Horvátországi földrengés – Ismét volt egy Magyarországon is érezhető utórengés

A múlt hét eleji földrengések, majd a szerdai utórengés után újabb földrengés volt Horvátországban szombaton este, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett – közölte az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa az MTI-vel.

Timkó Máté szeizmológus közleménye szerint helyi idő szerint este 10:29-kor mintegy 7 km-es mélységben 4,9-es magnitúdójú földrengés keletkezett Horvátországban, Petrinja község közelében.

(Földrengés után a horvátországi Petrinjában. Fotó: Marko Prpić/PIXSELL)

A HINA horvát hírügynökség jelentése szerint a földrengés 4,5-es erősségű volt, középpontját Zágrábtól 59 kilométerre délkeletre teszik. Károkról, áldozatokról egyelőre nem tudósított a HINA.
A földrengést a lakosság Magyarországon is érezte – tette hozzá a szeizmológus.
A katasztrófavédelemhez nem érkezett károkról bejelentés.

Szerdán az 5,3-es magnitúdójú utórengés 17 óra 1 perckor keletkezett Horvátországban, Petrinja község közelében. Akkor a magyar obszervatóriumhoz Nagykanizsáról, Komlóról és Budapestről is érkeztek bejelentések a földmozgás érzékeléséről.

Múlt hétfőn és kedden két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot; a katasztrófának hét halálos áldozata és 28 sérültje van. A horvát kormány hétfőn természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak-Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

Horvátországi földrengés – Szakmunkásokkal és adományokkal segítenek a zalai horvátok

Adományok gyűjtésével, valamint építőipari szakmunkások küldésével segítenek a horvátajkú zalai települések és kisebbségi önkormányzatok a horvátországi földrengés károsultjainak – tájékoztatta a gyűjtést koordináló Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke hétfőn az MTI-t.

Vargovics Józsefné arról számolt be, hogy az egy héttel ezelőtti, emberi életeket követelő és jelentős károkat okozó horvátországi földrengést követően szinte azonnal gyűjtést kezdeményeztek a horvátajkú zalai településeken a helyi kisebbségi önkormányzatok közreműködésével.

(Letenyéről és Nagykanizsáról is érkezett segítség december 31-én a Csáktornya melletti elosztóközpontba. Fotó: Letenye Média)

A Horvát Vöröskereszt felhívásához csatlakozva elsősorban tartós élelmiszereket és higiéniai felszereléseket kértek a felajánlóktól, az ezekből összeállított első, mintegy 13 millió forint értékű segélyszállítmányt már múlt szerdán eljuttatták a gyűjtésre és szétosztásra Muraköz megyében kialakított központokba.

Nagykanizsán, Letenyén és Semjénházán összesen kilenc teherautónyi adományt gyűjtöttek össze a kisebbségi önkormányzatok, amelyekhez a nagykanizsai reformátusok is csatlakoztak. A gyűjtés azóta is folyik az érintett településeken, továbbá Szepetneken, Tótszerdahelyen, Tótszentmártonban, Fityeházon, Murakeresztúron, Molnáriban és Petriventén. Az újabb szállítmányt a településekről csütörtökön indítják útnak teherautókkal.

A zalai horvát önkormányzat elnöke hozzátette: a horvátországi károsultak javára pénzadományt is gyűjtenek, az ottani kérés szerint ugyanis építőanyagokra és szakemberekre is nagy szükség van a helyreállításhoz. A nemzetiségi önkormányzat számlájára eljuttatott felajánlásokból kőműves, ács, festő, burkoló, illetve más szakmunkások munkáját, utaztatását és ellátását finanszírozzák, továbbá építőanyagot is vásárolnának és vinnének – részletezte Vargovics Józsefné.

A számlaszám: Zala Megyei Horvát Nemzetiség Önkormányzat

10049006-00317722-00000000

Közlemény: Földrengés károsultjainak

(A pénzbeni adományok beérkezésének határideje: 2021. február 28.)

A horvátországi természeti katasztrófának hét halálos áldozata volt; 3500 ház megsérült a múlt hétfői 5,2-es magnitúdójú előrengésben, majd a keddi, 6,3-as erősségű főrengésben, de az utórengések azóta is folyamatosak.

Horvátországi földrengés – Az Ökumenikus Segélyszervezet akciót indít az újjáépítés támogatására

Az Ökumenikus Segélyszervezet vasárnap közleményben tudatta, hogy országos szolidaritási akciót indít a horvátországi földrengés utáni újjáépítés támogatására.

 Az Ökumenikus Segélyszervezet arra kéri adományozóit, hogy legalább egy, a 1353-as adományvonalra indított hívással fejezzék ki szolidaritásukat a károsultakkal. Az adományvonalra indított minden hívás és SMS 250 forintos felajánlást jelent, aki pedig nagyobb összeggel kíván csatlakozni az adománygyűjtéshez, az megteheti online, bankkártyás adományozással is a www.segelyszervezet.hu oldalon, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon, a közleményben „Horvátország” megjelöléssel.
 

A gyűjtést január végéig hirdeti meg a segélyszervezet, a beérkező adományokat a földrengés következtében megrongálódott közösségi épületek rekonstrukciójának támogatására fordítja.


A horvátországi természeti katasztrófának hét halálos áldozata van; 3500 ház megsérült a hétfői 5,2-es magnitúdójú előrengésben, majd a keddi, 6,3-as erősségű főrengésben. Az utórengések folyamatosak, az elmúlt napokban több mint 80 földmozgást mért a horvát szeizmológiai szolgálat. Több magyar segélyszervezet is adománygyűjtést indított a károsultaknak.

Horvátországi földrengés: segítség Nagykanizsáról

„A Nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat nevében őszinte tisztelettel megköszönöm minden nagykanizsai és környékbeli magánszemélynek, intézménynek és vállalkozásnak, akik a mai nap folyamán segítették a horvátországi földrengés károsultjainak megsegítésére szervezett gyűjtésünket!

Pár óra alatt egy kisebb teherautóra való adomány érkezett, így holnap reggel indulunk Horvátországba és a gyűjtőponton átadjuk az adományokat!
Köszönjük a Horvát Vöröskereszt bankszámlájára utalt támogatásokat is!

(Fotók: Proszenyák Zsolt István)

Megtisztelő volt számunkra, hogy ilyen sokan támogatták kezdeményezésünket!
Köszönet Balazsin Józsefnek, aki az adományok szállításában, begyűjtésében és minden más tevékenységben segíti munkánkat!
NMJV Horvát Nemzetiségi Önkormányzat képviselői nevében: Proszenyák Zsolt István elnök”. – írta Facebook oldalán szerdán a kanizsai nemzetiségi önkormányzat vezetője.

„Polgármesteri kezdeményezésemre Nagykanizsa város nevében 1 millió forinttal támogatjuk közvetlenül Petrinja település közösségét, ezzel is segítve az ott élő emberek küzdelmét.” – tájékoztatott többek között Facebook oldalán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Aki pénz adománnyal szeretné segíteni a horvátországi földrengés áldozatait a következő számlaszámon megteheti:
A Horvát Vöröskereszt bankszámlaszáma:
Bank neve: Privredna banka Zagreb d.d.
IBAN száma: HR6923400091511555516
Hivatkozási szám: 770
SWIFT CODE: PBZGHR2X

Nagykanizsa környékén is észlelték a horvátországi földrengést

„2020. december 28-án, helyi idő szerint 6 óra 28 perckor földrengés keletkezett Horvátországban Zágrábtól délre kb. 54 km-re Petrinja közelében. A földmozgás mérete 5,4 volt a Richter-féle skálán.

A földrengést Zala, Somogy és Baranya megyében sokan érezték. A rengés epicentruma a magyar országhatártól közelítőleg 100 km-re volt, a távolság miatt Magyarországon károk keletkezése nem valószínű.

A rengést már több utórengés követte, a legnagyobb egy M=4,9 méretű 7 óra 49 perckor pattant ki.

Az alábbi képen a csókakői állomás szeizmogramja látható (UTC világidőben).Amennyiben érezte a rengést segítse munkánkat az alábbi kérdőív kitöltésével. http://www.seismology.hu/index.php/hu/foeldrengest-erzett” – írta Facebook oldalán hétfőn délelőtt az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

Letenyei, nagykanizsai és környékbeli olvasóink közül többek is beszámoltak arról, hogy hétfőn reggel érezték a földrengést, amelynek mint kiderült Horvátországban volt a központja. A földrengés Zala megyében csak ijedtséget okozott, károkat szerencsére nem.

Segélyszállítmányt indult Nagykanizsáról a földrengés sújtotta Zágrábba

Több tízezer kompakt fényforrást indított el segélyszállítmányként a Tungsram a földrengés sújtotta Zágrábba nagykanizsai gyárából – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A közlemény felidézi, hogy március 22-én 5,6-es, majd 5,1-es erősségű földmozgás volt Zágrábban, amelynek következtében egy ember meghalt, többen megsérültek, illetve 250 épület megrongálódott, köztük a horvát parlament és a kormány épülete.

(Tálosi Tamás gyárigazgató (j) és az üzem dolgozói a horvátországi segélyszállítmány kompakt izzóit ellenőrzik a Tungsram Nagykanizsai Fényforrásgyárában 2020. március 31-én. A Tungsram a zágrábi magyar nagykövetség közreműködésével ezen a napon egykamionnyi világítástechnikai terméket, több tízezer kompakt fényforrást küldött nagykanizsai gyárából a március 22-i földrengés sújtotta Zágrábba)
(Dolgozók a horvátországi segélyszállítmány kompakt izzóit pakolják a Tungsram Nagykanizsai Fényforrásgyárában 2020. március 31-én. Fotók: MTI/Varga György)

A Tungsram a zágrábi magyar nagykövetség közreműködésével kedden egykamionnyi világítástechnikai terméket küldött nagykanizsai fényforrásgyárából a horvát fővárosba. A szállítmányt kora délután már Zágrábban veszik át és osztják szét a polgári védelem közreműködésével.

A rakomány többek között 21 ezer darab T8-as kompakt fénycsövet tartalmaz, amelyeket elsősorban kórházakban, irodákban, iskolákban és üzlethelyiségekben tudnak felhasználni. Ezen kívül a Tungsram 13 ezer, minden háztartásban felhasználható energiatakarékos kompakt fényforrást is eljuttat a földrengés sújtotta zágrábi lakosoknak.

A horvát egészségügyi minisztérium örült a kórházaknak tett felajánlásnak, hiszen a koronavírus-járvány miatt is nagy szükségük van minden támogatásra – írták. A közlemény idézi Jörg Bauert, a Tungsram elnök-vezérigazgatóját, aki szerint egyszerre tudnak segíteni a földrengés áldozatainak, valamint a koronavírus-járvány miatt nehezebbé vált ellátásában.

„Azt valljuk, hogy a szomszédos országoknak össze kell tartaniuk, ezért igyekeztünk a tőlünk telhető módon, a leggyorsabban segítséget nyújtani”, a világítástechnikai felszerelések praktikus segítséget jelentenek az újjáépítésben is – olvasható a közleményben.

A Tungsram 2018 áprilisában magyarországi központú, innovatív, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa-ágazatának felvásárlásával. A csaknem 4000 alkalmazottat foglalkoztató öt magyarországi gyár a termékeinek 95 százalékát exportálja, 110 nemzetközi piacon van jelen értékesítési hálózata révén. MTI