Baleset a 7-esen és a 74-esen

A 7-es számú főúton közlekedett csütörtökön délelőtt 8 óra 30 perc körül egy 41 éves zalakarosi férfi egy személygépkocsival Zalasárszeg irányából Nagyrécse felé. Amikor a 200-as kilométerszelvénynél egy szarvasbika ugrott a járműve elé, és a személygépkocsi tetejére ugrott, majd tovább szaladt. A balesetben a jobb első ülésen helyet foglaló 53 éves zalakarosi nő megsérült.

Szintén csütörtökön délelőtt egy 18 éves felsőrajki férfi közlekedett 8 óra 50 perckor a 74-es számú főúton Nagykanizsa irányából, amikor a 42-es kilométerszelvénynél, amikor a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára hajtott ahol megcsúszott, ellenkormányozott, azonban a gépkocsit nem tudta az úttestre visszairányítani, ezért a jobb oldali vízelvezető árokba csapódott a személygépkocsi hossztengelye körüli forgását követően. A baleset során személyi sérülés nem történt – tudatta pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Szarvas és őz tört autót a 74-esen Nagykanizsánál

Egy 48 éves nagykanizsai nő közlekedett január 26-án (szerdán) reggel 7 órakor a 74-es számú főúton Nagykanizsa irányából egy személygépkocsival, amikor a második kilométerszelvénynél balról egy szarvastehén futott ki az úttestre, melyet intenzív fékezés ellenére is elütött. A balesetben személyi sérülés nem történt, a vadon élő állat elpusztult.

Másfél órával később szintén a 74-es számú főúton, a 4. kilométerszelvénynél Nagykanizsa irányába egy őzbak futott egy 46 éves pacsai férfi által vezetett személygépjármű elé, melyet elütött. Személyi sérülés nem történt, a vadon élő állat elpusztult – tájékoztatott csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Szarvassal ütközött egy sormási autós

Egy 21 éves sormási férfi közlekedett egy tehergépjárművel január 4-én (kedden) délután 18 óra körül a 74-es számú főúton Zalaegerszeg irányából, amikor a 36-os kilométerszelvénynél egy szarvas ugrott a gépjármű elé, melyet elütött.

A baleset következtében személyi sérülés szerencsére nem történt, a vadon élő állat elpusztult – tájékoztatott szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)