A kitelepített zalai falvak lakói visszatérhettek otthonukba

Vasárnap reggelig többségében visszatérhettek otthonaikba azoknak a zalai falvaknak a lakosai, akiket a péntek-szombati hatalmas esőzés okozta gátszakadások és belvíz miatt kellett kitelepíteni – számoltak be az érintett falvak polgármesterei vasárnap az MTI-nek.

Szabó Tamás (független), Galambok vezetője elmondta: a falu határában lévő, két részből álló halastó mindkét gátja átszakadt szombaton a hatalmas mennyiségű csapadék miatt, a lezúduló víztömeg megbontotta a partfalat és elsodorta még az egyik zsilip fém- és betonszerkezetét is.

Megelőzésként a közelben lévő 60 házból mintegy 200 embert telepítettek ki szombaton, őket a fedett piactéren helyezték el ideiglenesen, de megnyitották és berendezték a kultúrházat és az iskolát is, hogy szükség esetén ott tudjanak éjszakázni.

(Hatalmas víztömeg zúdult Surdra is. Fotó: MTI/Varga György)

Szombat késő este, miután már látszott a víz apadása, többségük hazatérhetett. Három házba azonban betört a víz, amely olyan károkat okozott, hogy az ott lakók végül rokonaiknál voltak kénytelenek éjszakázni.

Kanász János (független), Surd polgármestere is azt mondta, hogy szombat éjszakára már visszatért a kitelepített négy ház hét lakója. A faluban hömpölygő belvíz és a központban lévő halastó szintje jelentősen visszahúzódott. Vasárnap is az utak tisztításán és az egyéb károk felszámolásán dolgoznak.

Közúton vasárnap estig megközelíthetetlen maradt Pat, amelynek polgármestere, Bata Zoltán (független) közölte: a településre vezető utakon lévő hidak használhatatlanná váltak. Az egyiket teljesen elmosta az áradat, a másikat pedig a felette is hömpölygő víz rongálta meg. A falu mintegy 150 lakója azonban biztonságban van, el tudja látni magát, nem szenvednek hiányt semmiben.

Akadt olyan család, amelynek tagjai szombaton próbáltak hazajutni, de az elmosott hidakon nem tudtak átkelni, így ők a közeli Somogy megyében, Vésén töltötték az éjszakát, vasárnap reggel is csak gyalog tudtak bemenni a falujukba – tájékoztatott vasárnap az állami hírügynökség.

Átszakadt a galamboki horgásztó gátja – Képek

A rendkívül nagy mennyiségben lehullott csapat következtében megelőző jelleggel szombaton 60 családi házból 200 fő került kitelepítésre Galambokon.

A kitelepítést a polgármesterrel együttműködve hajtották végre – tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Úgy tudjuk, a kitelepített lakók vasárnap visszatérhetnek otthonaikba.

(Fotók: Bacs Zsolt)

Esőzés – Átszakadt a galamboki horgásztó gátja

Szombat délután már nem bírta tovább az esőzés következtében lezúduló csapadékot a Galamboki Horgásztó gátja, amely késő délután átszakadt.

A vízáradat rázúdult a falura, ahonnan családokat kellett/kell kimenekítenie a katasztrófavédelemnek.

A családok elhelyezéséről a helyi önkormányzat gondoskodik.

Családokat kellett kitelepíteni Nagykanizsa környékén az özönvíz miatt – Dél-Zala Press

Megelőzésként négy házból hét embert telepítettek ki a Zala megyei Surdon, mert fennáll a veszélye annak, hogy átszakad a település központjában lévő tó gátja az extrém mennyiségű csapadék miatt. A megyében közúti hidakat mosott el a víz, ezért egy település megközelíthetetlenné vált.