Koszos teherautóban foglalták le a jelöletlen, hűtetlen osztrák húst

jelöletlen osztrák hús

Jelöletlen, hűtés nélküli hússzállítmányt foglaltak le egy szennyezett teherautóban a NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának pénzügyőrei az M1-es autópályán Komáromnál – közölte a szervezet sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Doktor Imre Zoltán tájékoztatása szerint a fuvart nem jelentették be az ekáerbe, a számlákon szereplő cég fél éve felszámolás alatt áll, bevallásait sem nyújtotta be, adótartozása pedig meghaladja a 40 millió forintot.

Az Ausztriából behozott 1 millió forint értékű árut a kormányhivatal munkatársai zár alá helyezték és megsemmisítéséről intézkedtek.
A pénzügyőröknek a szállítók elmondták, hogy a számlán lévő céggel nem állnak kapcsolatban, a teherautót egy bérbeadással foglalkozó társaságtól kölcsönözték.