180 év társastánc: kiállítás az Eraklin ajánlásával

Az Eraklin Táncklub Egyesület az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ez alkalomból egy programsorozatot hozunk létre, amelyben számos különböző jellegű eseményre kerül sor, de mindegyik az alap tevékenységünkhöz, a táncsporthoz, és a tánckultúrához kapcsolódik, ezzel is ünnepelve folyamatos működésünket.

E programsorozat egyik kiemelkedő eseménye a 180 év Társastánc Nagykanizsán című időszaki tánctörténeti kiállítás. A nagykanizsai Thúry György Múzeummal együttműködve egyesületünk országosan is páratlan tárlatot készít a városunk társastánc történetéből. Az 1835-től napjainkig eltelt időszak társastánc életét, írásos, tárgyi, nyomtatott, vizuális és audiovizuális anyagokon keresztül mutatja be a Képzőművészetek Házában, ismertebb nevén a Kiskastélyban. A kiállítás a 19. századtól a két világháború közti időkön át a szocializmus évein keresztül, napjainkig végigköveti a társastánc fejlődését városunkban, melynek utolsó 25 évét az Eraklin Táncklub Egyesület tevékenysége öleli fel.

A kiállítással emléket szeretnénk állítani mindazoknak, akik szerves részét képezték Nagykanizsa táncos életének. Célunk, hogy megőrizzük a társastánc hagyományait és értékeit, amely alapja a műfajunk folyamatos fejlődésének. – tudtuk meg az Egyesülettől.

Kiállítás meghívó_egy

Taroltak az Eraklinosok Egerszegen!

Az elmúlt hétvégén Zalaegerszegen léptek parkettre a nagykanizsai Eraklin Táncklub Egyesület táncosai. A Press Dance Tánciskolás Táncversenyen tíz páros képviselte és az Eraklint és Nagykanizsát, és szinte minden kategóriában, ahol elindultak, dobogós helyezésekkel büszkélkedhetnek.

A szombati versenyen a következő eredmények születtek:

1.      Koller Norbert – Varga Lilla: Junior1 standard első versenyző kategóriában 9 versenyző közül elhozta az első helyezettnek járó kupát, latin kategóriában, szintén 9 versenyző páros közül a dobogós harmadik helyezéssel büszkélkedhetnek.

2.      Birkás Mihály – Darabos Anna Virág: Junior1 standard kezdő kategóriában megnyerték a versenyt, így a dobogó legfelső fokára állhattak.

3.      Koller József – Berner Léna: Junior2 standard haladó és latin haladó kategóriában is a második helyen végeztek, így két ezüstéremmel tértek haza a versenyről.

4.      Varga Benjamin – Hóbor Veronika rögtön az első közös versenyükön Ifjúsági standard kezdő kategóriában latinból a második helyen végeztek, standardból pedig a dobogó harmadik fokára állhattak.

5.      Bíró Gergő – Bécs Fanni: Junior1 latin kategóriában a 3. helyezést érték el, míg standard kategóriában csak egyel csúsztak le a dobogóról, így a 4. helyen végeztek.

6.      Zalavári Csaba- Szollár Rebeka: Felnőtt latin kezdő kategóriában a 4. helyezést érték el.

7.      Buda Levente – Ruschel Petra: Junior2 standard haladó kategóriában 3. helyen végeztek, latinból pedig negyedikek lettek.

8.      Orbán Olivér- Orbán Eliza: Junior2 standard kezdő kategóriában dobogós 3.helyezett lettek, latin kategóriában a népes mezőnyben a döntőbe jutottak ,és a 6. helyezést érték el.

9.      Lekszikov András Zsigmond – Sipos Dorka. Junior1 standard kezdő kategóriában a döntőben az 5. helyen végeztek.

10.  Angyalosi Mátyás Miklós – Illés Karolina: Junior1 standard kezdő kategóriában a döntőbe jutottak és a 6. helyen végeztek.

Az Eraklin Táncklub versenyzőinek nem sok idejük van pihenni, hiszen folyamatosan készülnek a tavasszal folyatódó a versenyszezonra. A táncosok felkészítését Lekszikov Csaba és Balassa Júlia edzők látják el.

Eraklin sikerek nemzetközi szinten!

Ismét versenyzéssel telt a hétvége az Eraklin Táncklub Egyesület párosai számára. Szombaton Varasdra látogattak a kanizsai versenytáncosok, ahol a Croatia Open elnevezésű versenyen a következő eredményekkel tértek haza:

Horváth Gergő- Szabó Flóra: Gyerek I. D latin kategóriában első helyezést értek el,míg standard kategóriában harmadikak lettek.

Benkő Dániel- Bognár Alexandra: Gyerek II. D latin kategóriában a dobogó legfelső fokára állhattak, standard kategóriában 4. helyen végeztek.

Müller Balázs- Jáger Laura: Gyerek II. D standard kategóriában 5. helyezést értek el, latin kategóriában hatodikak lettek.

Czippán Árpád – Szabó Kata Fanni Junior II. D standard kategóriában minden párost maguk mögé utasítva megnyerték a versenyt.

Gáspár György – Müller Petra: Junior II. D latin kategóriában 2. helyezést érték el, míg standard kategóriában, első C osztályos versenyükön 4. helyezést értek el.

Lekszikov Csaba –Balassa Júlia Felnőtt B standard kategóriában 6. helyezést érték el.

A DélZalaPress és olvasói ezúton is gratulálnak a táncosoknak!

A közeljövőben, december 7-én Szombathelyen lépnek parkettre az Eraklin versenyzői. A folyamatos felkészítését Lekszikov Csaba és Balassa Júlia edzők végzik. A klub készül a hagyományos Karácsonyi műsorára, amely december 20-án , szombaton kerül megrendezésre a Zsigmondy Tornacsarnokban. – tudtuk meg a táncegyesülettől.