Köszönjük! Elszállította a kiskanizsai temetőből a hulladékot a szolgáltató

Hat napja egy egy kiskanizsai olvasónk küldött nekünk fotókat arról, hogy csordultig van a városrész temetőjében az egyik hulladéktároló, amit bosszantónak találtak az oda látogatók.

Akkor azt írtuk, ha elviszi a szemetet a szolgáltató, akkor azt is megírjuk. Olvasónk most arról tájékoztatott bennünket, hogy a cikk kikerülése után pár nappal elszállította a szemetet a szolgáltató. A gyors segítséget a kiskanizsaiak nevében ezúton is köszönjük szépen! Az első fotón az látható, hogy csordultig van a temetői tároló, a másodikon pedig a jelenlegi állapot.

Bosszantó: csordultig van a kiskanizsai temető hulladéktárolója

Egy olvasónktól kaptunk néhány fotót, hogy is nézett ki pénteken a kiskanizsai temető egyik hulladéktárolója. Azt írta nekünk, az illetékes szolgáltató igazán elvihetné már a túlcsorduló konténer tartalmát.

Igaz, van egy másik tároló is a temető nagykapujánál, amelyet kiürítettek, tehát oda elvileg lehet vinni temetői hulladékot, de jó lenne, ha ettől a látványtól sikerülne megszabadulniuk a gyászolóknak, hozzátartozóknak, temetőlátogatóknak – írta nekünk egy hölgy, aki honlapunk rendszeres olvasója. Tőle azt kértük, ha a szolgáltató elviszi a rengeteg temetői szemetet, azt is fotózza le és azt is közzé tesszük.