Multifunkciós rendezvény-szombat

Azt senki nem mondhatja, hogy nem volt mit csinálni szombaton Kanizsán, még akkor sem, ha valaki a Valentin-napot messzire kerüli. Igaz, némiképp szerencsétlen, hogy az egyébként külön-külön is érdekes programok egy időponton kerültek megszervezésre. Február 14 apropóján azonban a mai nap inkább az Esküvő kiállításnak állt jobban, és a sikeresség maximalizálása érdekében szerencsésebb lett volna időpontban elszeparálni a két rendezvényt. Ugyanakkor nem nevezhető problémának sem, mivel teljesen más közönséget vonzanak, és bizonyára sokkal több embert késztet két rendezvény a kimozdulásra, mint egy. Lássuk, milyenek is voltak a szombati programok!

A rendezvények alap különbsége, hogy az egyik tömegrendezvény, a másik egy specifikáltabb. Bár gasztro-rendezvény sok van országszerte, a Fánkfesztivál Nagykanizsáé. Ezt az érdemet javarészt a VOKE Kodály Művelődési központnak – azon belül is Kámánné Szép Teréziának és kollégáinak – köszönheti a város, ami csak két-három év után mérte fel a fesztivál valódi jelentőségét. Esküvős kiállítás több helyszínen is megrendezésre kerül, a színvonal és a kiállítói kínálat mindig ugyanahhoz a kottához köthető, mint afféle franchise. Az idei, nagy meglepetésünkre magasabb színvonalat prezentált a legutóbbiakhoz képest, jóllehet azok is izgalmas rendezvények voltak.

Esküvő kiállítás

Ahogyan arról az olvasók is tájékozódhattak korábban, Osvald Gábor és csapata nagyon sokat tett azért, hogy ez a rendezvény nálunk is megrendezésre kerüljön. A helyzet úgy alakult, hogy cikinek számítana, ha éppen nálunk n20150214_133131_Richtone(HDR)em lenne, ám hosszú évek fáradságos munkája beért arra, hogy Nagykanizsa is felkerült az esküvős rendezvénytérképre. Igaz korábbi beszélgetéseinknél a főszervező meglehetősen szerényen és némi fenntartással nyilatkozott az eseményről, meglepődve tapasztaltuk a nagy számú kiállítót, akik egytől egyig színvonalas kínálattal rukkoltak elő. A HSMK területe jó lehetőséget biztosított ahhoz, hogy úgy tudjanak tömeget ellátni, terelni, hogy a látogatóknak kicsit sem csorbul a komfortérzete. Ez vélhetően a helyszín jó adottságainak és azok megfelelő kihasználásának köszönhető. A programok hasonlítottak a korábbiakhoz, de változások bőven megfigyelhetőek. Kifejezetten impozáns látványt nyújtott a bejáratnál parkoló két limuzin, és díszes hintó, és szinte szívet melengető látvánnyal szolgáltak egyes kiállítók pultjai, különösen a tortás, és dekoros pultok, de igazából kár is lenne kiemelni bármelyiket is, hisz az összhatás volt a mérvadó. A program azonos volt a korábbiakhoz, igaz, ebben a témában nem nagyon lehet eltérni a tárgytól… A pikantériát egyébként a több tucat modell hölgy adta, ami miatt – ha másért nem is – már érdemes volt legalább egy kis időt bámészkodni. A repertoár gyakorlatilag minden a témában érintett dolgot lefedte, aligha lehet ráfogni a szervezésre, hogy valamiből is hiányt szenvedett. A lényeg nem az volt, hogy minden, az esküvő bizniszben fellelhető helyi vagy távolabbi vállalkozás felvonuljon, hanem csak néhány, akik inspirációul szolgálhattak a hezitálók számára. Aki házasságkötés előtt áll, az vélhetően némi kedvezményt is besöpörhetett, ami nagyon hasznos tud lenni a több milliós büdzséjű „nagy nap” idején…
A színvonal tehát nemhogy nem csökkent, de szubjektív megítélésünk alapján inkább nőtt az Esküvőkiállítás esetében.

Fánkfesztivál

Valami egészen más érzésünk volt a Kanizsa Centrumban megrendezett Fánkfesztivál esetében. Az első, egyszavas benyomásunk a „bucsusság” volt. A helyszín tömve volt emberekkel, és tényleg nem volt korosztály, aminek az érdeklődését ne tudta volna lekötni egy kis időre, de az összhatás valahogy nem volt az igazi. A korábbi alkalmakkor meghittebbnek, szerethetőbbnek hatott, mikor a MÁV csarnokban, egy egyszerű 20150214_142320infrastruktúrával bonyolódott, és a főszerep valóban a fánké volt. Most leginkább az volt a benyomásunk, hogy egy klisés tömegrendezvényen vagyunk, ahol amúgy van fánk is, ráadásul borzasztóan elvonta a figyelmet a témáról, programról az ottani „egyéb” kínálat. A legelső dolog ami feltűnt, hogy mire valami fánkfesztiválra emlékeztető környezetet találtunk már túl voltunk egy körhintán, pár áruson, egy színpadon egy csomó üzleten, és rengeteg emberen. Tehát a kínálat megette a keresletet. Legalábbis annyira mégsem jó, ha a folklórról és fánk témáról folyamatosan eltereli a figyelmet pár butik, elektronikai vagy épp élelmiszer üzlet. Egyszerűen nehéz átadni az embernek magát az atmoszférának úgy, hogy rendszeresen kizökken. A helyszín kelemesebb, és nyilvánvalóan komfortosabb is látogatói szempontból, de elgondolkodtató az is, hogy azért mindenre nem biztos, hogy jó a Kanizsa Centrum. Mint gasztro-fesztiváltól kevesebb sallangot várna az ember, ahol a sok színpadi program kissé agyonnyomja magát a gasztronómiát, hiszen az egységnyi idő alatt felgyülemlő tömegeket – amit a programok vonzanak – már nem képes úgy ellátni sem. Márpedig, ha valaki egy Fánkfesztiválra érkezik, az vélhetően a fánkért és a kapcsolódó ínyencségek miatt érkezik, és nem a minden igény kielégítéséhez. Sokkal közelebbinek éreztük a korai Fánkfesztiválokat, aminek még megvolt a kisvárosi hangulata. Az is nehezen mérhető így, hogy mennyivel jobb, sikeresebb a korábbiaknál, ugyanis nem tudni, hogy az ott lévők eleve oda akartak-e menni, vagy csak éppen belebotlottak a boltba menet.
Mégsem mondhatjuk, hogy a színvonal csökkent volna, mert legalább 20-30%-kal több kínálat (a boltokon kívül) állt rendelkezésre, és temérdek program nyújtott szórakozást, miközben ezrek cserélődtek a helyszínen. Aki pedig ellátogatott, bizonyosan nem volt unalmas szombatja a Fánkfesztiválon sem.

Váratlan halálesetek

Először a szombati Vásárcsarnok forgatagban lett rosszul egy ember, majd legutóbb hétfőn a reggeli órákban az Erzsébet téren kellett mentőt hívni egy emberhez. A mentősöknek hosszas újraélesztés ellenére sem sikerült megmenteni őket. Mindkét esetben megfelelő gyorsasággal sikerült az életmentő egységet riasztani, ám ennek ellenére tragikusan végződtek a mentési próbálkozások.

A későbbiekben felmerülő hasonló esetekhez, szeretnénk megosztani az Országos Mentőszolgálat Alapítvány legújabb kampányvideóját, ami a jövőben segítségünkre lehet a tragédia elkerülése érdekében:

A brit változat Vinnie Jones-szal alább tekinthető meg.

Fánkfesztivál hetedszerre

Idén februárban immáron 7. alkalommal kerül megrendezésre a város egyik legdinamikusabban fejlődő gasztronómiai fesztiválja, mely rövid idő alatt népszerűvé vált a környéken. A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Központ által megrendezett eseményen a kíváncsi édes szájúak mellett temérdek fánkkészítő jelenik meg, hogy fánkjaik megmérettessenek a versenyben.

Az elkészítésben szinte korlátlan variáció áll rendelkezésre, de a különleges finomságokon kívül éppúgy szerepet kap a pálinka és a bio élelmiszer is, de a kávé és tea szerelmesei is találnak kóstolni valót.
A program során arcfestés és más gyermekfoglalkozások is rendelkezésre állnak.

A versenyre 3-5 fős csapatok jelentkezését várják több kategóriában: profik-amatőrök, hozott-helyben sütött, hagyományos-különleges fánkok. A nevezési díj 1500 Ft csapatonként, melyet a nevezési határidőig (Február 2) kell befizetni a részvételhez. Ezt személyesen vagy átutalással is megtehetik.

Az eseményt a rendezvény fővédnöke, Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő nyitja meg mely után változatos – a korábbi évekből már megszokottá vált – folklór és népzenei előadások, fúvószenekari, valamint ének és tánc előadások színesítik a délutánt. A programot tombolasorsolás és Wolf Kati koncertje zárja majd.

A hétvégéi program ezúttal is ingyenes lesz.

Plakát 2015

VII. FÁNKFESZTIVÁL Felhívás -page-002

Ünnepi utazások

Évek óta egyre többen szánják rá magukat arra hogy az ünnepeket nyugodt környezetben akár egy belföldi szállodában, akár egy európai nagyvárosban vagy éppen egy egzotikus országban töltsék. Bármelyik úticél alkalmas arra, hogy a fáradtságos készülődést, rongálást, feszült időt leváltsuk egy olyan pihenésre, amikor tényleg csak a családdal tölthetjük el hasznosan, és kellemesen az ünnepeket.

??????????Egyebek mellett erre alkalmas a hosszú hétvége is az októberi őszi szünetben, a Karácsony egybekötve a téli szünettel vagy maga a Szilveszter. Mindegyik ünnep során számos lehetőség nyílik a pihenésre, az utasok igényeik, vágyaik és persze nem utolsó sorban anyagi lehetőségei szerint. Legyen az egy wellness hotel, egy napsütötte tengerpart, a hófehér homokos egzotikus szigetek egyike, vagy a szerelmesek városa a szilveszteri tüzijátékkal.

 

Ha egy kicsit kiszakadna a nyomasztó őszi hétköznapjaból, 24214_4b4b1ac1f4a54f25e19481aedfd0d3d90b980ad4_fullesetleg melegebb helyre vágyik, keresse fel irodánkat, ahol csoportos és személyreszabott ajánlatainkkal várjuk!

-Kanizsa Travel Neckermann –

Hétvégi mozgás a Zöldgömbbel

Kedves sportolni vágyó olvasóink!
A Zöldgömb Sport Klub a hétvégére szenzációs sportprogramot kínál kicsiknek és nagyoknak, futóknak és bringásoknak! Ha kihívás kell, és egy kis mozgás, ezt nem érdemes kihagyni!

letöltés
Időpont:                       2014. október 5. vasárnap

Versenyközpont:         Sportcentrum         8749 Zalakaros, Termál u. 1.​

Távok, rajt időpontok és nevezési díjak

Mikromaraton 9:45, 500 Ft
(2 km) Felnőtt kísérettel óvodások is indulhatnak

Ötös 10:00, 1000 Ft

Kilences 10:00, 1300 Ft
Zalakaros – Garabonc – Zalakaros

Félmaraton
10:00
1700 Ft
Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros

Harmincas
10:00
2000 Ft
Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Zalavári gát – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros

Kis – Balaton kör
10:00
2000 Ft
Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Zalavári gát – Balatonmagyaród – Zalakomár – Zalakaros

 

25 km gyalogtúra
8:00-9:00
800 Ft
Útvonal: Zalakaros – Zalamerenye – Orosztony –  Zalaújlak – Zalakaros
Szintemelkedés: 360 m, szintidő: 6 óra

10 km gyalogtúra
8:00-10:00
800 Ft
Útvonal: Zalakaros – Zalamerenye – Zalaújlak – Zalakaros
Szintemelkedés: 220 m, szintidő: 3 óra

68  km kerékpártúra
8:00-10:00
800 Ft
Útvonal: 2x(Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Zalavári gát – Balatonmagyaród – Zalakomár – Zalakaros)
Szintemelkedés: 100 m, szintidő: 4 óra

34  km kerékpártúra
8:00-10:00
800 Ft
Útvonal: Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Zalavári gát – Balatonmagyaród – Zalakomár – Zalakaros
Szintemelkedés: 50 m, szintidő: 4 óra

2014. október 3-ig a www.zoldgomb.hu oldalon az Éves program menüpont alatt a táv melletti ceruza ikonra kattintva lehetséges.
Helyszíni nevezés: október 5-én 8:00-10:00 óráig a versenyközpontban.

Nevezési díj befizetése:

2014. október 2-ig átutalással a Zöldgömb Sport Klub Erste Banknál vezetett
11991102-02164609-00000000 sz. számlaszámára,
vagy október 5-én a versenyközpontban.

Közlemény rovatban kérjük feltüntetni a versenyző nevét és születési évszámát.

Korosztályok és eredményhirdetés:

Névtelen

Kedvezmények:

Minden túratávon a legalább 3 fős családokból 1 fő ingyen indulhat!
A hallássérültek és látássérültek, illetve kísérőik ingyenesen indulhatnak.
A 2 km-es távon a zalakarosi diákok részére a részvétel ingyenes!
A 5 km-es távon a zalakarosi diákok részére a részvételi díj 500 Ft!
Frissítés:

Víz, szörp, édes és sós keksz, szőlőcukor, zsíros kenyér a célban.

Környezetünk megóvása érdekében és a felesleges hulladék keletkezését megelőzendő, kérjük a túrázókat, hogy hozzanak saját bögrét/kulacsot/poharat!
A rajtnál lehetőség lesz kemény műanyag pohár vásárlására.

Térkép:

A rajtban fekete-fehér itinert adunk térképvázlattal.

Csomagmegőrzés:

A rajt-cél helyszínén csomagmegőrzést biztosítunk.

Díjazás:

Futás: minden távon minden kategória 1.-3. helyezettje (fiú – lány, férfi – nő) érmet és oklevelet kap.
Túrák: kitűző, oklevél

Információ:

Aba Zsuzsanna 06-70-313-3111 abazsuzsa@zoldgomb.hu
Balázs Eliza 06-30-465-9662, balazs.eliza@zoldgomb.hu
Stégli János 06-30-227-3223, sport@zalakaros.hu

https://www.facebook.com/ZoldgombSportKlub