Gyurcsány: lejárt az Orbánnak adott határidő

Gyurcsány Ferenc szerint a jövő évi parlamenti választáson a Demokratikus Koalíció (DK) fogja okozni a legnagyobb pozitív meglepetést, 10-15 százalék közötti eredményt ér majd el.
A párt elnöke Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban mintegy kétszáz ember előtt tartott csütörtöki lakossági fórumán reális becslésnek nevezte a 10-15 százalékot.

(Tüntetők 2017. április 27-én Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központ előtt, ahol Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke lakossági fórumot tart. MTI Fotó: Varga György)

Ugyanakkor hozzátette, nem ez a cél, hanem sokkal inkább az, hogy ezzel hozzájáruljanak Orbán Viktor leváltásához.
A párt elnöke együttműködésre buzdította az ellenzéki pártokat. Mint fogalmazott „egy az egy ellen politikát kell folytatni”, nem pedig egymás ellen harcolni.
Ha egymás ellen küzdenek, akkor veszítenek, viszont ha együttműködnek, akkor „ebben hangulatban, (.) a választók jelentős része leakarja váltani a Fideszt”, azok is a jelöltjeikre fognak szavazni, akik egyébként nem feltétlenül a DK támogatói. Ehhez viszont a pártnak szövetségesekre van szüksége – jelentette ki.

(Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke lakossági fórumot tart Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központban 2017. április 27-én. MTI Fotó: Varga György)

Hozzátette: a jövő évi választás leglényegesebb kérdése, hogy a jogosult eldöntsék, milyen életet akarnak, milyen jövőt kívánnak maguknak. Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, hogy csütörtökön letelt az a 72 óra, amit a miniszterelnöknek arra adott, hogy jogi eljárást indítson ellene. A korábbi közlése szerint információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető törvénytelen pénzmozgásokról.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: nem fogja megszegni a törvényt és nem köt tisztességtelen alkut a dokumentumok megszerzésére. A törvényesség keretei közt viszont mindet megtesz, hogy a dokumentumokhoz, vagy azok egy részéhez hozzájusson, és ha ez így lesz, akkor ezeket haladéktalanul nyilvánosságra hozza. MTI