Nagykanizsán is lehet bányászatra pályázni

A 2013-ban indult bányászati koncessziós rendszer keretében 11 terület bányászati koncessziós jogára lehet pályázni – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.

 

Szeptember 26-án a Békéscsaba, Dráva, Körösladány, Szeged-Délkelet, Tard és Tiszafüred területre, szeptember 27-én pedig a Tiszatarján, Újszilvás, Zalaerdőd, Gádoros és Nagykanizsa-Nyugat területre szóló pályázatokat lehet benyújtani 10 és 12 óra között a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Ügyfélszolgálati Irodájában. Utóbbi két területen geotermikus energia kutatására és hasznosítására, másutt szénhidrogén kutatására és kitermelésre lehet jelentkezni. A pályázati kiírások a kitöltött koncessziós pályázati azonosító lap benyújtásával, területenként nettó százezer forintos vételáron vásárolhatók meg.
A pályázati eljárásban belföldi vagy külföldi természetes személyek, valamint a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott szervezetek indulhatnak közös ajánlattétel keretében is – írták.
A feltételeknek megfelelő pályázatokat a benyújtási határidőt követő 90 napon belül elbírálják, a szerződéseket az eredményhirdetéstől számítva 90 napon belül kell megkötni. A határidőt a szakminiszter egy alkalommal és legfeljebb 60 nappal meghosszabbíthatja.
A koncesszió időtartama geotermikus területekre a szerződés hatályba lépésétől számított 35 év, a szénhidrogén-kutatási területeknél 20 év. MTI