Életmentő drónflotta a Balatonon

Megkezdődött a nyári szünet, 29-én pedig elkezdődik a balatoni főszezon. Idén is óriási forgalom várható legnagyobb tavunk strandjain. A nyári melegben a vízpart azonban nemcsak a lehűlés és a vízi sportok kellemes élményét adja a szabadságukat töltő embereknek. Vészhelyzet bármikor bekövetkezhet, akár egy időjárási, akár egy hirtelen fellépő egészségügyi ok miatt – ilyenkor segítenek a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elkötelezett munkatársai, akik idén 66 balatoni és 13 nem balatoni fürdőhelyen ügyelnek a biztonságra.

Mától nemcsak emberek, hanem a technológia is a biztonság szolgálatába áll azzal, hogy a Telekom Mentődrón-flotta megkezdi működését a Balatonon. A ma átadott drónflotta egy kísérleti projekt, a Vízimentők és a Telekom az idei szezon tapasztalatain alapulva igyekszik olyan koncepcióval előállni, amely a felhasznált eszközök számának, fajtájának pontos meghatározásával, a szolgáltatás kiszélesítésével akár teljes lefedettséget tud majd biztosítani a Balatonon és más vízpartokon.

(Fotó: YouTube)

Az ember és a technológia együttműködése a jó ügyekért a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szakmai koordinációjával, a Telekom Tettek hálózatán valósul meg, egy különleges összefogás eredményeképp. A balatoni strandok felügyeletét ellátó vízimentők munkáját a projektben a hálózat biztosítása mellett a Telekom a nagyértékű eszközök megvásárlásával, míg a drónok alkalmazásában specialista Duplitec Drone Disztributor Kft. a vízimentéshez használt speciális eszköz és alkalmazás fejlesztésében és kivitelezésében segített magas technológiai színvonalon.

Hosszú ideje tartó előkészület előzte meg a drónflotta átadását. A 2 darab DJI Mavic 2 Enterprise Dual hőkamerás ipari drón a felderítésben és a kutatásban segíti a vízimentőket, míg a Phantom 4 Advanced professzionális drón az életmentő eszköz eljuttatásában áll szolgálatunkra. A drónok az indítástól akár 5-8 kilométerre is képesek elrepülni, amikor bevetésüket a vízimentők indokoltnak tartják.

(Fotó: VMSZ – Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE – Facebook)

A DJI Phantom 4 drón egy speciális, automatikusan felfújódó Restube nevű mentőeszközt tud az esetlegesen bajba jutott emberek közvetlen közelébe szállítani. A Duplitec szakértői által 3D nyomtatási technológiával továbbfejlesztett speciális kioldószerkezet a megfelelő helyen „ledobja” a mentőeszközt a bajba jutott embernek. Ez a fejlesztés és annak használata jelenleg tesztelés alatt van.

A DJI Mavic2 drónok speciális kommunikációs rendszerüknek és fejlett kamerájuknak köszönhetően 8 kilométeres távolságból is képesek nagyfelbontású HD-felvételeket továbbítani valós időben a kezelőszemélyzetnek, amely a kutatást és a mentésre való felkészülést könnyíti meg és teszi hatékonyabbá. A drónok képesek a nádasok területeit is felkutatni, amely hagyományos eszközökkel lényegesen körülményesebben lenne megvalósítható. A drónok képei szükség esetén továbbíthatók a vízirendészethez, vagy a mentésben részt vevő más készenléti szervekhez.

(Fotó: VMSZ – Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE – Facebook)

A drónokon elhelyezett több, mint 100 decibeles hangszórók segítségével a vízen bajba jutott embereket élőben lehet irányítani, vagy éppen biztatni – sok krízis helyzetben az emberi kapcsolat tudata és a biztató szavak is életmentők lehetnek. A drónok biztosította élőkép segíthet eldönteni azt is egy-egy bejelentésről, hogy szükség van-e hajós egységek helyszínre küldésére: rengeteg bejelentés kapcsán nem eldönthető, hogy egy leszakadt nádszigetet, vagy bajba jutott vízi járművet látott a bejelentő.

  • A technológiai fejlődés elérte azt a szintet, hogy ezek az automata eszközök valóban az életmentés és a biztonság szolgálatába állíthatók. Tavaly még nem volt a piacon az igényeinknek megfelelő drón. Nagyon örülök, hogy a Telekom segítségével elindíthatjuk ezt a ma még különlegesnek számító projektet és a csúcstechnológiát is a vízimentés szolgálatába állíthatjuk. Ezzel az együttműködéssel a magyarországi vízimentés nemzetközi összehasonlításban is az élvonalba kerül – mondta az átadás kapcsán Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.

„A Telekom Tettek hálózatán olyan lehetőségek nyílnak meg előttünk, melyeket kellő elszántsággal, kreativitással és tettrekészséggel akár balesetek megelőzésére, életek megmentésére is használhatunk. A digitális világ tüneményei, mint például a Telekom Mentődrón flottája egy jobb, kedvesebb, könnyebb, biztonságosabb világot nyitnak meg előttünk. A csúcstechnológiát képviselő digitális eszközök, a szupergyors kommunikációs hálózatok segítségével ma már csak az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e okosan kihasználni az előttünk heverő lehetőségek tárházát. Örömmel támogattuk a Vízimentők kezdeményezését, hogy a digitális technológiát olyan területen hasznosítsuk, amire eddig még nem volt példa Magyarországon” – mondta a flotta átadása kapcsán Szabó Béla Attila, a Telekom márkakommunikációs igazgatója.