Cziráki László lett a kanizsai vízmű új igazgatója

Csütörtöktől Cziráki László lett a Délzalai Víz és Csatornamű ZRT. új igazgatója. A korábbi vezérigazgató, Áfra Barnabás még júniusban mondott le tisztségéről.

A cég honlapja szerint Cziráki mellett Kendli Richárd szolgáltatási igazgató és Horváth Tiborné gazdasági igazgató tagjai még a csúcsvezetőségnek.

A nagykanizsai központú, több mint 200 főt foglalkoztató vízmű igazgatósági tagjai: Cziráki László (elnök), Gál István, Keszericze Jenő, Böröcz Zoltán és Simonyai Imre.

(Fotó: archív. Cziráki László kinevezéséig a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója volt)

A felügyelőbizottság tagjai: Ács László (dolgozói képviselet), Csárdi Tamás, Dr. Fodor Csaba, Kanász János, Rádics László (dolgozói képviselet) valamint Süle Béla.

Cziráki László kanizsai kinevezését megelőzően közel 2 évig a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója volt, felesége Czirákiné Pakulár Judit, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője.

Bosszantó csőtörések a Platán soron – Dél-Zala Press

Jelenleg is van… Csak foltozzák, javítgatják a csöveket. Ahol megcsinálják, legközelebb közvetlenül mellette lesz csőtörés. A személyes véleményem, hogy az egész utcában ki kellene cserélni a csöveket, mert elöregedtek, így heti rendszerességgel lehet ezután is csőtörés.” – írta olvasónk.

Csőtörés Kanizsán

Kedden reggel csőtörés történt Nagykanizsán a Kalmár utcában a körforgalom melletti gyógyszertárnál, melynek következtében rengeteg víz elfolyt.

A szakemberek délután álltak neki a hibaelhárításnak.

A munkálatok még szerda reggel folytatódtak.

A Facebookon azt lehetett olvasni:

“Ma reggel 7 órakor még mindig folyik a víz a vásárcsarnokkal szemben levő aknából.
Az 50 méterre attól ásott gödör betemetve ma reggelre.
Most 9 órakor ettől a helytől 20 méterre délre a Király körforgalom felé újra gépek marják föl az úttestet.
Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy mennyi ideig tartana egy csőrepedés elhárítása egy megyei jogú városban, ha nem állt volna fejlődő pályára.”

(Fotók és infó: Vízvári József)

A vízmű szerint megoldódott a vízminőségi probléma Nagykanizsán

Hétfő estétől ismét jó minőségű az ivóvíz Nagykanizsán, ahol péntektől számos háztartásban vízminőségi problémát, sárgás-barnás elszíneződést okozott egy hálózati üzemzavar – közölte az MTI hétfői megkeresésére kedden a Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. szolgáltatási igazgatója.

nagykanizsa-koszos-viz

Kendli Richárd válaszában arról írt, hogy pénteken lakossági bejelentések alapján értesült a szolgáltató arról, hogy Nagykanizsa egyes területein vízminőségi problémák léptek fel.
Az ivóvízhálózat ellenőrzése során tapasztalták, hogy “az indokoltnál nagyobb vízelvétel” történt, majd szombat délután derült ki, hogy egy ipartelep belső hálózatának ivóvíz nyomóvezetéke két helyen is keresztben eltört.
Az érintett iparterületen elfolyt jelentős mennyiségű víz miatt a városi hálózat egyes részein felgyorsult az ivóvíz áramlása, ami vízminőségi problémákat okozott. A szolgáltató közlése szerint Nagykanizsán és Újudvaron összesen mintegy 2000 felhasználónál jelentkezett ez a probléma, a sárgás-barnás víz.
Kendli Richárd közölte azt is: a vízminták kémiai, illetve mikroszkópos vizsgálati eredményei szerint az ivóvízben kismértékben határérték feletti vasion-koncentráció, vas-hidroxid-pelyhek és mangánszemcsék fordultak elő “esztétikai jellegű problémát okozva”, de egyéb szennyezés nem volt tapasztalható. A leginkább érintett területen, a nagykanizsai Corvin utcai lakótelepen ezért a napokban tartálykocsival biztosították az ivóvízellátást.
A szolgáltatási igazgató mindehhez hozzátette: hétfő estétől ismét jó a vízminőség a nagykanizsai ivóvízhálózaton.

Nagykanizsa több területén a hét végétől sárgás, szürkés, esetenként sötétbarna víz folyt a háztartások vízcsapjaiból, amely után alkalmanként kisebb mennyiségű üledék is maradt. A történtekkel kapcsolatban hétfőn a Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. a társaság a honlapjára kihelyezett közleményében azt írta, hogy a vízminőségi problémának “egészségkárosító hatása nincs, csupán esztétikai jellegű”, a közüzemi hálózatról elérhető ivóvíz közegészségügyileg mindenhol megfelelő. MTI

Csőtörés a Platán soron

Hétfőn hajnalban csőtörés történt a nagykanizsai Platán soron.

Mivel a vízműnek van ügyeletes brigádja, nagy valószínűséggel a hibát hamarosan elhárítják. Addig az érintett területen nem lesz vízszolgáltatás.

A fotókat Varga Zoltántól kaptuk. Köszönjük szépen!

nagykanizsa-csotores-1

nagykanizsa-csotores-2

nagykanizsa-csotores-3

nagykanizsa-csotores-4

Időközben a helyszínre érkeztek a nagykanizsai hivatásos tűzoltók is. Sajnos egy platánfa bánja, de legalább lesz víz a Platán soron.

A hibát a szakemberek összehangolt munkával hétfő délutánra elhárították 🙂

nagykanizsa-csotores-4