sem viseli az 1. § (1) bekezdésében meghatározott módon, az üzemeltető köteles
a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a helyiséget, illetve a területet elhagyja.”