Áram a kerítésben: bíróság elé áll a magyarszerdahelyi férfi

A  magyarszerdahelyi  vádlott  2014  óta  haragos  viszonyban  állt  a telekszomszédjával. A vád szerint még 2015. október 11-e előtt – pontosan meg nem határozható időpontban – lakóháza melléképületéből egy 220 V-ot meghaladó  hálózati  feszültségű  dugaszoló  aljzatból  egy  hosszabbítót vezetett ki az épület külső falához, a kábel végét átalakította, s rákötötte a szomszéddal közös drótkerítésre, majd az egészet áram alá helyezte.

A szomszéd 2015. október 11-én reggel 7 után észlelve, hogy a kerítés több helyen  „csillog”,  megállapította,  hogy  abba  áramot  vezettek,  majd értesítette  a  rendőröket.

A  kiérkező  járőrök  jelenlétét  látva  a  vádlott megpróbálta lekötni a kerítésről a vezetéket, ám tevékenységét észlelték a rendőrök, s felszólították annak abbahagyására.

Az  ügyészségi  vádirat  szerint  a  kerítés  áram  alá  helyezett  szakaszának megérintése akár halálos is lehetett volna, minthogy a kerítésbe vezetett 220V feszültségű áram az emberi élet kioltására alkalmas.

Arról, hogy a közös  kerítés  áram  alatt  van,  a  vádlott  nem  tájékoztatta  sem  a szomszédban lakó családot –melynek tagja egy 10 éves gyermek is -, sem saját hozzátartozóit.
B.I. emberölés bűntettének kísérlete miatt szerdán áll a Zalaegerszegi Törvényszék elé – olvasható a bíróság.hu-n.

(Helyszínelési fotók: ZMRFK)

230 voltos áramot vezetett a kerítésébe egy magyarszerdahelyi férfi

Egy 73 éves magyarszerdahelyi férfi rossz viszonyban volt a szomszédjával, ezért valamilyen ok miatt 230 voltos áramot vezetett a kerítésébe.

magyar szerdahely áramot vezetett a kerítésébe 1

magyar szerdahely áramot vezetett a kerítésébe 2

A 37 éves szomszéd vasárnap bejelentést tett a zalai zsaruknak, hogy haragosa kerítése az esős, viharos időben izzik és szikrázik, gyakorlatilag életveszélyes.
A kiérkező rendőrök megállapították, hogy valóban áramot kötöttek a vaskerítésre. Az idős embert őrizetbe vették, kihallgatták, aki elismerte, hogy tényleg 230 voltos áram keringett a kerítésében.

magyar szerdahely áramot vezetett a kerítésébe 3

magyar szerdahely áramot vezetett a kerítésébe 4

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) emberölés előkészülete miatt indított eljárást az ügyben.
Azt nem tudni, hogy mi vezette ilyen elkeseredett lépésre az öregurat, de bizonyára annak is megvan az oka.
(Fotók: ZMRFK)