Cégét verte át a kanizsai férfi

Csúnyán átverte fuvarozó cégét egy nagykanizsai férfi.

A 35 éves sofőr egy Volvo nyerges vontatóval dolgozott a környéken, a tankoláshoz kapott egy SHELL kártyát is.

Emberünk tavaly augusztusban a teherautóba a szlovéniai Sežena településen lévő SHELL benzinkúton 489,33 liter, majd 2017. augusztus 25. napján 22 óra 24 perckor a szlovéniai Fram településen lévő SHELL benzinkúton 439,3 liter gázolajat tankolt.
A tankolásokat azonban nem a nyerges vontató üzemanyagtartályába, hanem ismeretlen helyre végezte, majd az így birtokába került gázolajat ellopta.

A megbugázott gázolaj értéke 314.805 forint volt, amelyet miután kiderült a turpisság a sofőr visszafizetett a Kft-nek, aztán felmondott.

De a cég kapcsolatban volt egy másikkal, ahol nem tudták, hogy a kanizsai férfi már nem dolgozott ott, őket hamis szállítólevelekkel verte át, a pénzt átvette, ezzel 160 ezer forint kárt okozott volt cégének.

M-et a Nagykanizsai Járási Ügyészség több rendbeli csalással vádolta meg.

 

Kamu osztrák munka. Avagy egy kanizsai csalás története

Sz. Dénes gyanúsított 2016. év nyarán megállapodott ismeretlen társával abban, hogy internetes csalások útján, megtévesztő hirdetések közzétételével fognak pénzhez jutni. Az ismeretlen személy ezután valótlan álláshirdetéseket tett közzé az interneten, a gyanúsított pedig 2016. augusztus 2-án az Banknál megnyitotta a számú bankszámlát.

 

Egy borsfai lakos 2016. év nyarán álláskeresés céljából regisztrált a nevű internetes oldalon. A sértett ezután emailben kapott egy üzenetet, amelyben ausztriai csomagolói munkára kerestek jelentkezőket. A sértett felhívta a megadott telefonszámot, majd azon egy Joan Krisztinaként bemutatkozó nővel beszélt, aki tájékoztatta arról, hogy amennyiben a munkát elvállalja, úgy a külföldi szállás költségét és az útiköltséget előre ki kell fizetnie.

A sértett a fentieket elmondta családtagjainak is, majd megállapodtak abban, hogy hatan fognak jelentkezni a munkára. A sértett ismét felhívta Joan Krisztinát, akinek útmutatása alapján az Bank nagykanizsai fiókjában 2016. augusztus 11-én 218.000,- Ft szállásköltséget, majd augusztus 12-én 68.000,- Ft útiköltséget fizettek be Sz.Dénes fenti bankszámlájára.
A gyanúsított a fenti összegeket a számlájáról a befizetéseket követően készpénzben felvette, majd azokon a társával előzetes megállapodásuk alapján megosztozott.

Joan Krisztina azt állította a sértettnek, hogy augusztus 13-án délután érkezik a lakóhelyére egy autóbusz, amelyt őt és családtagjait a munkahelyre fogja szállítani, azonban ez nem felelt meg a valóságnak, a telefonszám pedig ezután elérhetetlenné vált. A Joan Krisztinaként bemutatkozó nőt a nyomozás során nem volt lehetséges felkutatni. A bűncselekménnyel okozott 286.000,- Ft kár nem térült meg.

Sz. Dénest társtettességben elkövetett csalás vétségével vádolják – olvasható a Nagykanizsai Járási Ügyészség vádiratában.

Nem létező árukkal milliókat szerzett vevőitől egy kanizsai csaló

Üzletszerűen elkövetett csalások miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy férfi ellen, aki több tucatnyi álnevet használva több millió forint kárt okozott országszerte annak a 120 embernek, akiket internetes hirdetési oldalakon, nem létező műszaki cikkek eladásával csapott be – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Pirger Csaba tájékoztatása szerint a férfi 2013 októberétől 2016 augusztusáig több internetes hirdetési portálon kínált eladásra mobiltelefonokat, számítógépeket, számítógépes játékokat, motoros fűkaszákat, láncfűrészeket, ezek azonban soha nem voltak a birtokában.
A törvényes jövedelemmel egyébként nem rendelkező férfi több tucatnyi álnevet és hamis lakhelyet tüntetett fel a hirdetésekben, s a sorozatos bűncselekményekből származó pénzekből biztosította a megélhetését.
Az áldozataitól kicsalt pénzeket a féltestvére, két barátnője vagy az édesanyja bankszámlájára utaltatta, majd velük felvetette, de a számlatulajdonosok nem tudtak arról, hogy a beérkező összegek bűncselekményekből származnak.
A vádlott 2014 nyarától már postai utalással a saját nevére kérte a kicsalt összegeket.
A vádlott összesen közel hétmillió forintos kárt okozott a becsapott vevőknek, csupán egyetlen vásárló volt, aki gyanút fogott és az elküldött pénzt még vissza tudta utaltatni a postával.    
A Nagykanizsa Járási Ügyészség 120 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás és egy csalási kísérlet miatt emelt vádat a különös visszaesőnek számító férfi ellen. MTI

Pénzbüntetésre ítélték a kanizsai kórház volt orvosát

Pénzbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Járásbíróság első fokon szerdán egy orvost és egy orvoslátogatót, mert csaknem ötmillió forint kárt okoztak azzal, hogy vizsgálatok nélkül, nagy tételben írtak fel tb-támogatással drága gyógyászati segédeszközöket.

A korábban a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban dolgozó orvosnak 1,2 millió forint, társának, egy gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cég orvoslátogatójának 400 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie a 2010-11-ben elkövetett csalások miatt. A bíróság megállapítása szerint a másoktól megszerzett betegadatokkal az orvos 23 esetben felfekvés kezelésére szolgáló gyógyászati párnákat, 172 esetben pedig gyógyharisnyákat írt fel receptre, hogy a drága termékek támogatását az érdekeltségükbe tartozó üzleteken keresztül megszerezzék.
A szerdai ítélethirdetésen sem a vádlottak, sem védőik nem vettek részt.


A bíró az ítélet indoklása során felidézte, hogy a csalásokra az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) vizsgálata nyomán derül fényt, mert feltűnő volt, hogy egy nagykanizsai patikában jelentősen megugrott a magas tb-támogatással felírható drága gyógyászati segédeszközök forgalma. Az OEP – végül a vádiratba is foglalt – megállapításai szerint 23 esetben felfekvés kezelésére szolgáló gyógyászati párnákat, 172 esetben pedig gyógyharisnyákat írt fel receptre az orvos, akinek egyébként családi érdekeltségébe tartozott a patika.

A nyomozás során kiderült, és ezt a bíróság is megalapozottnak találta, hogy a szakorvos vizsgálat nélkül és indokolatlanul írta fel a gyógyászati segédeszközöket.
Az ülőpárnák esetében egy korábbi betege és egy mentődolgozó ismerőse segítségével Nagykanizsa környéki falvakban gyűjtött betegadatokat használt fel, a recepteket pedig a családi patikában váltották ki. A páciensekhez azonban nem jutottak el a több mint 100 ezer forint értékű eszközök, helyettük csak egy 4-5 ezer forintos párnát kaptak.

Az eredeti vádiratban 298 esetet tártak fel, amikor gyógyharisnyák felírásával történhetett csalás, de a vádat végül 172 esetre módosította az ügyész. Ezeknél a másodrendű vádlott közreműködésével, a nagykanizsai és a keszthelyi kórházban dolgozóktól és családtagjaiktól gyűjtött adatok felhasználásával követtek el csalást. Az adatot szolgáltatók szintén olcsóbb termékeket kaptak, a hamis receptek révén pedig egy kizárólagos budapesti forgalmazón keresztül jutottak pénzhez a vádlottak.

A két termékkörrel összesen közel ötmillió forint kárt okozott az orvos és társa, amit az orvos azóta megtérített. A nyomozás során mindketten tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el, az OEP vizsgálati adatai és a mintegy 350 páciens kihallgatása alapján a bíróság azonban megalapozottnak tartotta a vádakat.

Az orvost folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt – részben bűnsegédként – 1,2 millió forintos pénzbüntetésre ítélte a bíróság, az orvoslátogatóra pedig mint közvetett elkövetőre 400 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. Az ügyész mindkét vádlott ítéletét tudomásul vette, távollétük miatt a vádlottak és védőik azonban csak a határozat kézhezvétele után nyilatkoznak majd. MTI

Csalók kínáltak befektetési lehetőséget Kanizsán

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság négy gyanúsítottal szemben tett vádemelési javaslatot az ügyészség felé.

A nyomozás adatai szerint a négy gyanúsított 2009. októberétől Nagykanizsán, valamint az ország több városában előadásokat tartott, ahol egy bank nevében befektetési lehetőségeket kínáltak a sértetteknek és pénzt szedtek be tőlük.

 

A közel 80 ismertté vált befektető -a magas hozam reményében- több ezer Euro készpénzt adott át a gyanúsítottaknak, amit nem kaptak vissza.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a 29 éves berzencei és az 53 éves gyulai nő, továbbá az 55 éves mohácsi és 63 éves porrogszentkirályi férfiak ellen jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészségre – olvasható a police.hu.n.

Átverte vevőjét a kanizsai férfi

A sértett előre kifizette a két darab fűkasza árát, ami soha nem került a birtokába.

A Tatai Rendőrkapitányság csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 36 éves nagykanizsai lakos ellen.

A gyanúsított még 2016. június 21-én egy internetes oldalon kettő darab benzinmotoros fűkaszát kínált eladásra. A sértett előzetes egyeztetést követően a teljes vételárat és a postai költséget is elutalta a megadott számlaszámra.

A tettes miután a pénzt megkapta, a telefonkártyáját megsemmisítette. Mivel a sértett a kerti gépeket nem kapta meg és a hirdetővel sem tudott kapcsolatba lépni, ezért feljelentést tett a Tatai Rendőrkapitányságon.
A nyomozók beazonosították a 36 éves H. Gyula nagykanizsai lakost, akit október 3-án gyanúsítottként kihallgattak. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte.
A Tatai Rendőrkapitányságon a nyomozást a napokban befejezték és az ügyben keletkezett iratanyagot vádemelési javaslattal a Tatai Járási Ügyészségnek megküldték -tette közzé a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

2,7 milliót lopott a kanizsai cégtől

A vádlott 2012 óta dolgozott egy nagykanizsai székhelyű német tulajdonú cégnél kezdetben termelési, majd menedzser asszisztenseként. Utóbbi munkakörében feladatai közé tartozott a teljes üzem munkafolyamatának felügyelete, valamint az adminisztratív tevékenységet ellátó részlegek munkájának irányítása, s joga volt anyagi eszközök igénylésére, utalványozásra is.

jog

A vád szerinti a vádlott tudatában volt annak, hogy a cégnél laza és hiányos a készletnyilvántartás, a leltár- és pénzkezelési fegyelem.
A vádlott ismerőse 2013 tavaszán kezdett a cégnél dolgozni, munkáját a vádlott irányította, s nem sokkal később rábízta a – szintén nem megfelelően nyilvántartott – házipénztár kezelését is.
A vádhatóság szerint a  vádlott több valótlan készpénzes számlát szerepeltetett a házipénztári bizonylatok között, s ezek ”segítségével” 2.686.666 Ft értékben jogtalanul vett fel pénzt a pénztárból – írta a Kanizsa Újság.

H.A.ZS. február 7-én áll a Nagykanizsai Járásbíróság elé, ahol tettéért csalás  miatt kell felelnie.

Kőművesnek adta ki magát, de szétlopta a házat Kanizsán

Kőművesnek mondta magát az a férfi, aki a munkát végül nem fejezte be, viszont a házból ellopta a háztartási gépeket Nagykanizsán. Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a rendőrség.

A férfi még 2015. júniusában Nagykanizsán, mint egyéni vállalkozó kőműves munkát vállalt szóbeli megegyezés alapján. Egy nagykanizsai nő megbízta a háza felújításával a gyanúsítottat, majd kulcsot is adott neki az épülethez. A szóban megállapodott összeget a sértett átadta a férfinak, azonban a felújítási munka csak részben készült el, továbbá a „kőműves” ellopta a házból a mosógépet, a gáztűzhelyet, az elektromos sütőt, egy edénykészletet és más egyéb háztartási cikket is.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 28 éves zalaszentmihályi férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek – olvasható a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi közleményében.

komuves

Halott nyugdíját vette fel egy nagykanizsai nő

jog

A vádirat szerint három hónapon át vette fel egy halott férfi nyugdíját egy 38 éves nagykanizsai nő.

H. Krisztinát még 2014-ben hatalmazta fel egy svájci állampolgárságú idős férfi ismerőse, hogy a nevére érkező összes postai küldeményt átvegye.

A férfi tavaly márciusban meghalt, ám a nő a postán három hónapon át mégis felvette a nyugdíját, összesen több mint 1,9 millió forintot.

A pénzt a nő elköltötte. Az ügyet a Nagykanizsai Járási Ügyészségen tárgyalják.

A vád: nagyobb kárt okozó csalás bűntette – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától a Zala Megyei Főügyészség ügyészétől.