Cseresnyés: képzésekkel is segíti a kormány a kkv-k munkavállalóinak digitális fejlődését

Képzésekkel is segíti a kormány a kis- és közepes vállalkozások (kkv) munkavállalóinak digitális fejlődését, az európai uniós forrásokból megvalósuló támogatásokra a kkv-k folyamatosan pályázhatnak – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) 34. országos közgyűlésén.

Az államtitkár tájékoztatott a magyar kisiparosok aktuális helyzetéről, a kkv-kat érintő digitális hatásokról, illetve azok digitális fejlődését segítő európai uniós támogatásokról. Hangsúlyozta, hogy a magyar kkv-szektorban az uniós átlagnál – 67 százalék – magasabb a foglalkoztatási arány, eléri a 70 százalékot. A 2015-ös adat alapján Magyarországon a mikrovállalkozások 848 ezer embert foglalkoztattak, a kisvállalkozások 461 ezret, míg a középszintű vállalkozások 400 ezret.     

Az államtitkár elmondta, annak érdekében, hogy a kkv-k versenyképesek tudjanak maradni, szükség van a digitalizációra és az automatizációra, amihez elengedhetetlen a technológiaváltás és a munkavállalók képzése. Kiemelte, hogy a digitalizáció kihívásai a logisztika, a feldolgozóipar, az építőipar, az irodai adminisztráció és bizonyos szolgáltatások területén a legjelentősebbek. Mivel gépek a digitalizáció segítségével kiváltják az emberi munkaerőt, ezért a kkv-k számára kényszer lesz az új kihívásoknak való megfelelés – fejtette ki.     

Cseresnyés Péter elmondta, fontos a szakmai tudásszint emelése és az alacsonyan képzett munkavállalók képzése. Hozzátette: a szakpolitikai célok elérését, így a kkv-k felkészítését az Ipar 4.0 folyamataira, 7 projekt segíti a Gazdasági innovációs és operatív programban (Ginop). A mikro, kis- és középvállalkozások munkahelyi képzéseire 20 milliárd forint európai uniós támogatás áll rendelkezésre.

A digitális szakadék csökkentésére 22,9 milliárd forint, az idegen nyelvi készségek fejlesztésére 15 milliárd forint, a munkaerő-piaci kulcskompetenciák fejlesztésére 2,5 milliárd forint, a munkaerőpiacra lépést 214 milliárd forinttal támogatják, valamint 160 milliárd forint jut az ifjúsági garancia, és 30 milliárd forint a gyakornoki programra. MTI