Több napos családi kirándulás Balatonfüreden: válassza a Pe-Ki Lux Apartman Balatonfüredet!

Balatonfüred város Veszprém megyében, a Balatonfüredi járás székhelye. A település eredetileg Szent István király korától 1946-ig Zala vármegyéhez tartozott. „A Balaton északi partjának fővárosa”, a Balaton-part legrégebbi üdülőhelye. Kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében Magyarország hatodik legnépszerűbb települése. Ismertségét a Balaton közelsége mellett elsősorban szénsavas forrásainak és mediterrán jellegű klímájának köszönheti.

Lankás dombok közt fekszik a Balaton északi partján. A városon halad át a 71-es főút, valamint a Budapestről Tapolcára vezető egyvágányú vasút is. A szomszédos községek Tihany, Aszófő, Balatonszőlős, Csopak, valamint az errefelé szokásos elnevezésű Öreg-hegy, továbbá a Tamás-, György- és Péter-hegyek határolják.

Ha több napos családi kirándulást tervez Balatonfüred környékén, akkor válassza a Pe-Ki Lux Apartman Balatonfüred minőségi szálláshelyet.

A szálláshely egy új építésű ingatlan második emeletén van, amit lifttel is el lehet érni. Igyekeztek úgy kialakítani a belső teret, hogy nyugalmat és harmóniát sugározzon, hiszen a hétköznapokból kiszakadva erre van a leginkább szükségünk. A szobában hihetetlenül kényelmes boxspring ágy áll rendelkezésre a pihenéshez, némi olvasnivaló társaságában. Mert gondoltak azokra a vendégekre is, akik ezt igénylik: könyvek, újságok, laptop. Az esti kikapcsolódást is garantáljuk HBO Go szolgáltatásunkkal vagy sok csatornás Tv-vel és korlátlan wifi-vel. A fürdőszobában tusfürdő, folyékony szappan, hajszárító, vattakorong és még sok más tisztasági felszerelés várja Önöket.

A konyhasarok részben lehetősége nyílik akár főzni is. Itt is arra törekedtek, hogy több olyan konyhai felszerelés legyen, ami a pihenésüket szolgálja: kenyérpirító, vízforraló, kapszulás kávégép (Tschibo) ajándék kapszulával, tea, minibár és más egyéb holmi.

A kerékpárral érkezőknek lehetőség van a lépcsőházban az ajtó előtt elhelyezni a kétkerekű járművüket. (az ingatlan közvetlen közelében található a kerékpárút) Az épület mellet ingyenes zárt parkolót biztosítanak. Néhány fotó az apartmanról ízelítőül.