Csok használt lakásokra is

A héten megjelenik a két rendelet, amely a használt és az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény (csok) részleteit foglalja össze – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

csok-lakas

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt mondta, hogy a csok nagyon komoly otthonteremtési program, amellyel egy fennálló, reális igényre adnak jó választ.
Emlékeztetett arra, hogy a programmal két célja is volt a kormánynak: a demográfiai helyzet javítsa és a gazdaságélénkítés.
Novák Katalin felidézte: korábban sokféle szabály vonatkozott a támogatásokra, a kormány pedig ígéretet tett arra, hogy áttekinti a tapasztalatokat, és két új rendeletben foglalja össze az otthonteremtési kedvezménynek a használt, illetve új lakásokkal kapcsolatos szabályait. Mint mondta, a rendeletek kodifikációja még tart, de a héten megjelennek. Hozzátette: arra törekedtek, hogy megszüntessék a rendszer bonyolultságát.

Az államtitkár utalt arra, hogy változtak a csok szabályai, elsősorban a használt lakásokkal összefüggésben, mivel tavaly is az igénylők jelentős többsége használt lakáshoz vette igénybe a csokot. Mint mondta, korábban használt lakásoknál az ingatlan méretétől is függött a támogatás mértéke, ezt most az újépítésűekhez hasonlóan már csak a gyerekszám határozza meg. Változás az is, hogy a használt ingatlanok vásárlásánál már 35 millió forint az értékhatár maximuma. MTI

Többen házasodtak Magyarországon

A KSH 2015-re vonatkozó, 11 hónapot összegző adatai szerint 17 százalékkal több házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a fővárosban az Esküvői Kiállítás és Vásáron.

esküvő

Az államtitkár az Emmi és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös standján elmondta: már évek óta emelkedik a házasságok száma Magyarországon.
A kormány ezt szeretné továbbra is ösztönözni például az otthonteremtési támogatással, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok), amellyel kapcsolatban információs anyagokat is elhelyeztek a minisztériumok közös standján.

A támogatással kapcsolatban megjegyezte: tisztázni kell egy gyakori félreértést, hiszen ha már meglévő gyermekek mellé igénylik a csok-ot, akkor nincsen életkorhatár, tehát ilyenkor a szülők mindketten lehetnek 40 év felettiek. Egyéb esetben a párok egyikének 40 év alattinak kell lennie – tette hozzá.

Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára azt mondta, hogy a kedvező gazdasági helyzet lehetővé tette azt is, hogy a kormány 2016 elejétől a kormány az otthonteremtési programot a csok-on túl még két “pillérrel” alátámassza: az egyik az áfa-támogatásokhoz kapcsolódó kedvezmények, a másik pedig a kamattámogatott hitelek.

“Ezen kedvezmények széles palettája teszi lehetővé azt, hogy a családok egy olyan lakáshoz és egy olyan otthonhoz tudjanak jutni, amelyben tényleg boldogan tudnak élni az elkövetkező években” – mondta.
Felhívta a figyelmet, hogy az új házasoknak már 2015 elejétől rendelkezésére áll az úgynevezett első házasok kedvezménye, amely lényege, hogy 24 hónapon keresztül 5 ezer forinttal kevesebb adót kell befizetni. MTI

Soha nem szűnt meg annyi cég az építőiparban, mint 2015-ben

epitoipar

Magyarországon az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint 6509 építőipari vállalkozás szűnt meg 2015-ben, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Ez egyúttal minden idők legrosszabb éves adata.

De vannak pozitív jelek a szektorban, csak jobban bele kell ásnunk.

(Forrás: Gazdaság TV)


Forrás: GazdaságTV.hu