Többen házasodtak Magyarországon

A KSH 2015-re vonatkozó, 11 hónapot összegző adatai szerint 17 százalékkal több házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a fővárosban az Esküvői Kiállítás és Vásáron.

esküvő

Az államtitkár az Emmi és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös standján elmondta: már évek óta emelkedik a házasságok száma Magyarországon.
A kormány ezt szeretné továbbra is ösztönözni például az otthonteremtési támogatással, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok), amellyel kapcsolatban információs anyagokat is elhelyeztek a minisztériumok közös standján.

A támogatással kapcsolatban megjegyezte: tisztázni kell egy gyakori félreértést, hiszen ha már meglévő gyermekek mellé igénylik a csok-ot, akkor nincsen életkorhatár, tehát ilyenkor a szülők mindketten lehetnek 40 év felettiek. Egyéb esetben a párok egyikének 40 év alattinak kell lennie – tette hozzá.

Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára azt mondta, hogy a kedvező gazdasági helyzet lehetővé tette azt is, hogy a kormány 2016 elejétől a kormány az otthonteremtési programot a csok-on túl még két „pillérrel” alátámassza: az egyik az áfa-támogatásokhoz kapcsolódó kedvezmények, a másik pedig a kamattámogatott hitelek.

„Ezen kedvezmények széles palettája teszi lehetővé azt, hogy a családok egy olyan lakáshoz és egy olyan otthonhoz tudjanak jutni, amelyben tényleg boldogan tudnak élni az elkövetkező években” – mondta.
Felhívta a figyelmet, hogy az új házasoknak már 2015 elejétől rendelkezésére áll az úgynevezett első házasok kedvezménye, amely lényege, hogy 24 hónapon keresztül 5 ezer forinttal kevesebb adót kell befizetni. MTI

Jön, jön, jön a 7. Kanizsai Esküvő Kiállítás!

nagykanizsa esküvő kiállítás

Február 13-án rendezik meg Nagykanizsán a 7. Kanizsai Esküvő Kiállítást.

A csodálatos esküvői ruhakölteményeket bemutató népszerű programra a belépő ingyenes lesz.

A kiállítás a HSMK-ban lesz, a részletes programot ITT LESHETED MEG.

A program részleteit folyamatosan töltik fel a FB-ra.

Lesz büfé is és a parkolás ingyenes 🙂

A regisztrált párok között értékes nyereményeket sorsolnak ki!!!

Egy kis ízelítő a tavalyi kanizsai esküvő kiállításról.