Elütötte a kanizsai motorost, pénzbírságot, 1 éves eltiltást kapott

A balesetben a motoros 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki figyelmetlensége miatt elütött egy motorost.

A vádlott 2022. április 16-án délután borult látási és közepes erősségű forgalmi viszonyok mellett közlekedett autóval, fiával együtt Zalaszentjakab irányából Galambok felé. Az egyik kereszteződés stoptáblájánál megállt, majd egyenesen tovább indult.

Ekkor azonban figyelmetlensége miatt nem biztosított elsőbbséget a jobbról – megengedett sebességgel – érkező motorosnak, aki az autó jobb oldalának ütközött és a járművektől közel 18 méterre az aszfaltra esett.

A balesetben a férfi 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett: végtagjai több helyen eltörtek, s ennek következtében maradandó testi fogyatékossága keletkezett.

A Nagykanizsai Járásbíróság a vádlottat maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 325.000 forint pénzbüntetésre ítélte, továbbá 1 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A büntetővégzés jogerős – közölte honlapunkkal csütörtökön dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője. (Helyszínelési fotók: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság)

Kapcsolódó

Nem biztosított elsőbbséget a 7-esen – Maradandó fogyatékosságot okozott a kanizsai motorosnak

Egy 68 éves körmendi nő 2022. április 8-án délután 16 óra körüli időben Zalaszentjakab irányából Galambok felé közlekedett a 6832. számú mellékúton, amikor a 7. számú főút kereszteződéséhez érve megállt az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla jelzésére, majd behajtott a kereszteződésbe, hogy azon egyenesen áthaladjon.

Figyelmetlensége miatt azonban nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról, Zalakomár irányából közlekedő motorkerékpárnak, ezért a motorkerékpár nekiütközött a vádlott nő személygépkocsija jobb oldalának, az ütközés hatására pedig a motoros közel 20 métert repülve leesett a motorkerékpárról, amitől súlyos, maradandó fogyatékosságot eredményező testi sérülést szenvedett.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt a vádat a nővel szemben – közölte honlapunkkal szerdán dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes szóvivője. (Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Kapcsolódó

Motoros és autós ütközött a 7-es főúton- Ügyészségre került az ügy

A nagykanizsai rendőrök befejezték a baleset vizsgálatát, melyben a kétkerekű vezetője súlyosan megsérült.
Egy 20 éves helyi nő közlekedett még tavaly szeptember 4-én a kora esti órákban Galambok külterületén, a 7-es számú főúton Nagykanizsa felől egy személyautóval.

Haladása során az Honvéd utcai kereszteződésnél balra kanyarodása megkezdése előtt nem biztosított elsőbbséget a vele szemben Zalakomár felől érkező, szabályosan közlekedő motorkerékpárosnak és összeütköztek. Az ütközés következtében a motorkerékpárt vezető 37 éves férfi először a személygépkocsi első szélvédőjének csapódott, majd onnan az ütközés erejétől azon átrepülve az úttestre zuhant.

A rendőrök az autóvezetőt maradandó testi fogyatékosságot okozó közúti baleset okozásának vétsége miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)