Így mentették a halakat a Galamboki Horgásztóból

Július 25-én, szombat délután már nem bírta tovább az esőzés következtében lezúduló csapadékot a Galamboki Horgásztó gátja, amely késő délután átszakadt.

A vízáradat rázúdult a falura, ahonnan akkor családokat is kellett kimenekítenie a katasztrófavédelemnek. A tóban rekedt halakat még a héten hétfőn is mentették önkéntesek.

„Minden elismerésem azoknak a galamboki, nagykanizsai, zalakomári fiatalembereknek akik ma délután önzetlenül mentették a még élő halakat a kettes tóból, és vitték ládákban az első tóba megadva nekik az esélyt hogy túléljék a katasztrófát. Le a kalappal előttetek Urak! – írta Facebook oldalán ismerősünk, Bacs Zsolt, galamboki önkormányzati képviselő. A fotókat és a videót is ő készítette, amelyeket engedélyével adunk közre.

A galamboki horgásztóba fulladt egy idős férfi

Információink szerint csütörtökön a galamboki horgásztóba fulladt egy idős német férfi.

Forrásaink szerint az elhunyt egy idős, mozgáskorlátozott német férfi volt, aki valahogy a tó környékére tévedt és eddig ismeretlen körülmények között belecsúszott a horgásztóba, majd megfulladt.

Helyiek csütörtökön este 20 óra után láttak a tó környékén rendőröket, akik kihívták a tűzoltókat és a mentőket, de a férfi életét már nem lehetett megmenteni.

A férfi, amikor – eddig ismeretlen körülmények között – a tóba csúszott kiabált és horgásztak is a közelben néhányan, de érthetetlen módon senki sem sietett a segítségére. Az esethez egy szemben horgászó pecás hívta ki a rendőröket – értesült az ATV.

Szabó Tamás polgármester azt mondta a hírportálnak, hogy egy kis elektromos robogóval indult el a német férfi. A robogóval felborult, majd gyalog indult el a tó felé, amelybe belecsúszhatott.

A férfi elektromos kerekesszékét a parttól mintegy 100 méterre találták meg. Úgy tudjuk a rendkívüli halálesetet közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a rendőrség.

(A galamboki horgásztó. Fotó: Facebook)

Ritka természeti jelenséget videóztak le Zalában! Gejzír a Galamboki halastóban!

A napokban érdekes videót készített egy zalai halastónál Bacs Zsolt. A videón egy gejzír látható, am…