Motorost ütöttek el a körforgalomban – Opel elé hajtott a 7-es főúton

Egy 61 éves nagybakónaki férfi közlekedett 20-án (szerdán) délelőtt 10 óra 55 perckor egy Opel típusú autóval Nagykanizsán, a Hevesi úton a Rózsa utca irányából a Balatoni út felé.

Haladása során úgy hajtott be egy körfogalomba, hogy nem biztosított elsőbbséget egy segédmotoros kerékpárnak. A balesetben a motoros elesett és súlyosan megsérült.

Nem sokkal később, 12 óra 40 perckor a 7-es számú főúton közlekedett Peugeot típusú tehergépkocsival egy 50 éves szentgáli férfi, Zalakaros irányából Szőkedencs felé. Haladása során jobbra lehajtott egy földútra, majd meg akart fordulni és így balra kormányozta a járművét.

Ezt a mozdulatot azonban irányjelzővel nem jelezte, és így nem észlelte, és elsőbbséget sem biztosított a mögötte szabályosan közlekedő és egyenesen haladó Opel típusú autónak. Az ütközés következtében az Opelban lévő két utas megsérült számolt be a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.