A nagykanizsai Lubics Szilvia újból nekivágna a világ legextrémebb futóversenyének

Lubics Szilvia újból nekivágna, s az idei negyedik helyénél előrébb szeretne végezni a világ egyik legmegerőltetőbb ultrafutóversenyén, az amerikai Badwateren.
A nagykanizsai sportoló csütörtökön Lentiben tartott sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a 217 kilométeres viadal – amelyet 36:09:12 órás időeredménnyel teljesített – nem a hossza, hanem a rendkívüli körülmények miatt számít a világ egyik legextrémebb futóversenyének.

Az indulók a kaliforniai Halál-völgyből rajtoltak, az Egyesült Államok legmélyebb pontjáról, a tengerszint alatti 85 méteres magasságon elterülő Badwater-medencéből, és a 2530 méter magas Whitney-hegy lábánál értek célba. Az útvonal összesen 4450 méter szintemelkedést tartalmaz, s a versenyzőknek 48 óra alatt kell teljesíteniük a távot. A Halál-völgyben éjszaka is 40 Celsius-fokos hőmérsékletben, nappal pedig néha 50 fok felettiben kellett teljesíteni a távot.

A sportoló úgy fogalmazott: Európában már teljesítette a legnehezebb ultrafutóversenyeket, ezért keresett olyan kihívást, ami ezeken túlmutat. Európai versenyzőként pedig azért is nehéz volt a felkészülés, mert a Badwater a sivatagi körülmények miatt „valamilyen szinten ugrás az ismeretlenbe”.

Lubics Szilvia hozzátette, hogy családja, három fia és fogorvosi praxisa mellett tudott csak felkészülni kemény edzésekkel, például szaunában végzett futóedzésekkel. Nem volt konkrét eredményelvárása, de hogy jól sikerült a felkészülés, azt az is bizonyítja, hogy ő volt a legjobb európai, az őt megelőző futók mind amerikaiak voltak.
A sportember elmondása szerint újból szívesen teljesítené a viadalt, s úgy véli, a mostaninál mindenképpen jobb eredményt tudna elérni.

A versenyzőt támogató Zala Megyei Közgyűlés elnöke, Pál Attila a sajtótájékoztatón elmondta: az átlagember csak csodálattal tudja nézni, hogy a folyamatosan az emberi teljesítőképesség határait feszegető sportoló milyen eredményekre képes. A zalai önkormányzat ezért is állt a Magyar Becsületrenddel és Zala Megye díszpolgári címével kitüntetett futónő mellé és nyújtott anyagi támogatást ahhoz, hogy a Badwaterről egy 25 perces film készüljön, amelyet várhatóan ősszel mutatnak be – fogalmazott.

Lubics Szilvia a második magyar nő, aki a Badwateren célba ért, az első Pallos Judit volt 2006-ban. MTI (Fotók. Lubics Szilvia – Facebook)

 

Ünnepi futás a Kanizsai Futóklubnál

„Ma meglátogattuk a TV tornyot, erdőm mezőn át igyekeztünk, kihasználva a nemzeti ünnepünk adta pihenőnapot.
A társaság hibátlan, az időjárás ideális, a hangulatunk határtalan volt!
Köszönöm, hogy megtiszteltetek a társaságotokkal, őszintén örülök, hatalmas élmény volt Veletek! Virtuálisan Takács Ildikó is velünk futott az Adrián, csak mi láttuk a TV tornyot 🙂
Kár lett volna otthon maradni!”
(Forrás és fotók: Facebook)

Hétvégi mozgás a Zöldgömbbel

Kedves sportolni vágyó olvasóink!
A Zöldgömb Sport Klub a hétvégére szenzációs sportprogramot kínál kicsiknek és nagyoknak, futóknak és bringásoknak! Ha kihívás kell, és egy kis mozgás, ezt nem érdemes kihagyni!

letöltés
Időpont:                       2014. október 5. vasárnap

Versenyközpont:         Sportcentrum         8749 Zalakaros, Termál u. 1.​

Távok, rajt időpontok és nevezési díjak

Mikromaraton 9:45, 500 Ft
(2 km) Felnőtt kísérettel óvodások is indulhatnak

Ötös 10:00, 1000 Ft

Kilences 10:00, 1300 Ft
Zalakaros – Garabonc – Zalakaros

Félmaraton
10:00
1700 Ft
Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros

Harmincas
10:00
2000 Ft
Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Zalavári gát – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros

Kis – Balaton kör
10:00
2000 Ft
Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Zalavári gát – Balatonmagyaród – Zalakomár – Zalakaros

 

25 km gyalogtúra
8:00-9:00
800 Ft
Útvonal: Zalakaros – Zalamerenye – Orosztony –  Zalaújlak – Zalakaros
Szintemelkedés: 360 m, szintidő: 6 óra

10 km gyalogtúra
8:00-10:00
800 Ft
Útvonal: Zalakaros – Zalamerenye – Zalaújlak – Zalakaros
Szintemelkedés: 220 m, szintidő: 3 óra

68  km kerékpártúra
8:00-10:00
800 Ft
Útvonal: 2x(Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Zalavári gát – Balatonmagyaród – Zalakomár – Zalakaros)
Szintemelkedés: 100 m, szintidő: 4 óra

34  km kerékpártúra
8:00-10:00
800 Ft
Útvonal: Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Zalavári gát – Balatonmagyaród – Zalakomár – Zalakaros
Szintemelkedés: 50 m, szintidő: 4 óra

2014. október 3-ig a www.zoldgomb.hu oldalon az Éves program menüpont alatt a táv melletti ceruza ikonra kattintva lehetséges.
Helyszíni nevezés: október 5-én 8:00-10:00 óráig a versenyközpontban.

Nevezési díj befizetése:

2014. október 2-ig átutalással a Zöldgömb Sport Klub Erste Banknál vezetett
11991102-02164609-00000000 sz. számlaszámára,
vagy október 5-én a versenyközpontban.

Közlemény rovatban kérjük feltüntetni a versenyző nevét és születési évszámát.

Korosztályok és eredményhirdetés:

Névtelen

Kedvezmények:

Minden túratávon a legalább 3 fős családokból 1 fő ingyen indulhat!
A hallássérültek és látássérültek, illetve kísérőik ingyenesen indulhatnak.
A 2 km-es távon a zalakarosi diákok részére a részvétel ingyenes!
A 5 km-es távon a zalakarosi diákok részére a részvételi díj 500 Ft!
Frissítés:

Víz, szörp, édes és sós keksz, szőlőcukor, zsíros kenyér a célban.

Környezetünk megóvása érdekében és a felesleges hulladék keletkezését megelőzendő, kérjük a túrázókat, hogy hozzanak saját bögrét/kulacsot/poharat!
A rajtnál lehetőség lesz kemény műanyag pohár vásárlására.

Térkép:

A rajtban fekete-fehér itinert adunk térképvázlattal.

Csomagmegőrzés:

A rajt-cél helyszínén csomagmegőrzést biztosítunk.

Díjazás:

Futás: minden távon minden kategória 1.-3. helyezettje (fiú – lány, férfi – nő) érmet és oklevelet kap.
Túrák: kitűző, oklevél

Információ:

Aba Zsuzsanna 06-70-313-3111 abazsuzsa@zoldgomb.hu
Balázs Eliza 06-30-465-9662, balazs.eliza@zoldgomb.hu
Stégli János 06-30-227-3223, sport@zalakaros.hu

https://www.facebook.com/ZoldgombSportKlub