Tanévkezdés – Ha egy iskolában megjelenik a járvány, áttérnek digitális oktatásra

Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat „azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni” – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kásler Miklós közölte, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) nyolc oldalon összegezte köznevelési intézmények részére a járvány kialakulásának megelőzésére és az esetenként mégis kialakuló fertőzések megállítására vonatkozó javaslatokat. Azokból minden iskola ki tudja választani az adott intézményhez „passzoló” eljárásrendet, ami három dolog együttes teljesítését igényli – tette hozzá.

A miniszter ezek között említette „a vírusnak a levegőn és a felületeken keresztüli terjedésének megakadályozását”. Ennek – mint elmondta – minden lehetőségét felsorolták, azok teljesítése lehetséges. „Ehhez minden szakmai és anyagi támogatást a kormányzat megad” – hangoztatta.

(Kásler Miklós. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Úgy fogalmazott: „a tanévkezdés ennek megfelelően hagyományosan indulhat, azzal a többlettel, hogy ezeket a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni”. Egyúttal figyelmeztetett arra, kerülni kell a diákok nagy létszámú csoportosulását, meg kell tartani a másfél-kétméteres távolságot, szájmaszkot kell viselni és nagyon gyakran kezet kell mosni.

Kásler Miklós azt valószínűsítette, hogy előfordulhatnak fertőzések az iskolákban egy-egy vagy néhány osztályban. Szerinte azonban rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy egy-egy iskola minden osztályában egyszerre alakuljanak ki fertőzések.

Közlése szerint ha a több mint háromezer magyar köznevelési intézmény közül néhányban megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osztály, kiterjedtebb esetszámok esetén pedig több osztály vagy az egész iskola átáll digitális oktatásra.

A gyógyszerfelírás továbbra is elintézhető lesz telefonon – közölte Facebook-oldalán az emberi erőforrások minisztere szombaton.

Kásler azt írta: a járványügyi veszélyhelyzet elmúltával az egészségügyi kormányzat tervei szerint ez a rendkívüli intézkedés megszűnt volna szeptembertől. A koronavírus-járvány azonban felülírta az előzetes számításokat, így az emberek kéréseit is meghallgatva, a gyakorlat megőrzése mellett határoztunk – fogalmazott.

A miniszter jogszabály-változtatásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy az orvosok és betegek biztonságát a járványhelyzetben is támogató telefonon történő gyógyszerfelírás a továbbiakban is elérhető maradjon.
A járványveszély nem múlt el, a vírus itt van közöttünk – hangsúlyozta Kásler Miklós, hozzátéve: továbbra is indokolt a fegyelmezettség és az ajánlások betartása.
(MTI/koronavírus.gov.hu)